Július 10-én, az Afrikai Egységszervezet (OAU) kameruni csúcstalálkozójának zárónapján Pasteur Bizimungu ruandai elnök, felrúgva a megfigyelők által szinte biztosra vehető konszenzust, nem támogatta Butrosz Butrosz-Gáli ENSZ-főtitkár újjáválasztását, azt állítva, hogy Gáli "elárulta hazája (Ruanda) egymillió áldozatát". Három nappal később Ejup Ganic, a boszniai elnökség tagja, a bosnyák-horvát szövetség elnökhelyettese azt nyilatkozta a Reuter tudósítójának, hogy a srebrenicai vérengzésekért "Butrosz Gáli a felelős, s ezért az árulásért Srebrenica soha nem fogja őt elfelejteni". Ugyanaznap a Polisario Front vezére, Mohamed Abdelaziz a főtitkárra hárította a felelősséget, ha a Marokkó és a Front közötti 1991-es tűzszünet kútba esik, és a harcok újra fellángolnak Nyugat-Szahara szintén sokat látott homokján. Súlyos szavak ezek, de kemény hangvételű nyilakozatok nem először hangzanak el az ENSZ s annak hivatalban lévő főtitkára címére. Az egyiptomi politikus újraválasztása azonban nem az ilyen s ezekhez hasonló vádak tisztázásán áll vagy bukik.
Amerikai bizalmatlanság
Júniusban Washington nyilvánosságra hozta azt, amit addig is nagyjából tudni lehetett: nem támogatja a 73 éves Butrosz Gáli december 31-én lejáró mandátumának újabb ötéves meghosszabbítását. A fő érv - s ebben konszenzus van a Fehér Ház és a republikánus többségű Kongresszus között - az ENSZ megreformálásának elmaradása, noha az új főtitkár kifejezetten ezzel a feladattal lépett hivatalba. Maga a hír tehát nem okozott meglepetést, de sokan kifogásolták a washingtoni közlemény időzítését. Miután ez ügyben a Biztonsági Tanács (BT) többi tagjával az amerikaiak nem egyeztettek, sokak értelmezése szerint a lyoni G7-csúcs előtt kibocsátott közlemény azt kívánta megakadályozni, hogy az ülés - amelyen különben Butrosz Gáli meghívottként részt vett, miután napirenden volt az ENSZ reformja is - állást foglaljon a kérdéssel kapcsolatban. A kibontakozó diplomáciai játszmában ugyanis egy dolog biztos ez idő szerint: a Kongresszusban megáll a kés a levegőben, ha a főtitkár (s újabban az ENSZ) szóba kerül, s a szintén választás elé néző Clinton és csapata fölösleges konfrontációs veszélyt sejt, hiszen Dole republikánus elnökjelölt a kérdésben igen keményen fogalmaz.
Az amerikai közvéleményben közben szintén elterjedt egy, már a hisztérikus gyanakvást súroló bizalmatlanság az ENSZ szerepével kapcsolatban. Az ENSZ világuralmi törekvései mögött sejtett okkult erők témája nemcsak a michigani milíciák tagjainak kedvenc vesszőparipája. Hírek szerint tavaly nyáron a kaliforniai felső középosztály barbecue-partijain is makacsul tartották előkelő helyüket a csevegőlistán az "ENSZ felderítő repüléseket végző fekete helikoptereiről" szóló, ufóélményekre emlékeztető beszámolók. (Csak mellesleg jegyzendő meg, hogy a Butrosz Gáli nevével fémjelzett Béke-program, amelyet a közgyűlés 1993-ban tárgyalt mint az ENSZ-reformok keretét, s amelyből végül semmi nem lett, fantáziadús értelmezők számára egy príma kis világállam kereteit villantja föl. Az ENSZ állandó hadserege, rendőrsége s az ehhez hasonló ötletek ugyanis elég tág, de annál homályosabb teret kaptak a dokumentumban.)
Papírhegyek, hivatalnoksereg
Lássuk azonban a tényeket. Az ENSZ-titkárság jelenleg három irodát működtet: New Yorkban, Genfben és Bécsben, valamivel több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztatva. A munkaerő elbocsátása eddig nem volt igazán jellemző a szervezetre. A következő két évben a titkárság állítólag körülbelül 800 főtől válik meg, ezek nagy része amúgy is nyugdíjba vonulna. A rendszer fizetési listáin több mint ötvenezer ember szerepel világszerte, a titkárság és a majd két tucat különböző szakosított ENSZ-szervezet alkalmazásában. A világszervezet technikailag már rég csődben van, a kifizetések akadoznak; 1995 szeptemberében előfordult, hogy egyik napról a másikra bizonyos intézményeknél a korábban betervezett hivatalos utakra le kellett mondani a repülőgépjegy-foglalásokat, mert nem volt miből átutalni az árat. Azóta a számlazárolás hétköznapi pénzügyi műveletnek számít.
