Sausic Attila

Haszon vagy ráfizetés?

Bevándorlók Németországban

Publicisztika

Mit tartsunk a bevándorlókról? – merül fel a kérdés Németországban is. Olyan-e a migráns, hogy egész nap a lábát lógatja a dolgos németek millióinak pénzén, és azon tűnődik, miként szerezhetne kábítószert, vagy inkább megmenteni igyekszik serény munkájával az öregedő németséget a demográfiai válság következményeitől?

Miből kellene kiindulni: a migránsok magas arányából a terrorista merényletek és a csoportos nemi erőszak elkövetői között, vagy abból, hogy minden ötödik felsőfokú végzettségű németországi lakos külföldi születésű?

Újszülöttből nyugdíjas

Mielőtt az évente százezrével Németországba tartó bevándorlókról lenne szó, a meg nem született németekről kell beszélnünk. A demográfusok évtizedek óta kongatják a vészharangot. De miért érdekelte volna jóslatuk a társadalombiztosítási rendszer összeomlásáról valamikor az évszázad közepén a négy évre választott és az éppen időszerű költségvetéssel küszködő kormányokat?

Legkésőbb az ezredfordulón nem volt nehéz előre látni, hogy a hatvanas évek első felében hirtelen megugrott számú német csecsemőből mostanára meglehetősen sok nyugdíjas lesz, és nem lehet jó vége annak, hogy 1972-től a halálozások száma mindinkább meghaladta a születésekét a fogamzásgátló tabletta elterjedése, valamint az életmód és az életcélok megváltozása miatt. Az emancipáció nagy vívmányán, a nők önrendelkezésén semmilyen családtámogatás nem változtat érdemben, mint ahogy azon sem, hogy a nők képzettségük növekedésével párhuzamosan egyre csekélyebb kedvet mutatnak a gyermekszülésre. Hiába emelkedett a foglalkoztatottak száma, ha a nyugdíjasoké sokkal jobban gyarapodott: a hatvanas évek eleji 6-tal szemben jelenleg már csak 2 munkavállaló befizetései jutnak egy nyugdíjasra.

Az évente több százezres népességcsökkenést a migráció kiegyenlíti, sőt növekedésbe fordítja. Egy gondolatkísérlet keretében kivonva a bevándorlókat a gazdaságból, például az építőiparban minden harmadik munkás, az egészségügyben minden hetedik orvos hiányozna, az ápolókról nem is beszélve. Vitás lehet egyáltalán, hogy Németországnak szüksége van bevándorlásra?

Mégis makacsul tartja magát a szélsőjobboldali AfD-nek politi­kai­lag is kamatozó nézete, hogy a migránsok többe kerülnek, mint amennyi hasznot hajtanak. Ez minden bizonnyal igaz például azon 15 százalékukra, akik politikai menedékkérőkként érkeznek Németországba, és amíg hosszadalmas eljárással nem döntenek státuszukról, akkor sem dolgozhatnak, ha szeretnének. De mi a helyzet hosszabb távon és a bevándorlók összességére nézve?

Mínusz lenne nélkülük is

Az elmúlt évtizedben két tudományos elemzés is arra az – érdemben eddig nem cáfolt – eredményre jutott, hogy a számok rideg nyelvén a bevándorlás veszteséges üzlet az államnak, és vele együtt a társadalomnak. Lehet, hogy ez nincs így célratörőbb bevándorláspolitikával és nagyobb munkaerőpiaci vonzerővel, továbbá visszafogottabb szociális ellátással rendelkező országokban. Németország azonban nem tartozik közéjük.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.