A fő attrakció természetesen a miniszterelnök előadása, ami természetes is – amikor kézi vezérléssel irányítják a gazdaságot, nem mindegy, hogyan értekezik róla az, aki diktál. És nemcsak az fontos, amit mond, hanem az is, ahogy mondja. 2019-ben például, amikor előtte még Matolcsy adott elő, Orbán először határozottan kiállt a jegybank függetlensége mellett – majd hosszan ecsetelte a jegybank és a kormány együttműködésének szükségességét, ami az első állításnak épp az ellentéte. A két gazdaságpolitikai főszereplő kapcsolatát az állam és az egyház viszonyához hasonlította, amivel nem biztos, hogy a helyes irányt jelölte ki, de a Magyar Nemzeti Bank illedelmesen figyelő elnöke – akkor még – jól értette a becsomagolt üzenetet.
Kesztyű nélkül
A csomagolásból 2025 tavaszára viszont szinte semmi sem maradt. A kormányfő sorra osztotta ki a gazdaságpolitika kulcsszereplőit. Az új jegybankelnökkel kezdte. „Azt a kifejezést, hogy türelmes jegybanki politika, még nem hallottam. Azon gondolkodom, hogy ez mit is jelent a hitelezés szempontjából, de ezt valószínűleg nem most fogjuk megfejteni” – utalt vissza Varga előtte elhangzott szavaira. Fordítom: „Mihály, te is tudod, egy év múlva választások lesznek, a hitelezésről kell itt beszélni, nem ilyen érthetetlen dolgokról.” Varga Mihály konklúziója egyébként nem volt meglepő: a helyzet nehéz, a gazdasági pályánk determinált, még a leminősítés is befigyel, azaz indokolt az óvatosság. Az pedig a miniszterelnök figyelmét nyilván elkerülte, hogy a „türelmes jegybanki politika” szükségességéről pár héttel korában, a washingtoni tűzijáték kellős közepén nem más, mint az amerikai jegybank elnöke beszélt az újságíróknak.
De nem csak Varga kapott fejmosást: a bürokratáktól a kamarán át egészen a vállalkozókig sokan mások is. És nem csupán verbálisan jött a kritika: az a gúnyos félmosoly, amelyik hadseregünk képességeinek felemlegetése kapcsán futott át Orbán arcán, nehezen felejthető. Dicséret egyedül talán Nagy Mártonnak és az általa sulykolt „fejlesztő államnak” jutott, de Orbán ezt követő, improvizatív eszmefuttatása inkább azt sugallta, hogy gazdaságpolitikáról hosszabban utoljára elég rég beszélgethettek egymással.
Ennyire fókuszálatlan és bizonytalan Orbán-beszédet rég hallottam. A közröhej tárgyává lett új szlogent, az „áttörés évét” egy analógiaként értelmezhetetlen futballanekdotával próbálta meg életben tartani. Hosszasan értekezett viszont az Európai Unióról. Amelyről az elmúlt tizenöt évben nagyjából két történetet hallottunk a miniszterelnöktől: az egyik a bürokrácia kritikájáról, a ránk erőltetett normákról szólt, a másik arról, hogy a gazdaságban végre lehullottak a korlátok, a piac kitágult, és az EU lehetőség, amivel érdemes élni. A tízes évek végén az utóbbi elemet diadalittas értékelés egészítette ki arról, ahogy mi most éppen elhúzunk Európa mellett. A 2022-es évindító beszédében viszont már keményen bírálta a támogatások és a jogállami hiányosságok összekapcsolását, azóta pedig sok más bajt is igyekezett Brüsszel nyakába varrni, a technológiai lemaradásunktól a gazdasági visszaesésen át a hazai inflációig.
Az idei beszédben viszont meglepően óvatos, szinte megértő volt. „Olyasmit kell csinálni az Európai Uniónak, ami ellentétes azzal a logikával, ami szerint eddig működött” – mondta. Az unió elemzése a német politika hátterén bomlott ki: Brüsszelben mindig a német politikai struktúra lenyomatát látjuk, véli Orbán, aki várakozó állásponton van. Ad egy pofont, aztán mintha elnézést kérne, visszakozik. Magabiztosságát azzal igyekszik alátámasztani, hogy leszögezi: minden uniós támogatást be fogunk söpörni. „Jönnek az európai uniós agrárpénzek is” – csakhogy ez egy percig nem volt kérdés –, vajon minek hozza szóba? A kohéziós pénzek kapcsán így erősít: „Megvannak azok a pontok, amelyeknél majd meg kell küzdenünk egy-egy újabb tranch-nak vagy egy újabb összegnek a lehívásáért, de ezeket a pontokat ismerjük, és a tárgyalási pozícióink ki vannak alakítva” – és felnevet. Fordítom: ilyenkor mindig megzsaroljuk őket. De ez inkább magyarázkodásnak hangzik, mint valódi érvnek, különösen annak a fényében, hogy mindenki tudja: a támogatások egy jelentős része az elmúlt hónapokban visszavonhatatlanul elveszett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
