Vágvölgyi B. András: Elektrosokk: 110 volt

publikálva
1996/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Narancsban már hírül adtuk, hogy ez a mostani amerikai elnökválasztás lesz az első, amely a kampányban választási gyűlések, garden partyk, vacsorák, tévéreklámok, szóróanyagok, plakátok és miegyebek mellett megpróbálja jócskán felhasználni a hálózatot is. Érdekes gondolat. Hogyan adható el egy politikai kampány a neccen, ha még a legegyszerűbb kereskedelmi reklámok sem képesek megélni ott, és nemcsak nálunk van ez így egyelőre, hanem világjelenség. Lehet az állampolgárt, a netizent (franciásan: netoyen, haha) megillető maximális információra hivatkozni, és valóban felpakolható annyi információ a jelöltekről, hogy netizen (netoyen) legyen a talpán, aki elboldogul vele. A hálózati anyagok nagyban kereshetők, az állampolgár megtudja belőlük, hogyan gondolkodik a jelölt az őt érdeklő kérdésekről, emelne-e adót, küldene-e katonát Boszniába, hogyan folytatná a gazdasági világháborút Japánnal, lenne-e szőlő meg lágy kenyér, eljönne-e a tejjel-mézzel folyó, és egyáltalán: drágább lenne-e a zsír?

A Narancsban már hírül adtuk, hogy ez a mostani amerikai elnökválasztás lesz az első, amely a kampányban választási gyűlések, garden partyk, vacsorák, tévéreklámok, szóróanyagok, plakátok és miegyebek mellett megpróbálja jócskán felhasználni a hálózatot is. Érdekes gondolat. Hogyan adható el egy politikai kampány a neccen, ha még a legegyszerűbb kereskedelmi reklámok sem képesek megélni ott, és nemcsak nálunk van ez így egyelőre, hanem világjelenség. Lehet az állampolgárt, a netizent (franciásan: netoyen, haha) megillető maximális információra hivatkozni, és valóban felpakolható annyi információ a jelöltekről, hogy netizen (netoyen) legyen a talpán, aki elboldogul vele. A hálózati anyagok nagyban kereshetők, az állampolgár megtudja belőlük, hogyan gondolkodik a jelölt az őt érdeklő kérdésekről, emelne-e adót, küldene-e katonát Boszniába, hogyan folytatná a gazdasági világháborút Japánnal, lenne-e szőlő meg lágy kenyér, eljönne-e a tejjel-mézzel folyó, és egyáltalán: drágább lenne-e a zsír?

Aztán ott van az a lehetőség, hogy látogassa meg X. meg Y. politikus homepage-ét, tudja meg gyermekkori visszatérő álmait és ágybavizeléseit, gyermekei mennyiségét és felesége arcfelvarrásainak számát, politikai krédóját, és választott tisztségviselő esetén vagyonának nagyságát, mibenlétét, eredetét. Volna róla szép fotó a Mosoly Albumából, képek otthonából és a golfpályáról, tehát a homepage feladata, hogy bemutassa a politikust mint embert. A választó meg felvisít otthonában, hogy ujjé, végre kaptam csipetnyi objektív információt az én jelöltjeimről. A kampánykiadványok és a homepage-ek a választási folklór politikai-szociológiailag és tömegkulturálisan elemzendő elemei, amúgy meg ez is csak olyan propaganda, mint minden más.

Egy választási kampány során a hálózat feladata ott kezdődik, ahol még a független sajtóé sem fejeződik be: objektív tájékoztatást adni, véleményeket megfogalmazni és ütköztetni a ciberetérben. Felkerül a sajtó, és két kattintással megtudható a Lexis-Nexisen, hogy ugyanarról az eseményről hogyan tudósított a Dallas Morning Post, a portlandi Oregonian és az Atlanta Constitution, mint mondott, írt róla Robert Novak vagy Pat Buchanan, Rush Limbaugh vagy David Lettermann, Andrei Codrescu vagy Michael Kinsley, hogyan konferálta fel Peter Jenkins vagy Tom Brokow. Már a sajtó úgyszólván teljes és kereshető hozzáférése a televízió utáni leghatékonyabb eszközzé teheti a hálót, azzal a különbséggel, hogy a televízión nem nagyon tudjuk kivédeni a reklámot, a neccen meg akkor látjuk leginkább, ha odakattintunk.

