Háború helyett

  • 1998. január 22.

Publicisztika

A múlt héten Crna Gorában nem tört ki a háború. A volt elnök, Momir Bulatovic ugyan mindent megtett ennek érdekében, pár apróságot hagyott figyelmen kívül csupán. Először is azt, hogy miért nem elnök többé: azért, mert Milo Djukanovicra többen szavaztak. Bulatovic arról is meg lehetett győződve, hogy a rendőrség nagyobb része őt támogatja - ebben is tévedett. Hívei fegyvereket kértek a podgoricai helyőrségtől: nem kaptak. Meg nem erősített belgrádi értesülések szerint Bulatovic korábban, a szövetségi védelmi tanács ülésén kérte, hogy hirdessenek rendkívüli állapotot a kisebbik jugoszláv tagköztársaság területén. Javaslatát állítólag Pavle Bulatovic szövetségi hadügyminiszter támogatta, Radoje Kontic miniszterelnök és Momcilo Perisic tábornok, vezérkari főnök ellenezték az ötletet. Bulatovic, elszánt csapata élén, ennek ellenére - vagy éppen ezért, sarokba szorított patkányok módjára - nem adta fel, és összetűzést provokált a rendőrséggel; több mint száz ember megsérült, több mint húszan pedig le vannak tartóztatva, köztük az állami tévé volt szerkesztője, aki két beszéd között unalmában rendőrökre lövöldözött. Első hallásra lehet, hogy nem volt buta elgondolás: nagy bajt csinálni Podgorica utcáin, majd bevárni a szövetségi hadsereg tankjait - mára azonban kiderült, ez a puccskísérlet is gyalázatosan volt megszervezve, egészen pontosan sehogyan sem, rögtönzés volt az egész, blöff, ott és akkor eleve kudarcra ítélve; a tábornokokat nem lehetett megingatni.

A múlt héten Crna Gorában nem tört ki a háború. A volt elnök, Momir Bulatovic ugyan mindent megtett ennek érdekében, pár apróságot hagyott figyelmen kívül csupán. Először is azt, hogy miért nem elnök többé: azért, mert Milo Djukanovicra többen szavaztak. Bulatovic arról is meg lehetett győződve, hogy a rendőrség nagyobb része őt támogatja - ebben is tévedett. Hívei fegyvereket kértek a podgoricai helyőrségtől: nem kaptak. Meg nem erősített belgrádi értesülések szerint Bulatovic korábban, a szövetségi védelmi tanács ülésén kérte, hogy hirdessenek rendkívüli állapotot a kisebbik jugoszláv tagköztársaság területén. Javaslatát állítólag Pavle Bulatovic szövetségi hadügyminiszter támogatta, Radoje Kontic miniszterelnök és Momcilo Perisic tábornok, vezérkari főnök ellenezték az ötletet. Bulatovic, elszánt csapata élén, ennek ellenére - vagy éppen ezért, sarokba szorított patkányok módjára - nem adta fel, és összetűzést provokált a rendőrséggel; több mint száz ember megsérült, több mint húszan pedig le vannak tartóztatva, köztük az állami tévé volt szerkesztője, aki két beszéd között unalmában rendőrökre lövöldözött. Első hallásra lehet, hogy nem volt buta elgondolás: nagy bajt csinálni Podgorica utcáin, majd bevárni a szövetségi hadsereg tankjait - mára azonban kiderült, ez a puccskísérlet is gyalázatosan volt megszervezve, egészen pontosan sehogyan sem, rögtönzés volt az egész, blöff, ott és akkor eleve kudarcra ítélve; a tábornokokat nem lehetett megingatni.

Az is elképzelhető, Slobodan Milosevic, Jugoszlávia elnöke egyszerűen arra az elhatározásra jutott, hogy hagyja, legyen Crna Gorában az, aminek lennie kell, és ezért nem gyakorolt nagyobb nyomást, és - bár minden eszköze megvolt hozzá - ezért nem ment el a végsőkig. De mindegy is: Milo Djukanovicot beiktatták, az új elnök hétfőn Filip Vujanovicot, Crna Gora eddigi belügyminiszterét bízta meg, hogy a - valószínűleg késő tavasszal, kora nyáron tartandó - választásokig ideiglenes kormányt alakítson (eddig Djukanovic volt a kormányfő).

A könnygáz azonban megtette a magáét: a hosszú távon (a végkifejlet szempontjából, ha úgy tetszik) igazán lényeges események elsikkadtak a zavargásokról szóló jelentések mellett. Nevezetesen, hogy elkezdődött Jugoszlávia dezintegrációjának legújabb szakasza: Djukanovic még beiktatása előtt megszavaztatta azt a törvényt a parlamenttel, amely hatályon kívül helyezi a Crna Gora-i alkotmánnyal nem harmonizáló jugoszláv törvényeket, beiktatási beszédéből pedig kitetszik, hogy ő Crna Gora elnökeként Crna Gora érdekeit fogja érvényesíteni. Nem árt emlékezni, hogy Szlovénia is így kezdte: hosszú ideig kérte a szerbiai vezetést, demokratizálja az akkori jugoszláv föderációt, majd, a sorozatos kudarcélmények után, egyéb eszközökkel kereste igazát, kiiktatta az alkotmányával ellentétes szövetségi törvényeket, kikiáltotta függetlenségét, és rövid háború árán elszakadt.

Ebből persze nem következik Crna Gora elszakadása - Szerbiához való viszonya sokkal régebbi, mélyebb és bonyolultabb, mint a szerb-szlovén viszony volt, ugyanakkor Crna Gora államisága során voltak időszakok - nem is rövidek -, amikor, ha máshogy nem, hát névleg, független volt; Djukanovic beiktatása Cetinjében, az ősi fővárosban álló (és az alkalomra frissen felújított) uralkodói palotában történt, amelynek falait a Crna Gora-i államiság jelképei díszítették. A tökéletes seggnyaló Bulatovichoz képest valószínűleg óriási változást jelent egy olyan elnök, aki kijelenti, hogy nem Crna Gora, hanem Jugoszlávia van válságban.

Crna Goránál keresve sem talál jobb barátot Szerbia, de ezt a barátságot nem lehet majd minden áron fenntartani. Djukanovic és Milosevic - aki, valljuk meg, mindenki közül a legnagyobb pofont kapta, hisz´ háromnegyed év szívós munkájával sem tudta megtörni ellenlábasát - között lesznek még meccsek és erőpróbák. Ezek kimenetelét megjósolni lehetetlen, de az már biztos, hogy nincs a Balkánon magányosabb ember Milosevicnél. Volt időszak, amikor úgy tűnt, csak az nem lesz az övé, amiért nem nyújtja a kezét, aztán, mire a föderáció elnöke lett, azt kellett látnia, hogy utolsó szövetségese is elhagyja a közös házat, az utolsó barát búcsút intő keze lassan a kapcsoló felé nyúl.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.