Gavra Gábor: Az egyházak és a köztársaság

publikálva
2002/6. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

AMagyarországi Református Egyházban a lelkészi és képviselői hivatás összeegyeztethetőségéről szóló vita kirobbanásával, valamint Horn Gyulának a Fidesz mellett kampányoló katolikus papok tevékenysége fölött érzett felháborodásának minapi túlcsordulásával új svungot vett a magyarországi felekezetek közéleti szerepvállalásáról szóló polémia.

AMagyarországi Református Egyházban a lelkészi és képviselői hivatás összeegyeztethetőségéről szóló vita kirobbanásával, valamint Horn Gyulának a Fidesz mellett kampányoló katolikus papok tevékenysége fölött érzett felháborodásának minapi túlcsordulásával új svungot vett a magyarországi felekezetek közéleti szerepvállalásáról szóló polémia.

Különös vita ez, hiszen a nyilvánosság előtt egymásnak feszülő vélemények kiindulópontja nagyjából ugyanaz. A felek álláspontja szerint helyénvaló az úgynevezett történelmi egyházak - valós társadalmi támogatottságukat messze meghaladó - közéleti szerepvállalása, magától értetődő vezetőik statisztálása a köztársaság ünnepein, és minden a legnagyobb rendben van e felekezetek rendies kiváltságai körül - csak ne zavarná az idillt az adott gyülekezetek vezetőinek az utóbbi három évben egyre nyilvánvalóbb jobboldali és szélsőjobboldali elfogultsága. Ennek megszüntetése érdekében Medgyessy szerint az MSZP-nek "pozitív üzenettel" kell a katolikus papsághoz és a hívekhez fordulnia; mert az mégiscsak tűrhetetlen, hogy "egyes papok a Fidesz képviselőjelöltjeinek engedik át a szószéket", amint azt Horn Gyula állítja.

A református egyház szélsőkeresztény szárnya már az elmúlt év őszén átlépte a Rubicont; Hegedűs lelkész ámokfutása a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinata számára is kínossá vált. A zsinat elhatározta hát, hogy nagy erővel elkeni az egyes lelkészei jobbradikális vonzalmai által okozott botrányt. A megosztás szelleme utolérte a legmagyarabb magyar felekezetet, a közvélemény azon része pedig, amely érdeklődik a viszszaállamosított egyházak belügyei iránt, most a válság okait és a kivezető utat, a zsákutcába került állami egyházpolitika alternatíváit keresi. Az egyházakba pumpált közpénz természetesen feljogosítja az állampolgárokat (a felekezeten kívülieket és vallástalanokat is), hogy ne egy autonóm "civil képződmény" belügyének, hanem a saját adójukból finanszírozott szervezet működési zavarának tekintsék a csetepatét, és mint az MRE mecénásai számon kérjék a hazai református egyház vezetőin a felekezet soraiban tenyésző szélsőjobboldali jelenségek eltűrését és hallgatólagos támogatását. Hasonló a helyzet a Magyar Katolikus Egyház (MKE) vezetésének közel fél évtizedes Fidesz-kötődésével. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök és a klérus más kitűnőségeinek Orbánék iránti odaadó rajongása mindaddig joggal hívja ki maga ellen a közvélemény és a Fidesz politikai ellenfeleinek haragját, amíg a templomokban közpénzből folyik a jobboldal kampánya.

Nem az a kérdés tehát, hogy a nyilvánosság jogosan kutakodik-e az MRE vagy a katolikus klérus háza táján. Sokkal inkább az, hogy a közvélemény azon része, mely elvárja, hogy adóforintjai ne szélsőjobboldali lelkészek vagy fideszes képviselőjelöltek templomi szószékről folytatott választási kampányát finanszírozzák, tisztában van-e a válság méreteivel és - egyáltalán nem új keletű - okaival. A kiútkeresés nem az MRE és az MKE belügye. A magyar társadalom egészének kell szembenéznie néhány, jeles egyházi férfiak által előszeretettel a szőnyeg alá söpört kérdéssel.

