Zsák a foltját

  • 2000. április 27.

Publicisztika

Az ajtón cetli: "Zsákolni mentem, vacsora, gázáremelés, elnökválasztás, Wesley Clark, ukrán külügyminiszter, minimálbér a frizsiderben, Schüssel a kulcstartón, majd jövök, Viktor."

n

Pedig egy miniszterelnöknek, ha mégoly muszklis is, homokzsák-pakolási potenciálja korlátozott. Testőrök veszik körül, akik nemigen pakolhatnak, hisz pakolás közben nem őrizhetnék a kormányfő testét: és ha ez a test fizikailag oly fitt és kicsattanó is, mint a mi miniszterelnökünké (duzzadj, kebel!), a testőrök nyilván csak balfaszkodnak a gáton, tapicskolnak, útban vannak, ily módon kérdőjelezve meg a miniszterelnöki pakolás eszközarányosságát. Ugyancsak kavarodást okozhatnak a gáton ilyenkor menetrendszerűen felbukkanó diplomaták, akik zavarukban azt sem tudják, hogy mibe lépjenek, és mit kérdezzenek a kivörösödött fejű, csapzott közjogi méltóságtól.

Nem kétséges, hogy a szolnoki turné PR-hozadéka mindennek ellenére tetemes lesz. Bár nyilván számosan legyintenek majd a kormányfői bohóckodásra, nem kétséges, hogy a tigrispólós Orbán ugyancsak sokakban kelti majd azt a képzetet, hogy itt valóban téve van értük, az országért: a papirossal való hivatali baszkódásnál sokkal jobban kvadrál a munkáról alkotott közkeletű elképzelésekkel a trógerolás. Még akkor is, ha ez csak színház, szolidaritási fesztivál, hamisság.

Mit keresett a miniszterelnök Szolnokon? Miért nem az irodájában ült, miért nem avval foglalkozott, ami a dolga? Miért nem azokra a kérdésekre adja meg a választ, amelyekre a választ megadni dolga lenne, és amelyekért valódi felelősséggel tartozik az ország polgárainak? És amelyekből nyilván a múlt hétre is adódott volna szép számmal. Hogy mást ne említsünk: valamilyen módon nyilvános felelettel illett volna előállni arra a kérdésre, hogy mire volt jó a bukaresti látogatás; vagy hogy mi a kormányzat elképzelése a gázáremeléssel kapcsolatban, amely egyrészt emberek millióinak pénztárcáját érinti, másrészt pedig a legnagyobb magyar vállalat további sorsa függ tőle, s amely ügyben mindkét oldalon, a Molén és a kormányzatén is tehát, megfontolásra érdemes, ám egymással ellentétes érvek és érdekek állnak szemben egymással; és akkor arról, hogy egy hónap múlva az Országggyűlésnek államfőt kell választania, amihez némi köze talán Orbánnak is van, még egy szót sem ejtettünk. És persze a miniszterelnökön - jelenléte sajnálatos hiányánál fogva - nem volt számon kérhető az sem, hogy az árvízi védekezés költségeinek fedezetét miért a fűnyíróelv szerint veszi el az egyes tárcáktól a kormány, miközben az autópálya-építésre nem kérünk pénzt az Európai Uniótól (mondván, hogy úgysem adnak: a valódi oknak pedig az látszik lenni, hogy az EU-pénzek felhasználásába beleütné az orrát az EU is). A miniszterelnök szemmel láthatóan nem ezekkel a túlságosan is valóságos politikai dilemmákkal kívánt foglalkozni. Inkább elmenekült előlük. A zsákokhoz: hisz azok nem szólalnak meg, és nem kérdeznek vissza, még ha földhöz vágják is őket.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.