Amikor március 15-én 10:30 körül eszembe jutott, hogy lassan azért fel kéne öltöznöm, ha ki akarok érni Orbán Viktor hosszú szünet után tartott újabb budapesti jelenésére, megláttam az újságban a szomorú hírt: azt, hogy bizony borzasztóan elnéztem valamit, hiszen Orbán Viktor nem 11:30-kor kezdi az ország legnagyobb iskolai ünnepségét, hanem 10:30-kor. Osztottam, szoroztam, és a végeredmény az lett, hogy ezt bizony elbuktam: még legalább egy évet úgy kell töltenem az életemből, hogy nem látom Orbán Viktor március 15-i beszédét élőben, nem élhetem át ezt a fergeteges hangulatot az öklömnyi kokárdákkal, a béke érdekében lázadásról és hasonlókról hadováló miniszterelnökkel. Végül is azzal nyugtattam magam, hogy elolvastam a beszéd összefoglalóját, amiből kiderült, hogy a miniszterelnök már azt a jövőképet adja a magyaroknak, hogy magyarok lehetnek (feltalálta az állampolgárságot!), a hangulatot pedig azért megkaphatom máshonnan is, hiszen Bicskéről Budapestre buszoztatott fideszeseket könnyedén láthatok Fradi-meccsen is majd áprilisban.
De azt már tisztességgel megnéztem, hogy Magyar Péter titokzatosnak hangzó zászlóbontása 15:00-kor kezdődött. Arra már sikerült odaérnem időben, hogy választ kaphassak arra a kérdésre, tényleg életképes gondolat-e egy a Fidesz kormányzásában tulajdonképpen csak a lopást problematizáló mozgalomszerűség, aminek vezetője nem is olyan régen még lelkes kádere volt a NER-nek, gyerekeinek anyja pedig nemcsak igazságügyi miniszter volt ebben a rendszerben, de még a kitaszítottá válása után sem tagadta meg azt. A sokadik kiugrott fideszes hitelessége persze épp abban rejlik, hogy valamiért olyan emberek szavát hajlamosak vagyunk hitelesebbnek gondolni a többiekénél, aki látszólag a saját érdekeivel szemben cselekszik: ezért is történhet az, hogy emberek ezrei érzik leleplezésnek Magyar kritikáit a Fideszről, miközben valójában semmi olyat nem mondott, amit ne mondott volna már el Donáth Annától kezdve Karácsony Gergelyen át Gyurcsány Ferencig a teljes ellenzék.
Nem is a topmenedzser üzenete az érdekes, hanem az, hogy sokadjára is kiderülhet, létezik-e kiábrándult fideszes, meglátták-e a reményt Magyar Péterben azok, akik 2022-ben csak azért szavaztak Orbánékra, mert bár látják a különféle tolvajlásokat, zavarja őket a fasiszta típusú retorika és a mentális beteggé tett társadalom, meg azért mégiscsak jobb, mintha az ellenzéki pártok követnék el a titokzatos gonoszságaikat.
“Már kellett valami új, és most ez az új. Ezt legalább még nem szoktam meg, nekem ez felüdülés” – válaszolta a megjelenésének okait firtató kérdésemre egy huszonévesnek tűnő hölgy, aki annyira nem meglepő módon 2022-ig Márki-Zay Péterben is nagy lehetőségeket látott. “Ott szerintem meg is indult valami, csak monjduk jó lett volna, ha nem beszél utána hülyeségeket hónapokig a választás előtt” – avatott be csalódottsága okaiba. Egy középkorú férfi szerint Magyart épp az teszi szimpatikussá számára, amit alapesetben hibának tart: “Ez az ember fideszes, és ha még ebből az állásból is azt látja, hogy baj van, akkor talán lehet valami” – mondta.
Arra igazán nem vállalkoznék, hogy teljes leírást adjak a megjelentekről, de azért Magyar Péter dzsemborija határozottan nem valami soha nem látott új erőnek tűnt, a jelenlévők pedig nem is annyira Magyar Péter miatt mentek, hanem valami olyan remény miatt, amit 2022 áprilisa óta senkiben nem látnak. A férfi furcsa üzenete az ideológiamentességről így kicsit azért mégis valóra vált: bár azt továbbra is nehéz elképzelni, hogy milyen egy ideológiamentes gazdaságpolitika vagy oktatáspolitika, az azért összejött, hogy a kormánykritikus szavazók jelentős része tulajdonképpen magasról leszarja, mit gondol valaki a világról, ugyanis épp elég az, ha ez a valaki nem Orbán Viktor. Ez az alapállás meglepően hasonlít egyébként a Fideszére, ugyanis ott is tökéletesen mindegy, mint mond valaki, a lényeg, hogy ez a valaki Orbán Viktor legyen.
Ettől még persze érdekes figura is lehet Magyar Péter. igazán kijárna Magyarországnak is egy Donald Tusk, aki legalább annyit bemutat, hogy léteznek olyan konzik is, akiknek a beszédei közben nem egy berúgva zsidózó bácsi jut eszembe valamelyik Lesz Vigasz sörözőből. De azért mégsem tudom nem valami különös Groundhog Day-szerű sztoriba képzelni magamat akkor, amikor felsorolom magamban a 2010 óta minden választási ciklus közepére beomlott Fidesz népszerűségével egy időben megjelent aktuális megváltókat, legyen az a Milla vagy Márki-Zay Péter, hogy nagyjából ugyanazoknak az embereknek felvillantson valami reményféleséget. Ezzel nincs is semmi baj, a remény király dolog; de az azért mégis elgondolkodtató, hogy a magát liberálisnak vagy akár kifejezetten balosnak gondoló magyarok közül megfogható mennyiségű ember keseredett el annyira, hogy egy vele az égvilágon semmiben nem egyező ember mögé is beálljon azért, hogy legalább valami mozgás történjen.
Több ezer ember biztosan így érzett pénteken, és az alapján, hogy párszor feltűnt a NER-vállalkozók kedvenc öltözete, a pufimellény is a közönségben, talán olyanok is voltak, akik még akár 2018-ban is a Fideszre szavaztak. Hogy negatívumot is mondjak, Varga Miklós Európa című slágere is felcsendült, mint biztos tömegoszlató eszköz szinte bármelyik ellenzéki tüntetésen.
A felvezetésben Madarász Éva és Epres Attila Magyarnak írt leveleket olvastak fel például, de érkezett Nagy Ervin is egy Nemzeti dallal, hogy aztán fellépjen a délután sztárja, és bejelentsen egy pártalapítást, és tizenkét pontba szedve sorolta fel, mit fog majd csinálni az új kormány. Érdemes kiemelni, hogy a menesztésre váró emberek közt felbukkant az Állami Számvevőszék elnökének neve is, ami azért érdekes, mert Magyar exfelesége, Varga Judit épp az ÁSZ-elnök Windisch László párja, szóval azért lehet még csúnya vége ennek a válásnak.
Maga a beszéd tulajdonképpen a független nyilvánosság állításainak besztofja volt az elmúlt két évből. Magyar belebakizott párat, de ez az ember pár hónapja még túlárazott kommunikációs szerződésekre költötte az adónkat, nem tömeg előtt beszélt az ország jövőjéről. Ehhez képest szép telejsítmény, már persze ha igaz, hogy a Talpra, Magyarok! névre hallgató mozgalmának már most többszáz önkéntese van. Az persze más kérdés, hogy ha jól értem, ez valamiféle jó Fidesz lesz, pedig hát jónak szánt Fideszből is mintha láttunk volna párat az elmúlt években Pálinkás József nép nélküli néppártjától kezdve egészen Vona Gábor aktuális világmegváltásáig.
Ami kifejezetten feltűnő volt, hogy Magyar egy szóval nem említette Orbán Viktort.
Volt itt Rogán meg Tiborcz, de a miniszterelnök nevét egyáltalán nem lehetett hallani. Ez egyrészt szinte üdítő volt ahhoz képest, hogy a hagyományos ellenzéki tüntetéseken évek óta csak és kizárólag a miniszterelnökről van szó, másrészt mégiscsak meglepő, hogy a rendszer központjától és fejétől leválasztjuk a saját rendszerét, és csak azt kritizáljuk – de hát nem én alapítok persze épp pártot, megígérve olyan vonzó dolgokat, mint az egészségügy rendbetétele és a nyugati kapcsolatok helyre rakása.
“Az biztos, hogy sokkal jobb faszi, mint Márki-Zay Péter” – summázta mellettem egy hölgy a két megváltó közti különbséget, megadva nekem a tökéletes végszót, ami után már csak be kellett magamnak ismerni, hogy Karácsony Gergely bulijára lusta vagyok elmenni. Hazasétáltam, és arra jutottam, hogy végül is egész érdekes tud lenni, ha van belpolitika Magyarországon. Főleg, ha süt a nap közben.