Először. Elégséges megokolása-e a hazai kálvinista felekezet haldoklásának, ha a válságot a Hegedűs család szélsőjobboldali szimpátiáinak számlájára írjuk?

Másodszor. Párhuzamba vonható-e egymással a MIÉP református, illetve a Fidesz katolikus egyházon belüli térnyerése, és mik ennek, a miniszterelnök által "együttműködésnek" nevezett folyamatnak a mozgatórugói?

Harmadszor. Folytatható-e az MRE és az MKE jobboldallal folytatott kollaborációja után az állam és az egyházak "együttműködésének" akár 1998 óta, akár 1990-től 1998-ig tartó gyakorlata?

Azaz: állítható-e, hogy a magyarországi felekezetek (akár emberi jogi megfontolások, akár gyakorlati szempontok alapján) az őket megillető helyet foglalják el a köztársaság építményében?

H

Az MRE és a MIÉP összefonódása nem új keletű és nem köthető kizárólag a Hegedűs-klán tagjaihoz. A felekezet politikai szerepvállalása nem 2001-ben kezdődött, még csak nem is 1998-ban, amikor ifj. Hegedűs országgyűlési képviselő lett, hanem a tekintélyes református közéleti szereplők részvételével lezajlott 1992-93-as szektakampányban. A református Erdélyi Gyülekezet néhai vezetője, Németh Géza által szervezett "mozgalom" célja világos volt: az államhatalom beavatkozásának kieszközlése a történelmi felekezetek pozícióit veszélyeztetve izmosodó "destruktív szekták", mindenekelőtt a Krisna-tudatú hívők megfékezésére. Innentől datálható a hazai kálvinizmus és a jobboldal legújabb kori összeborulása, mely csak erősödött a közös ellenség, a "magyarság bekerítésében" (©Csurka István) és a történelmi felekezetek bázisának szűkülésében kulcsszerepet játszó Hit Gyülekezete fölfedezése után. A Hit Gyülekezetének gyűlölete (vezetői liberális kötődése, filoszemitizmusa és a felekezet botrányosan dinamikus növekedése miatt) a Fidesz, a MIÉP és a pozíciójukat féltő történelmi felekezetek vezetőinek közös nevezője lett.

A közös ellenség közös cselekvést kívánt. Az 1998-as választás hajrájában a MIÉP mellett kifejtett templomi agitáció nem csupán Hegedűs lelkész politikai ambícióiból fakadt, hanem az egyház és az állam szétválasztásától rettegő egyházi vezetők és a szekularizáció politikáját (meglehetősen lagymatagon) folytató MSZP-SZDSZ-koalíció legelszántabb ellensége között létrejött stratégiai szövetség manifesztációja is volt. Nem Hegedűs-Csurka-kiskoalícióról van tehát szó, hanem az MRE és a MIÉP évek óta tartó, a közös érdekek józan mérlegelésén alapuló racionális együttműködéséről. Ezek a közös érdekek az állam polgárai feletti gyámkodásának kiterjesztésében, a szellemi kiskorúként kezelt alattvalók idegen eszméktől történő megóvásában foglalhatók össze; egymásra talált az idegengyűlölet és a pozícióféltés.

H

Az elmúlt három évben, amióta a miniszterelnök bejelentette, hogy új korszak kezdődik az állam és a történelmi egyházak együttműködésében, ez utóbbiak elnyerték jutalmukat a tradicionális, a szélsőséges és a neofita jobboldal érdekében 1990 óta folytatott, természetesen közpénzből finanszírozott kampányukért. Ebből a kampányból ugyanúgy kivette a részét az MKE, mint az MRE; a kettejük magatartása közötti különbség mindössze abban nyilvánult meg, hogy az MKE 1990 után a tradicionális ("antalli") konzervativizmusban, 1996-tól pedig az orbáni neofitákban talált védelmezőre, míg a református egyház jelesei inkább Csurkára tettek. A jobboldali pártoknak épp úgy megvannak a maguk kliensei a katolikus egyházi vezetésben, mint az MRE-ben, a klérus és az állampárti titkosszolgálat kapcsolatára utaló, ám bizonyítékok híján denunciálásnak minősíthető emlékezetes A hét-beli nyilatkozata alapján Gyulay püspök éppen annyira Fidesz-quisling saját egyházában, mint amennyire a Hegedűs-dinasztia a MIÉP MRE-beli szálláscsinálója.

