Bernard Guetta: Most rajtam a sor, hogy szégyelljem magam! – a francia elnökválasztás elé

Publicisztika

Az ukrajnai háború, a magyarországi választás és a franciaországi eredmény egy világszintű trend részei: a nacionalizmus, a nyers erő alkalmazása, az uralom szelleme tér vissza a világba, ami ellen újra és ugyanúgy föl kell lépni, mint korábban a 17. és a 18. században.

Minden újabb interjú egy kicsit más irányt vett. Már nem Oroszország európaiságáról volt szó. Már nem arról, hogy a nyugatiaknak – legyenek amerikaiak vagy európaiak – eszük ágában sem volt elcsatolni akár csak egy zsebkendőnyi területet is Oroszországtól. Nem az Európai Unió vágyairól, hogy egy napon Oroszországgal együtt biztosíthassa a közös földrészünk, Mihail Gorbacsov szavaival élve: „a közös házunk” stabilitását és jólétét.

Nem is az Oroszországgal alkotott történelmi és kulturális közösségünkről, amelyre az Európai Parlament frakcióvezetői és jómagam egy április elején közzétett felhívásban emlékeztettük az orosz népet. A száműzetésben dolgozó orosz sajtó nem erről kérdezett, hanem arról, hogy az ukrajnai „különleges hadműveletnek”, úgy tűnik, igen nagy a társadalmi elfogadottsága Oroszországban.

Látszott, hogy le vannak sújtva, hogy elveszettnek érzik magukat és szégyenkeznek a saját nemzetük miatt, de néhány nappal a francia elnökválasztás második fordulója előtt nem tudok nem arra gondolni, hogy ha most adnám ezeket az interjúkat, visszakérdezhetnék, hogy ők mit gondolnak egy olyan Franciaországról, ahol Marine Le Pen megnyerheti a vasárnapi választásokat, hiszen a felmérések szerint csak néhány ponttal van lemaradva Emmanuel Macron mögött.

Most rajtam a sor, hogy szégyelljem magam, mert jelenleg a franciák fele az összes társadalmi kategóriában és iskolázottsági szinten a szélsőjobboldalt támogatja, ellenséges a muszlimokkal szemben, elutasítja az eliteket, és osztozik abban a vágyban, hogy bezárt határok mögött visszatérjen a nemzeti nagyság és bizonyosság mítoszához.

Szégyellem magam, mert nem igaz, hogy ezek a szavazók mindannyian a globalizáció, az Nyugat-Európából kivonult ipari termelés és az elnéptelenedett és elhanyagolt vidék hátrahagyottjai lennének. Kis- és nagypolgárok a leggazdagabb városokból, diákok a legjobb iskolákból, sok olyan ember, akinek nincsen semmilyen felrónivaló sérelme, a mai Franciaországban a nacionalista szélsőjobboldalra szavaz, amely az Egyesült Államokban, Magyarországon, Brazíliában, Lengyelországban, Oroszországban, Indiában és kisebb mértékben mindenhol feltámadt.

Ez a szélsőjobboldal soha nem szűnt meg létezni. A nácizmus gyalázata arra kényszerítette őket, hogy az utóbbi évtizedekben összeolvadjanak a demokratikus jobboldallal és néha a demokratikus baloldallal is, de ma már szabadon kifejezhetik a demokráciával szembeni megvetésüket, és az erős rezsim iránti vágyukat.

Néhány nappal ezelőtt azt mondtam ezeknek az orosz újságíróknak:

Amikor valaki nem látja lehetőségét, hogy szembeszálljon egy igazságtalansággal, akkor inkább nem vesz róla tudomást, ahogyan a koldustól is elfordulunk, aki a kezét nyújtja felénk.

Emlékeztettem őket, hogy az ötvenes évek végén a francia lakosság túlnyomó többsége nem volt hajlandó elhinni, habár a szabad újságok nap mint nap bemutatták, hogy a hadsereg általános gyakorlattá tette a kínzást Algériában.

Azt mondtam nekik, mindig nehéz beismerni, hogy az ember saját hazája, saját katonái, saját gyermekei bűnbe eshettek, annál is inkább, mert ahhoz, hogy valaki ezt beismerje, ki kell mennie az utcára, és azt kell kockáztatnia, hogy gumibottal megverik vagy börtönbe zárják. Azt mondtam nekik, hogy az Egyesült Államokban sem egyik napról a másikra született a háborúellenes mozgalom –de ma már nem ezt mondanám nekik.

Ma azt mondanám nekik, hogy a szociáldemokráciát és a kereszténydemokráciát, a baloldalt és a jobboldalt, a háború utáni időszak két nagy politikai erejét intellektuálisan kimerítették a saját sikereik; hogy már nem tudják, hogyan válaszoljanak a mostani század kihívásaira, hiszen csaknem kétszáz évvel ezelőtt, az első ipari forradalom idején születtek, és hogy nem meglepő, hogy a visszahúzódásuk amitt keletkezett légüres teret fokozatosan a szélsőjobboldal tölti be.

Azt mondanám nekik, hogy a nacionalizmus, az uralom szelleme és a nyers erő nagy visszatérésének vagyunk tanúi, ami ellen minden békét és szabadságot szerető embernek mozgósítania kell szellemi erőforrásait és szembeszállni vele, ahogyan a felvilágosodás filozófusai tették a tizennyolcadik században, vagy a társadalmi igazságosság védelmezői a tizenkilencedikben.

Azt mondanám nekik, hogy egy újabb, nagyon hosszú csata kezdődött, amely épp oly döntő, mint amennyire egyetemes, és hogy mindannyiunknak, határokon át összefogva, közösen kell keresnünk és megtalálnunk a módját a győzelemnek.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.