Az államfő dús két hetet tudhat maga mögött. Nem csak az önkormányzati választásokat írta ki a lehető leghamarabbi időpontra, azaz október 1-jére, de hétfőn aláfirkantotta a Gyurcsány-csomag egy alpakkját is, azt, amelyik az adóterhek általános és szerfölötti növekedését méri szegény, sanyargatott népünkre. (Állítólag az alkalomhoz illő alpakka öltönyt viselt ekkor.) Pedig többen is szépen kérték, hogy ne írja alá, inkább rögvest forduljon az Alkotmánybírósághoz. A nagy-, a közepes és a kistőke váratlan koalícióban forrott össze az államfő szívének oly kedves civil szervezetekkel, és tényleg öröm egy platformon látni az év közbeni adóemelések ellen tiltakozó Vállalkozók Országos Szövetségét meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát a Levegő Munkacsoporttal, még akkor is, ha történetesen a csomagnak nem ugyanazzal a részével van bajuk. Hogy alkotmányossági aggályaik indokoltak-e, arról vagy lesz alkalmunk meggyőződni, vagy nem. Minthogy az államfő nem tette meg ezt a szívességet, innentől nekik kell majd gondolkodniuk meg érvelniük, és az mindig macerás dolog, hát még az ilyen butító hőségben. Nem beszélve arról, hogy egy bukott alkotmánybírósági beadvány milyen lohasztólag bír hatni az ember kedélyállapotára, az a sok részvétteli tekintet a barátok és üzletfelek részéről, hogy szörnyű, ezek a szemetek mit meg nem engednek maguknak, mondják, de közben mindegyik azt gondolja, hogy hülye vagy, csak nem forogsz - ezt valóban nem kívánjuk senkinek.
Az államfő eljárását, illetve az ezt alátámasztó érvelést viszont a magunk részéről minden ízében kifogástalannak tartjuk. Sólyom már a kampányban is pöntyögött ezt-azt bizonyos gazdasági szükségintézkedésekről, s ha ezt a szöveget akkor éppenséggel az ellenzéki kampányban főszereplő válságretorika csendestársaként is lehetett értelmezni, faktum, hogy most tartotta magát akkori véleményéhez. Sólyom a "költségvetés helyzetére, valamint a magyar gazdaságpolitika nemzetközi megítélésére" való tekintettel nem emelt politikai vétót, azaz nem küldte vissza az Országgyűlésnek megfontolásra ezeket a törvényeket. És ez még akkor is bölcs és belátó döntésnek nevezhető, ha az ellenkezője (az tehát, ha visszadobja őket, miáltal hetekig, hónapokig tartó toszakodás veszi kezdetét, miáltal makrogazdaságunk végképp kileheli megfáradt lelkét, annak minden következményével együtt) égbe kiáltó felelőtlenség, s ennélfogva teljességgel elképzelhetetlen politikai lépés lett volna. Ám Sólyom az aláírással nem csak politikusként foglalt állást. Míg ugyanis a visszaküldés választható gyakorlat, s nem az adott jogszabály alkotmányosságától függ, addig a köztársasági elnöknek, ha kirívó alkotmánysértést vél felfedezni a törvények között, kötelessége az Alkotmánybírósághoz fordulni. Sólyom azonban nem látott ilyet. "A köztársasági elnök az Alkotmány értelmében csak akkor küldhet meg az Alkotmánybíróságnak egy kihirdetésre váró törvényt, ha - az Alkotmánybíróság gyakorlatára is tekintettel - meggyőződött a törvény alkotmányellenességéről" - írja közleménye, amely megfogalmazást a visszájáról a színére fordítva úgy magyarázhatunk, hogy az elnök úgy véli: a Gyurcsány-csomag hétfőn aláírt elemei nem ellentétesek szeretett alaptörvényünkkel.
Ami persze távolról sem jelenti azt, hogy egyik-másik darabjuk ne hasalhatna majd el az Alkotmánybíróságon - ha a fentebb említett civil szervezetek, érdekképviseletek, netán az ellenzéki pártok némelyike az államfő markáns politikai és szakmai állásfoglalása tudatában is támadásba óhajtana lendülni. De ennek sok esélyt nem adnánk; s a történtek után különösebb jelentőséget sem tulajdonítanánk a próbálkozásoknak. Sólyom nemcsak a kormányzati struktúra jelentős átszabásának engedett zöld utat (mint azt múlt számunkban részletesen felmértük, lásd: A jó király elve, Magyar Narancs, 2006. július 13.), de kinyilvánította azt is: a valóban fontos kérdésekben nem áll szándékában keresztbe tenni a kormánynak.