A jobboldali pártok egyházpolitikájában legföljebb árnyalatnyi eltéréseket találhatunk. Az egyházi személyek átvilágításának szabotálása, az állam és a történelmi egyházak szétválasztásának elutasítása, a felekezetek közötti egyenlőség megkérdőjelezése, ezen keresztül tagjaik állampolgári egyenlőségének kétségbe vonása éppúgy jellemző a Fidesz - MPP, mint a MIÉP programjára és politikájára. Éppen ezek azok a sarkalatos pontok, melyek mentén a rendszerváltás óta stratégiai szövetség kovácsolódott a jobboldali pártok és a történelmi felekezetek vezetése között. Éppen ezek a közös érdekek teszik lehetetlenné, hogy az MRE-n belül kibontakozott válságot kizárólag a hazai református egyház belső villongásaként értékeljük; és ezek a közös érdekek azok, amelyek azt a következtetést sugallják a felekezeten kívüli, ám a köztársaság jogállami berendezkedésének jövőjéért aggódó szemlélő számára, hogy a probléma gyökerei mélyebbek néhány egyházfi furcsa politikai vonzalmainál és néhány katolikus mise agitprop-félórává lényegülésénél. Nemcsak azok tévednek, akik szerint a válság gyökere egyes lelkészek szélsőjobboldali beállítottsága vagy egyes papok kormánypárti túlbuzgalma, hanem azok is, akik szerint a MIÉP-MRE-együttműködés és a templomi Fidesz-agitáció felszámolásával a történelmi egyházak a demokratikus jogállamban őket megillető helyre kerülhetnének.

Az egyházi vezetők átvilágításának elszabotálása, a felekezetek és azok tagjai közötti megkülönböztetés fenntartása terén folytatott együttműködés akkor is sérti a köztársaság jogállami berendezkedését, ha ez nem jár együtt lelkészek szélsőjobboldali pártok színeiben történő politikai szerepvállalásával, mégpedig nemcsak formája (személyi összefonódások, informális mutyizás, a posztkádári kijárási mechanizmusok ezerféle, szánnivaló változata), hanem tartalma miatt is. Az állampolgárokkal és az általuk létrehozott szervezetekkel szembeni elbánás egyenlősége emberi jogi alapkövetelmény, az egyházi vezetők átvilágítása pedig a hívek és az egyházak működését adójukon keresztül finanszírozó állampolgárok informálódáshoz fűződő alkotmányos jogát elégíti ki. Ezeknek a jogoknak a maradéktalan érvényesítése az ez év tavaszán újrainduló demokratikus átalakulás alapkövetelménye lesz.

H

Magyarország - tekintettel a hatalmi ágak egyensúlyának hiányára, a kormányzat ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen működésére - ma nem jogállami berendezkedésű ország. Akármilyen messze is ment azonban az Orbán-adminisztráció az alkotmányos rendszer fölszámolásában, ez utóbbi hívei nem tehetik meg neki azt a szívességet, hogy megkímélik a jogállami elvekkel történő szembesítéstől, még akkor sem, ha a demokratikus berendezkedés helyreállításának feladata a tavasszal alakuló új kormányra vár. Nincs ez másképp az egyházak és a demokratikus jogállam viszonyának kérdésével sem.

