Best of - POSZT után

  • Csáki Judit
  • 2006. június 22.

Publicisztika

Nem mondhatni, hogy észrevétlenül csorgunk át a színházi évadból a nyári színházi évadba - hiszen a POSZT, a Pécsi Országos Színházi Találkozó ott áll a határon: téli előadásokat láthatni nagy nyári fesztiválozás közepette.

Idén kevés időt töltöttem Pécsett - hála az elektronikának, itthonról követem az eseményeket. A válogatást rossznak tartottam, mert túl soknak találtam benne a súlyosan elrontott és/vagy szimplán rossz előadást (nem volt nehéz ezt érezni, kivált, hogy a válogató maga is sűrűn emlegette a listáján szereplő előadások számos hibáját; listát nem mellékelek, annak idején ugyane hasábokon már mindről megírtam a véleményem) - többségük persze szépen kikupálódik a fesztivál elfogadó, "együtt vagyunk" légkörében ("nézem, nézem, nem is olyan rossz"). Erre persze lehet azt mondani, hogy a versenyprogram egyetlen ember szubjektív ízlését (van-e más?) tükrözi és punktum. Visszakérdezek: jól van ez így?

*

Válogatót - ha nem tudnák - nehéz találni. Normális ember kétszer is meggondolja, elmegy-e színházba legalább százötvenszer a következő évadban, utazik-e közben sok ezer kilométert, aztán odatartja-e a képét a szakmának. Olyan ember, aki egyszer sem gondolja meg, hogy elmegy-e legalább százötvenszer színházba egy évadban, és utazik is ezért doszt (többnyire saját zsebből), akad azért: úgy hívják, színikritikus. De kritikus nem válogathat. Válogatott már: Karsai György és Szűcs Katalin Ágnes például, és ezek jó válogatások voltak, akkor is, ha én például azokkal sem értettem minden ponton egyet; de hiszen éppen ezért válogattak ők, és nem én, tehát nem az a jó lista, amellyel az ember egyetért. De mivel "a színészek közül többen mondták, hogy inkább ne válogasson kritikus", hát inkább ne válogasson kritikus. Informális értesülésem - lásd idézőjelben - olyan embertől származik ugyan, aki, mint mondja, "kritikus-párti", ráadásul a POSZT igazgatója, de a válogató személyéről nem ő dönt. Ő csak az egyik "kulcsos bácsi" (Simon István a másik), aki a válogató által összeállított programot beszervezi a játszóhelyekre.

A válogató személyéről ugyanis a Színházi Társaság elnöksége dönt. Aki nem hallott még a Színházi Társaságról - nemigen van miért hallani róla -, nem is tudja, hogy ez a szervezet tömöríti a különféle színházi munkások csoportjait, a kritikusokat, a dramaturgokat, a rendezőket, az igazgatókat, a díszlet- és jelmeztervezőket meg másokat is, szám szerint tizenhétfélét. Mindegyikből egy ember az elnökség tagja - ők ülnek össze néha dönteni fontos ügyekben, például a pécsi válogató személyéről.

Fölállítanak egy listát, több ember van rajta, just in case. Tavaly például nem volt rajta Márton András, az idei válogató, idén pedig nem volt rajta Dömölky János, a jövő évi. Sajnos mindkét esztendőben úgy alakult, hogy a listán szereplő alkalmasak és kívánatosak egyike sem vállalta a megtisztelő fölkérést, mert nem evett meszet, és van jobb dolga is. Ezért aztán a társaság ügyvezető igazgatója, Vajda Márta addig lengette lasszóját, míg valaki bele nem akadt. A tavalyi lengetésbe "besegített" Jordán Tamás is, az ideibe nem. Ennyit a Színházi Társaság elnökségének listájáról.

És ennél nem sokkal többet a Színházi Társaságról sem. Évek óta túlérett állapotban van, mármint ahhoz, hogy valakik, esetleg a színházi szakma prominensei végiggondolják, van-e rá szükség egyáltalán, s ha igen, mit csináljon, mármint azonkívül, hogy miután talált egy palimadarat a POSZT-válogatásra, megszervezi a menetrendjét. A társaság jelenlegi formájában és tartalmában éppen semmire nem alkalmas, túlduzzasztott elnöksége érdemi munkát nem tud végezni, kivált, ha azt sem tudja, mi lenne az. Ez a gondolatmenet messze vezet, a szakmai érdekképviselet felé, meg még azon is túl, hogy szakmai összefogást, érdemi vitákat most ne is emlegessek.

Maradok a POSZT-nál, amelynek válogatója nagy ember: a színházak keresik a kegyét, mert szeretnének ott lenni a POSZT-on, mert az szakmai rang. Egyelőre, ma még. De nem sokáig lesz ez így, ha a jelen lévő versenyzők közül a mostaninál is többen nézik csodálkozva vagy szemöldökfelhúzva, hogy egyik vagy másik előadás mi a fenét keres ott az övék mellett, egy harmadik meg miért nincs ott, amikor ott lehetne. És: miért azok ülnek a Király utcai teraszokon a járókelők felé fordulva naphosszat, akik ott ülnek. És: miért, hogy az igazán finom és szeretetteli szakmai beszélgetéseken egyre többször löttyen ki valami az amúgy csordultig telt biliből, amit aztán vállvetve töltenek visszafelé alkalmi védőügyvédek. Lassan le lehet számolni azzal az illúzióval - ha ugyan valakinek van még ilyesmije -, hogy a POSZT-on szakmai vitákat lehetne folytatni. Nem lehet. És ebben a konstrukcióban nem is fog lehetni: az alkotók többnyire nem is találkoznak egymással. Summa: az idei válogatás bizonyos értelemben kiverte a biztosítékot, csak mivel a villany épp le volt oltva, hát nem vevődött észre. A szubjektív ízlés eléggé leszerepelt; nem nyilvánosan, csak a kávéházi asztaloknál, az előcsarnokban meg a kocsmában. Lehet újragondolni, mi legyen, ki legyen és hogy legyen - csak azt ne, istenem, hogy mondjuk egy tucat ember válogat. Kis ország vagyunk, a felelősség szétmaszatolásának, elpancsolásának erős hagyományával. Lépni kellene egyet elfelé a kisebb ellenállástól.

A pécsi fesztivállal egy időben tartott bécsi fesztiválra három ember válogat, egyikük Luc Bondy, az intendáns. A berlini fesztiválra hét ember (nagy ország!), közülük három kritikus. Az őszi szarajevói MESS-re az igazgató, Dino Mustafic rendező; a belgrádi BITEF-re Jovan Cirilov, a fesztivál igazgatója - mindketten körültekintően tájékozódnak, tanácsadók, ötletadók segítségét is igénybe véve. A wroclawi Dialóg programját Krystyna Meissner állítja össze - mindig valami központi gondolat köré. Az egyéb magyar fesztiválok, találkozók legtöbbjére több ember válogat, köztük mindig akad egy-két kritikus.

Egyetlen ember szubjektív ízlése - mely tán akaratlanul is "objektiválódik" ebben a "best of"-ban, amely mögül lekopik a válogató neve - piszokul sokba kerül, idén például Pécs városa sietett a fesztivál segítségére némi pénzzel. Egy évad legjobbjainak összeterelése ugyanitt nyilván ugyanennyi, mégis olcsóbb, mert nagyobb a hozadéka. Világos, nem?

*

A POSZT persze több, mint a versenyprogram. Itt van mindjárt ez a praktikus egybeesés: az ünnepi könyvhéttel. És itt van az off-program: az érdeklődőknek ezért érdemes Pécsre járni. Főiskolások, más színiiskolások előadásai, zenés programok, egy-egy, egyébként eldugott produkció látható itt, amelyek közt az eligazodást - és az ütközések elkerülését - a pécsi szóbeli propaganda segíti a legjobban. Van még a Nyílt Fórum - Zalaegerszegről került ide ez a ma már patinásnak számító rendezvény, amelyen a résztvevők nagyítóval kutatnak jó új magyar dráma után. És itt van a Dante és környéke, szigorúan éjfél után - na, itt történnek az igazán nagy dolgok.

Neked ajánljuk