Ha megnövünk, fesztivált veszünk

  • 2000. április 27.

Publicisztika

Kedden kezdődött és a munka ünnepéig tart Győrben a tizedik Mediawave fesztivál. Érdekes lesz és izgalmas is, hogy miért és mennyiért, megtudható híroldalunkról. Az ott felsoroltakból kiderül, amit kilencéves tapasztalataink is megerősítenek: a közép-európai térség egyik, ha nem a legjelentősebb, innovatív szellemű kulturális megmozdulása - túlzás nélkül - európai rangú esemény.

n Kedden kezdődött és a munka ünnepéig tart Győrben a tizedik Mediawave fesztivál. Érdekes lesz és izgalmas is, hogy miért és mennyiért, megtudható híroldalunkról. Az ott felsoroltakból kiderül, amit kilencéves tapasztalataink is megerősítenek: a közép-európai térség egyik, ha nem a legjelentősebb, innovatív szellemű kulturális megmozdulása - túlzás nélkül - európai rangú esemény.

Mármost, hogy miért foglalkozunk vele először mégis itt? Annak is jó oka van.

Komoly formában felmerült ugyanis, hogy az idei lesz az utolsó. Ennyi volt, nincs tovább, nem megy. Véget értek a kilencvenes évek.

A most futó fesztivál pillanatnyilag is - utófinanszírozás ide vagy oda - tízmillió forint mínuszon áll. Minimálisan ennyi pénz hiányzik a már létező, szerződésekhez kapcsolódó számlák kiegyenlítéséhez, s a hiányzó HUF-ok ügye a szerencsésebb esetekben legfeljebb későbbi-korábbi tárgyalások napirendjén ha szerepel. Mert a Műv. Min. tízmillió helyett csak négyet adott, végtére árvíz van, érthető, és ehhez hasonló, sokfelől ismerős nehézségek.

Az viszont már valamivel cifrább mindennél, ahogy a város viszonyul a cucchoz. Tíz éve gyakorlatilag se lenyelni, se kiköpni nem bírja. Van Győri Tavasz, Győri Nyár és még számos merőben kulturális évszakok nagyságrendekkel nagyobb városi részvállalással. Nullákkal nagyobbal, fellép Pege Aladár, ki tud azokról mégis. Idén úgy egy-két millió forinttal szálltak be. Az európai gyakorlat szerint pedig egy ilyen - hangsúlyozzuk: rangos - fesztivál majdhogynem tokkal, vonóval a helyszínéül szolgáló városé.

Lesz, nem lesz?

Meglátjuk.

Annyi azonban már most biztosnak látszik, hogy ilyen még egy már biztosan nem lesz.

Vagy megszűnik, mint a Geszti valamelyik zenekara, végül is a csúcson kell abbahagyni, vagy, mert ha erre nem is szoktunk gondolni, ez is egy árucikk, hát jól eladódik.

Megveszi valaki, mint egy bezárt mozit. Pénzt ad érte, amiből ki lehet fizetni az adósságokat meg a villanyt, az is valami. Másfelől viszont pénzt ad érte és nem garanciát. Például arra nézvést, hogy mi megy ott majd Mediawave címen aztán.

Felmerül a kérdés, hogy ez így, ahogy van, nem öregbítené-e valakinek a jó hírét. Ha majd nekünk fussa rá, beszállunk. Odaadjuk a pénzt, és Mediawave Magyar Narancs Fesztivál néven megy minden, mint eddig, rendesen.

Na de addig?

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.