Könnyen belátható, hogy a független és ellenérdekelt források sokkal izgalmasabbak, mint volt például két éve, a virginiai kormányzóválasztáson az Irak-kontrás Ollie North ezredes, a virtuális olajszőkítő Internet hype-ja. Sok bornírtság utat talál az Internetre, de a New York Times szerkesztettsége is egyfajta cenzúra, még ha minőségi is. A vitacsoportokban viszont mindenki kiélheti magát, szaktudományosan, érdekvédelmien, mint felelős választó, vagy mintha a kocsmában. Információmaximalizálás, hozzáférésinehézség-minimalizálás, oisztrakizmosz, cserépszavazás, komputertulajdonos bázisdemokrácia, számítógép-patrícius uralom. Aztán meg az örök béke.

Para-Kovács Imre

Én-teriőr

Tisztán látom magam előtt, amikor a kissé túlsúlyos alsó tagozatos toporog az atlétikai centrum bejáratánál, mögötte apja, aki gyöngéden, de határozottan tolja befelé, mígnem ott állnak az edző előtt, és a fiúcska megilletődötten elrebegi a kulcsmondatot: kalapácsvető szeretnék lenni. Az edző szeme felragyog, már első látásra szimpatikus neki a srác, mozdulataiban felfedezni véli a leendő olimpiai bajnokot.

A fiúnak már vannak tapasztalatai, nem mozog teljesen idegenül a témában, hiszen hosszas előkészületek után választotta ezt a sportágat, a kertben hosszan kísérletezett, míg kiválasztotta a megfelelő eszközt, vetett fűrészt, gereblyét és kombinált fogót, de hiába, csak a kalapács volt az igazi, pontosabban a nyeles golyó, mert ám az a kalapács, amit a vetők eldobnak, nem igazi kalapács, csak úgy nevezik.

Az eredmények szépen sorjáztak, a fiú egyre messzebbre dobta a szerszámot, lassan neve lett, és fel is cseperedett rendesen, kifejlődtek a klasszikus kalapácsvető izmai a váll és a kar környékén, lábai pedig átalakultak két egymásba csavarodó spirállá, hogy a pörgésnél csak le kelljen tekerednie.

Sajnos le kellett mondania kedvenc Brutalny Nyikita típusú szlovák kalapácsáról, mivel részben elkopott a sok vetéstől, részben pedig ki is ment már a divatból, a menők mind a NASA új fejlesztésével, a Flying Fuckkal versenyeztek, amit eredetileg a Marsra szálláskor használt bevásárlóautó csapágygolyójához fejlesztettek ki golyó minőségben, csak később jöttek rá, hogy ideális aerodinamikai tulajdonságai miatt tökéletesen megfelel kalapácsnak.

A kilencvenes évek közepén szembesültek a sport szerelmesei és művelői az első nagyobb problémával, mivel a futószámokkal ellentétben a kalapácsvetés folyamatosan javuló világcsúcsainak gátat szabott a stadionok mérete, ezért, miután az átépítések túlságosan költségesek lettek volna, a golyó súlyát növelték radikálisan. Ekkor következett be az a furcsa helyzet, hogy egy darabig a kalapácsvetés és a távolugrás rekordja megegyezett.

A kalapácsvetők azonban az egyre javuló nemzetközi eredmények ellenére is a sport páriái voltak, nem reklámoztattak velük semmit, nem léptek fel rockkoncerteken, és senki sem akart melléjük ülni a repülőgépen, így aztán hősünk egyre szomorúbb lett, míg végül teljesen felhagyott a versenyzéssel.

Turcsányi Sándor

Láthatás

És az erdőből a postakocsi épp kiért a mezőre, amikor vágtató lovak patái verték fel a természet nyugalmát, három haramia rúgtatott a batár után. A madarak éktelen kárálással reppentek fel az ágakról, félték ők is az álarcos lovast. Az üldözés rövid volt, rövid vágta, és kardra keltek. Ott csapda állt. Ezer katona rontott elő! Rinaldo Rinaldini, a Fekete Tulipán, a Pardeillan (talán) lovag bajba került, de kivágták magukat, fürge kardokkal, ha nem, levágták magukat mindenféle buta bitókról, a rendőrfőnököt, a polgármestert, az álnok tányérnyalókat kötve oda maguk helyett. És a nőik! Constance és Beatrix. Ha lóra kapni kellett, egyik se tétovázott egy percig sem, soha.

Az a sok ürücomb, barna butélia, mi ott veszendőbe ment, mikor szétvertük a fogadót a Négy Ökörhöz.

A kolostor, ahová az ártatlan jegyes menekült a gárdisták elől. Mater Matrona bújtatta, de gaz törpe, az áruló, hiába futott a falu bolondja.

Mikor a herceg esélyt adott, s a ceremóniamester bejelentette, hát itt a vicomte, csak visszatért, a levegő elfogyott, hogy ez hogy lehet, és mi lesz a vége, mon dieu. És belépett legott! A függöny az ablakmélyedés előtt oly gyanúsan mozdult, de csitt! A kapitány majma, ím, elszabadult, nála a méregpohár.

D´Artagnan int. "Kuss, barmok!" Kalapját eldobva a zaciba indult, hogy visszahozza az ékszereket. Alighanem kölcsönkérhetett.

D´Artagnan lánya, fogazatlan, avarzöld, 30 fillér, tervezte Vertel J.

Kovács Kristóf

7, hó

Fekete doboz: közlekedési eszközökben, jobbára repülőgépekben elrejtett kis izé, az utókor fogalmának elektronikus leképzése, arra vonatkozó ígéret, hogy vesztünk hallatán - ha a megakadályozásától ódzkodtak is - legalább húznak ránk egy strigulát. A f. d.-ban feltehetően magnó, szeizmográf jellegű vacakok és bizonyára floppy is rejtezik. Utóbbiak a repülési adatokat rögzítik, előbbi pedig a pilótafülkében elhangzó szavakat, melyek hol (repülőgép-eltérítés esetén) egy fejhangon elszavalt politikai jelszóvá állnak össze, ritkábban névnapi köszöntővé (még egy pohárkával, drága édes kapitány úr, egyetlen cimborám), míg gyakran csak annyi hallható, hogy jesszusom, zuhanunk.

A f. d. repülőgépek fedélzetén aratott sikere később más közlekedési eszközök működtetőit is a berendezés alkalmazására bírta. Napjainkban már vannak olyan közigazgatási egységek, ahol villamosok fedélzetén is találkozhatunk velük. Ottani szolgálatuk csak látszatra egyszerűbb, valójában azonban sokkalta összetettebb a légi forgalomban rájuk háramló feladatoknál. A repülőgép ugyanis felszáll, aztán vagy lezuhan, vagy nem, több eset nincs, illetve amit átélhetne még az ember (kényszerleszállás, illetve fel se szállás), az ennek a kettőnek másik ember számára érvényes variációja (ld. még: "haladék", illetve "e heti nyerőszámaik").

Villamosokon azonban bármi megtörténhet. Hallani remízükből atavisztikusan kitörő szerelvények ámokfutásáról, de lehet, hogy ez csak afféle füles. Ám az ilyen jellegű rendezvények híján sem tanácsos f. d. nélkül maradni: a hétköznapok spektruma is magában foglal a "tömegkatasztrófától" a "szájkosár nélkül utazó törpeuszkár és ellenőr közti vita következtében fellépő önostorozó identitásválságon" át a "helytelen viszonylat vonalán, ellenkező irányban történő utazásig" mindent. A f. d.-k magnószalagjai házasságtörést és összeesküvéseket szító, azokat leleplező monológokat és párbeszédeket, utca holléte után tudakozó kérdésre adott válasz feletti közfelháborodásra utaló tömegjelenetek kórusait rögzítik; a szeizmográf görbéi az egymás arcát lopva fürkésző utasok gyomrának rándulásáról árulkodnak (ahogy véletlenül összeakad két sunyi, gyilkos pillantás, amivel kizárólag ezeken a járműveken és abban az országban, ahol ezek közlekednek, bírnak nézni egymásra a tömegközlekedés résztvevői; és a floppyk is bizonyára tudnának mesélni ezt-azt, de nem tudnak: a floppykat, azokat ellopták.

A f. d.-k hanganyagát normális esetben csak kiválasztott kevesek élvezhetik, holott - ha hihetünk a leírásoknak - kivételes élményt jelentenek. Azt mondják, aki hallott már ilyet, annak nem volt problémája többé a felébredéssel. Ez persze szükségképpen bizonyíthatatlan.

publikálva
1996/31. (08. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk