Megnyugtató, hogy zöld, globalizációellenes, szoftkommunista, liberális, baloldali és ki tudja, még, milyen indíttatású békeharcosaink nem hagyták kicsavarni a kezükből annak a mozgalomnak az irányítását, amelyhez néhány hónappal ezelőtt oly nagy reményeket fűzött maga Szaddám Huszein is. Nemes célkitűzéseiket nem mocskolhatják be Orbán Viktor és Csurka István rajongói, akárki meglássa. Akkor pedig minden a legnagyobb rendben van, Bródy János még egyszer elsüvöltheti a Micimackót, és Eörsi István továbbra is közzéteheti Harold Pinter pacifista klapanciáit a Népszabadság hasábjain. Nem engedjük a polgári és magyar út köröket a sorainkba (ha mégis megjelennek, kapnak a pofájukra), így aztán makulátlan szándékainkhoz kétség sem férhet.
Vagy mégis?
Miközben a békemozgalom nemzetközi főárama és hazai mutációja kínosan igyekszik lezárni sorait a szélsőjobboldal előtt, a szigorú elutasítás valahogy nem akar kiterjedni a fényes huszadik századi történelem olyan nagyszerű figuráira, mint Lev Trockij, Che Guevara, Mao Ce-tung vagy éppen a nagyszerű Joszif Visszarionovics. A huszadik századi tömeggyilkos-panoptikum teljes kelléktárával (mínusz náci vezérek és talán Charles Manson) felvonult tizen- és huszonévesek akciózását az elvárhatónál nagyobb jóindulattal még betudhatnánk valamiféle heveny pubertáskori tudatzavarnak is (e sorok írója a kosovói bombázás ellen tüntetve és a nepáli maoistákért rajongva maga is átesett ezen a büszkeségre semmi okot nem adó időszakon), ám mit kezdjünk a békemozgalom sokat próbált, érett és tekintélyes képviselőinek a még mindig létező szocializmus (Kim Dzsong Il melletti) utolsó állócsillaga, a világbéke, a környezetvédelem és a közvetlen demokrácia hiteles szószólója, Fidel Castro iránti rajongásával?
A szószátyár kubai diktátort,
konkrét politikai foglyok konkrét fogvatartóját - akinek birodalmát felkeresve Medgyessy magyar miniszterelnök teljes joggal kapta meg a magáét a most Szaddám rendszerének megkíméléséért síkraszálló ellenzékétől - a minap Oliver Stone, az amerikai békemozgalom emblematikus figurája "bolygónk egyik utolsó bölcsének" találta nevezni a Berlinalén Castróról szóló dokumentumfilmjének bemutatója alkalmából. Stone szerint Fidelnek a jelenlegi, napról napra fokozódó nemzetközi helyzetben "kérdéseket kéne föltenni, mielőtt késő lenne".
És tényleg. Itt az ideje, hogy az egyre gyakrabban Hitlerként ábrázolt, hatalmát nyilván fegyveres erőszakkal megszerző vagy nemzetközi terrorszervezetektől interkontinentális rakétákért cserébe vásárló George Bush és "juntája" (© Gore Vidal) végre rákérdezzen ennél az 1959-es hatalomátvételét követően
demokratikusan, egyszer s mindenkorra
Kuba első emberévé avanzsált "nagy történelmi alaknál" (Oliver Stone fordulata), hogy "drága Comandante, ócska texasi bicskánk beletört az iraki válságba, ugyan mondaná már meg, hogyan kezelné a helyünkben egy kelmedhez hasonló nagy formátumú demokrata ezt a kényes helyzetet". Akkor Fidel bizonyára nekik is elmondaná, amit a róla készült, egyébként "nem manipulált", azonkívül "bíráló és provokatív kérdéseket" (ezek szintén Stone-lelemények) is tartalmazó film bemutatójára üzent Havannából. Azt, hogy "beláthatatlan emberi, politikai és gazdasági következményekkel járna", ha az Egyesült Államok "honvédő háborúra" kényszerítené "az iraki népet".
Vajon a Castróhoz hasonló (vagy nála nagyságrendekkel súlyosabb) gazemberek nevét zászlajára tűző békemozgalom magyar képviselői tényleg úgy gondolják, hogy számtalanszor hangoztatott demokratikus elkötelezettségük akkor sérül, ha a hazai jobboldal mindenről a mielőbbi kormányváltásra asszociáló mórickáit beengedik a soraikba? Miközben az teljesen rendben van, hogy (jó esetben) azonos módon ítélik meg a tömeggyilkos bagdadi kalifát (aki átlagos békeéveiben az esetleges háború áldozataival vetekedő számú honfitársát tette el láb alól) és a szélsőkonzervatív, ám mégiscsak megválasztott és 2004 őszén leváltható Bush elnököt vagy a tisztázatlan eredetű dollármilliárdokkal és sajnos nagyon is világos eredetű koalíciós partnerekkel rendelkező, ám szintén a (többek között a béketüntetésekre is lehetőséget adó) nyugati demokrácia szabályai szerint megválasztott és legkésőbb 2005-ben demokratikus úton ugyancsak eltávolítható Berlusconi olasz kormányfőt? És tényleg az-e a helyes, ha "egyaránt elítélik" utóbbiak Irak lefegyverzésére irányuló terveit és Szaddám intézményes népirtásra épülő diktatúráját? A béketáborban senkinek nem tűnik furcsának, hogy Stone a nyugati demokráciák vezetőit Fidel Castróhoz irányítaná egy jó kis világpolitikai fejtágítóra? Egyáltalán: vajon a megerősödött békemozgalommal csupán a hozzácsapódott jobboldali "provokátorok" és nem inkább főárambeli (azaz: balos és zöld) képviselői fejében uralkodó zűrzavar miatt vannak problémák?
Mindenesetre ha a hazai békemozgalmárok legközelebb el akarják távolítani soraikból a tüntetésüket "lenyúlni" próbáló jobboldali demonstrálókat, célszerű lenne szintén Castróhoz fordulniuk. A Comandante tanácsait pontról pontra követve a legközelebbi happeningen nem fordulhatna elő, hogy Bródy Jánost hógolyóval dobálják meg a hozzá képest másképp gondolkodó tüntetők, mert mire felhangzik a Ha én rózsa volnék, egy se lesz közülük szabadlábon. Bolygónk utolsó bölcse számára nyilván rutinfeladat az ilyesmi.