De a titkárság, akárcsak a világszervezet egésze, csupán elenyésző mértékben függesztette fel bürokratikus rutinból fakadó tevékenységeit. Aligha mázsálta le valaki, de a különböző üléseket, beleértve a közgyűlés üléseit követően keletkezett papírhalmazt feltehetően csak tonnákban kifejezve lehetne felbecsülni. E papírokat a szerkesztők és néhány diplomata kivételével senki sem olvassa el rendesen, de az, hogy hozzáférhetővé tegyék őket a hat hivatalos ENSZ-nyelven, oldalanként átlagosan 1200 dollárba kerül, nem számítva a nyomdai és más, további költségeket. S ez csak egy viszonylag kis tétel a költségvetés egészéhez számítva. Az 1996-97-es időszakra 250 millió dolláros lefaragást terveztek. Hogy érzékelni lehessen ennek az összegnek a relatív súlyát, elég arra utalni, hogy a 2,8 milliárdos elmaradt össztagdíjbevételből az USA egymagában több mint 1,3 milliárd dollárral tartozik.
Főtitkár, támogatókkal
A bevezetőben idézett ingerült kommentárok ellenére igazán mértékadó nyugati körökben senki sem vonja kétségbe a főtitkár diplomáciai felkészültségét, korábbi, egyiptomi külügyminiszterként szerzett történelmi érdemeit (például az 1977-es Camp David-i megállapodás tető alá hozatalában), még ha diplomáciai megfogalmazásait a semmitmondás magasiskolájaként tanítják is jobb amerikai egyetemeken. Azt sem lehet állítani, hogy az ENSZ első embereként következetesen részrehajló lett volna, sőt, még az amerikaiak is elismerik: nem volt példa arra, hogy keresztbe tett volna nekik. Hogy milyen ügyesen egyensúlyozott hivatali tevékenysége alatt, bizonyítja a napokban kiszivárogtatott hír, miszerint Kína támogatni kívánja újraválasztását. Oroszország és Franciaország eddig nem nyilatkozott ugyan, de úgy tudni, hogy nem ellenzik az újabb ötéves terminust. A főtitkár támogatja a BT kibővítését olyan új állandó tagokkal, mint Brazília, India, Japán, Németország és Nigéria, úgyhogy innen is kedvező állásfoglalást remélhet. Úgy tűnik, hogy az arab világ - noha itt egyesek némelykor túlzott Nyugat-barátsággal vádolják - szintén támogatná a jelölését további öt évre. Akkor tehát mi a probléma? Pusztán az amerikaiak akadékoskodása?
Amerikai diplomaták azt mondják: kompromisszumos megoldásként felajánlottak Butrosz Gálinak egy újabb évet az ENSZ élén, de ő ezt visszautasította, s ez volt a kiváltó oka a júniusi washingtoni külügyminisztériumi nyilatkozatnak. A főtitkár erre azt feleli, hogy ő - szintén kompromisszumkészsége jeléül - ezt megelőzően két és fél évet, tehát egy fél hivatali ciklust kért csupán. Nem valószínű, hogy megismétlődne az 1950-es történet, amikor az amerikaiak a szovjetek határozott ellenkezése dacára keresztülvitték Trygve Lie megválasztását. Megfigyelők szerint túl nagy szükség van ma az Egyesült Államok jelenlétére ahhoz, hogy az ENSZ ne jusson a Nemzetek Szövetsége sorsára, s a tagállamok, ha kenyértörésre kerül sor, nem fogják kockára tenni az amerikai jelenlétet (értsd: forrásokat) Butrosz Gáli kedvéért.
Van másik
Tény, hogy formális ellenjelöltet Washington még nem állított, de a zárt ajtók mögött szóba kerültek listája igen tekintélyes neveket tartalmaz. A The New York Times szerint szóba került Kofi Annan, egy ghánai diplomata, aki jelenleg a békefenntartók főnöke a főtitkár egyik helyetteseként, és Moeen Quereshi volt pakisztáni miniszterelnök, aki most a Világbank főtisztviselője. Washingtoni berkekben sokan támogatnák hölgy jelölt állítását. Felmerült Sadako Ogata, az ENSZ menekültügyi főbiztosa (UNHCR), Gro Harlem Bruntland norvég miniszterelnök és Mary Robinson ír köztársasági elnök. Noha - amint Abe Rosenthal Butrosz Gálit támogató cikkében írta ugyanabban az újságban - a főtitkár egyik erőssége a személyében ötvöződő többcivilizációs együtthatás (közel-keleti, nyugati és afrikai-muzulmán környezetben élte le élete javát, ő maga egyiptomi kopt keresztény, felesége zsidó), a fenti potenciális jelöltek mind személyükben, mind karrierjükben erős ellenfelek lehetnek ellenjelölés esetében.
Még egyszer és mindent összevetve: mi is a probléma? Nem Butrosz Gáli személye s még csak nem is valódi vagy csak ráfogott mulasztásai, netán hibái, hanem az ENSZ-nek mint szervezetnek a helye és szerepe a hidegháborút követő időszakban.
Nem gondolták végig
A sors iróniája: hivatalba lépésekor maga Butrosz Gáli figyelmeztetett arra, hogy az új körülmények közepette az ENSZ konfliktusmegelőző és békefenntartó szerepe jelentősen növekedni fog, s humanitárius téren is új kihívásokkal kell szembenéznie. (Az egységes főtitkári irányítás alatt álló fegyveres intervenciós ENSZ-egységek ötlete is innen származik a Béke-programban.) Erre - amint ezt mindenki jól tudta az érintettek közül - se pénz, se paripa, se posztó nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben. Szomáliában amerikai parancsnokság alatt álltak az intervenciós alakulatok - a csődöt később mégis az ENSZ számlájára írta a közönség. Boszniában durva hibákat és mulasztásokat követett el mindenki, az ENSZ-szel és főtitkárával együttesen vagy tőlük függetlenül - s ezt bizonyára nehezen fogja elfelejteni a közvélemény. Ki kellene mondani végre világosan: az ENSZ ilyen ügyekben képtelen betölteni a jól táplált bürokraták és a felelősség áthárításában profi politikusok által a kilencvenes években neki szánt szerepet. S nemcsak a regionális konfliktusok esetében: sorolni lehetne hosszasan azokat a területeket, amelyek vonatkozásában az ENSZ politikai szerepét a felelősségvállalás felől nézve soha senki nem gondolta végig.
Igazuk van az amerikai törvényhozóknak, amikor az ablakon kidobott dollármilliárdokra hivatkoznak? Természetesen igen, de a megfigyelők joggal figyelmeztetnek arra, hogy az Egyesült Államok szuperhatalmi szerepéből következően egyszerűen nem tud nélkülözni egy olyan nemzetközi fórum által nyújtott előnyöket, mint amilyen az ENSZ. Csak egy ilyen szervezet képes teret nyújtani a párbeszédre egy kulturálisan és az életlehetőségeket tekintve egyre mélyebben differenciálódó világban. Ezt mindenki belátja, de a dolog politikai oldalával láthatóan senki nem kíván foglalkozni. A világ egyes részein évtizedek óta a szó legszorosabban vett értelmében életmentő szerepet töltenek be az olyan szakosított szervezetek, mint például az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. S ez még akkor is áll, ha igazuk van azoknak, akik azt állítják: polgárháború sújtotta területeken a nemzetközi segélyezés a háború fenntartásának egyik tényezője - amiről nem a szervezet tehet.
Voltaképpen minek?
Gyakran lehet hallani - főleg magas rangú ENSZ-tisztviselők részéről -, hogy a szervezet nem több, nem tehet többet, mint a tagállamai, és amit a tagállamok akarnak. Az érv megfordítható: akkor valóban kérdéses a szervezet létjogosultsága. Minek egy nemzetközi szervezet, ha az nem több, mint nemzetállamok politikai akaratának szimpla számbavétele? Nem lehet csodálkozni, ha a választópolgár ideges lesz, ha a napi boszniai vérfürdő látványa után a tévében ilyeneket hall nyilatkozni, bele a kamerába.
Butrosz Gáli sztorija jó barométere egy strukturális válságban lévő világ aktuális politikai nyavalyáinak, és ennél nem több. Kétséges, hogy egy másik főtitkár alapjaiban tudna-e lendíteni a helyzeten. Talán tanul elődje melléfogásaiból - amit a jelenlegi is megtehet, saját példáján okulva a jövőben. Kár, hogy ez csekély vigasz azok számára, akik éppen éheznek, netalán éppen éhen pusztulnak, kínzókamrákban senyvednek, vagy egyszerre szenvednek leprától és maláriától, s még mindig az ENSZ-ben látják helyzetük megváltozásának egyetlen reményét.