Az elmúlt három év gyakorlata e téren is a legpesszimistább forgatókönyveket igazolta. A jogállam barátai tévednek akkor, ha Nemeskürty István alkotmánymódosítási agymenése, a katolikus egyháznak a millenniumi giccsparádé megrendezése körüli asszisztenciája vagy a református egyházi vezetés neonáci kapcsolatai mögött nem látják meg a történelmi egyházaknak a saját szervezeti kereteiken túlmutató, a jogállami berendezkedést veszélyeztető válságát. A veszély forrása természetesen nem az érintett felekezetek átütő társadalmi támogatottságában rejlik (ilyennel ugyanis nem rendelkeznek), hanem a működésükre fordított költségvetési milliárdokban és a politikai elittel való összefonódásukban. A válság kezelése kétségtelenül az adott egyházak vezetésének a feladata, ám a nemzet akaratát kifejező és demokratikusan működő hatalomnak kötelessége azon munkálkodni, hogy a felekezetek belső problémái minél kisebb mértékben zavarják meg a tevékenységük iránt zömmel közömbös társadalom életét. Az adófizető polgárok joggal várhatják el képviselőiktől, hogy:

1. megszüntessék az egyházak működésének közpénzből történő finanszírozását, a felekezetek híveire bízva azok fenntartását;

2. elszámoltassanak minden, az elmúlt tizenkét évben költségvetési támogatásban részesített felekezetet az adófizetők pénzének felhasználásáról;

3. kiterjesszék az átvilágítandó személyek körét valamennyi, a rendszerváltozás óta költségvetési támogatásban részesített felekezet vezetőjére;

4. maradéktalanul nyilvánosságra hozzák az egykori állambiztonsági szervekkel együttműködő egyházi személyek névsorát.

Az elmúlt három év gyakorlata szertefoszlatta a demokratikus Magyar Köztársaság és a pozitív diszkriminációban részesülő felekezetek közötti együttműködés reményét. Bebizonyosodott, hogy a történelmi egyházak a huszonegyedik század Magyarországán is premodern zárványok maradtak, távol nemcsak a világban, de a nyugati testvérfelekezeteikben az elmúlt évtizedekben lezajlott folyamatoktól is. A köztársaság demokratikus gyakorlatához való visszatérést hirdető politikai erők előtt világosnak kell lennie, hogy az általános választójog alapján megválasztott Országgyűlésnek és kormánynak egyáltalán nem kötelessége "együttműködni" honfitársaink kisebb-nagyobb csoportjaival, hívják e csoportosulást akár Magyarok Világszövetségének, akár Magyar Katolikus Egyháznak.

Az "együttműködés" orbáni politikája a rendszerváltás utáni első nyolc év bátortalan szétválasztási törekvéseinek, az Antall- és Horn-kormány felemás politikájának az eredménye volt. Az 1998 óta eltelt időszak bebizonyította: a szekularizációs politika semmilyen, még legmérsékeltebb formája sem elfogadható a privilégiumaikat féltő egyházi hatalmasságok számára, támogatásukra csak a demokratikus átalakulás ütemének fékezését ígérő politikai erők számíthatnak. A jogállamisághoz való visszatérést hirdető jelenlegi ellenzéki pártok kormányra kerülve nem számíthatnak Gyulay vagy Hegedűs egyházának még csak jóindulatú semlegességére sem. Rosszindulatuk azonban nem olyan veszélyes, mint azt láttatni szeretnék: ma Magyarországon egyik történelmi felekezet sem képes tömegek befolyásolására. Azok a választók, akik lelkészi felhívásra szavaznak, valószínűleg mindenképpen Orbánt vagy Csurkát választják. Az ellenzéki pártoknak tehát nincs vesztenivalójuk, haladéktalanul hozzáláthatnak és hozzá kell látniuk az állam és az egyházak szétválasztásának gyakorlati lépéseihez. A vallástalan többség óhajának kifejezetten megfelelne az egyházak közpénzből történő finanszírozásának megszüntetése. Sőt: ez a lépés a jelenleg ellenzékben lévő pártok támogatottságának megugrásához is vezethetne. Fölösleges a klérusnak küldendő "pozitív üzenetek" megfogalmazásával bíbelődni, eljött a határozott fellépés ideje. Ma Magyarországon az állam és egyház szétválasztása nem pusztán a demokratikus jogállam alapelveinek tiszteletben tartására, hanem a társadalom valóságos viszonyaira tekintettel is elengedhetetlen és sürgető feladat.

A szerző egyetemi hallgató.

publikálva
2002/6. (02. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk