Hol a határ?

publikálva
2001/38. (09. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az amerikai merényletsorozat elkövetőinek nevét és életpályájuk utolsó szakaszának legfontosabb tényeit néhány nap alatt feltárta az FBI. Azokról, akik útjukra indították őket, már korántsem tudunk ennyit, sőt teljes bizonyossággal azt sem állíthatja senki, hogy Uszáma bin Ládin lenne az akciók kitervelője és felbujtója; azt azonban paradox módon nagyjából be lehet lőni, hogy az elkövetőket mi motiválhatta.

n Az amerikai merényletsorozat elkövetőinek nevét és életpályájuk utolsó szakaszának legfontosabb tényeit néhány nap alatt feltárta az FBI. Azokról, akik útjukra indították őket, már korántsem tudunk ennyit, sőt teljes bizonyossággal azt sem állíthatja senki, hogy Uszáma bin Ládin lenne az akciók kitervelője és felbujtója; azt azonban paradox módon nagyjából be lehet lőni, hogy az elkövetőket mi motiválhatta.

Ennek az "ideológiának" az egyik eleme a gyarmati sorból felszabadult országok szokásos önigazolásának zanzásított és a végletekig leegyszerűsített változata. E szerint ezen önállóvá vált, majd kisvártatva politikai és/vagy gazdasági értelemben csődöt mondott egykori harmadik világbeli államok minden bajáért a volt gyarmattartók, illetve politikájuk jelenlegi nyugati folytatói a felelősök. Ezen erők gyalázatos pénzügyi machinációinak (melyek veleje a kamatra történő pénzkölcsönzés - amit, talán nem mellesleg, az iszlám vallás szigorúan tilt) centruma, amint azt a neve is mutatja, a Világkereskedelmi Központ, ami ezáltal szinte önmagát jelölte ki a világméretű kizsákmányolás ideggócaként, a posztkoloniális-posztimperialista kor gyarmati fővárosaként. Megsemmisítése a gyarmattartók elleni gazdasági-politikai küzdelem látványos gesztusa (amiből a gyarmattartóknak nem ártana levonniuk a következtetéseket, emeli fel mutatóujját a magyar szélsőjobb is).

De ez csak a dolog egyik és gyaníthatóan nem is a legfontosabb része. Az első számú gyanúsítottként kezelt Uszáma hézagos életrajzából az derül ki, hogy ifjúkorában a Camp David-i egyiptomi-izraeli békekötés, az iráni iszlamista forradalom és az afganisztáni szovjet beavatkozás gyakorolta rá a legnagyobb hatást; spirituális értelemben pedig a radikális iszlámmal való találkozás a 70-es évek közepén. Ennek a vallási radikalizmusnak az elemei - minden látszólagos egyértelműség dacára - nem egykönnyen ragadhatók meg. Uszáma és tanítómesterei (az Egyiptomban tevékenykedő Dzsihád palesztinai születésű mentorai) az "ősi Palesztina" Izrael általi "elbirtoklását" és Afganisztán megszállását elsősorban nem valamiféle világias, politikai szempontból tartották elfogadhatatlannak, hanem úgy fogták fel, mint a hitetlenek támadását az igazhitűek országai és ezzel az isteni törvények ellen: miközben Iránban Khomeini ajatollah rezsimje épp azt bizonyította be, hogy Allah országa már a földön megvalósítható, hogy a vallási tanítások vérrel és vassal ugyan, de minden további nélkül átfordíthatók politikai intézményrendszerré. Az afganisztáni szovjet kivonulás után aztán Uszáma és követői két új ellenséget találtak maguknak: a szaúdi rezsimet és Amerikát - az előbbit romlottsága, nem iszlám mivolta miatt, az utóbbit pedig elsősorban azért, mert jelenlétével beszennyezte annak az országnak a szentségét, amely az iszlám két szent városa, Mekka és Medina fölött fennhatósággal bír. A kör ekkor lett kerek: a politikai Izrael-ellenesség (amelynek fogantatása független a tradicionális európai, keresztény gyökerű antiszemitizmustól) egyfajta vallási interpretációt nyer, amiből szinte automatikusan bomlik ki egy baljós, totális világmagyarázat. Izrael bizonyos értelemben mellékes kérdéssé válik - immár nem a szent földek visszavételéről és a hitetlenek kiűzéséről van szó, hanem metafizikai világforradalomról: hisz az iszlám, mint a legutolsó igehirdetés, az egész világra kiterjedő érvénnyel és küldetéssel bír; és a vallás igazságáért jogos háborút is vívni. E háborúnak nem politikai céljai vannak. Az ellenfél maga a Sátán, akivel nem politikai alkukat kell kötni, hanem meg kell semmisíteni. Algériában, Egyiptomban, Szudánban, Izraelben, Manhattanben.

Nyilvánvaló ostobaság lenne azt állítani, hogy mindennek semmi köze az iszlám tantételeihez. De ugyanilyen elvakultság lenne nem tudomásul venni azt, hogy bajosan tudnánk történelmi emlékezetünkbe idézni olyan nagyszabású gaztettet, tömeggyilkosságot, ipari méretű emberirtást, amely ne kísérletezett volna azzal, hogy valamiféle metafizikai, vallási hátteret rajzoljon maga mögé. A Vatikánnak beletelt néhány száz évébe, amíg a keresztes hadjáratokért bocsánatot kért; a holokauszt gyökerei mélyen az európai, keresztény kultúra által artikulált előítéletekig nyúlnak; vagy hogy messzebbre ne menjünk, a boszniai muzulmánok politikailag szervezett, előre megfontolt részbeni kiirtása a szerbiai ortodox egyház nem is annyira hallgatólagos támogatása mellett zajlott. A "szent föld", a "hitetlenek elleni szent háború" nem kizárólag az iszlám frazeológiája; mint ahogy a térítő téboly, a politika metafizikai kontextusba helyezése és átvallásítása, a más vallásúak, nemzetiségűek, politikai meggyőződésűek elleni erőszak sem a "muzulmán mentalitás" vagy "az arabok" licence. Hanem minden fanatizmusé. A "civilizált világ" és a "barbárság" közötti, az elmúlt napokban oly sokszor emlegetett határ nem a kereszténység és az iszlám, arabok és európaiak között húzódik.

Hanem azok között, akik ölnek embert, és akik nem.

publikálva
2001/38. (09. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk