n Egy könnyed havazással súlyosbított, szürke februári délelőttön beszédet intézett hozzánk miniszterelnökünk, ezzel alaposan megdöbbentve híveit, ellenségeit s a mind apatikusabb közvéleményt egyaránt. "A modern, európai Magyarországon egyre nagyobb esély van a felemelkedésre" - mondta, meg azt is, hogy "erős, büszke és felkészült nemzetként kell csatlakoznunk az Európai Unióhoz", de ez tulajdonképpen szóra sem érdemes, ha ebédidőben ilyet lát/hall az emberfia, legfeljebb a sótartót kéri el a szomszédjától, s csendben megesküszik, hogy ilyen szétesett másnaposan többet nem jön be dolgozni. De azért a tízpontos Európa-program hallatán már felkapja a fejét, különösen, mikor kiderül, hogy ez egyben "a gyerekbarát politika Európa-programja".
Ezen a ponton nyugodtan meg is állhatunk: eleddig ti. Orbán privilégiuma volt a hosszú, értelmetlen és baromságokkal teletűzdelt beszédek gátlástalan generálása, s Medgyessy, akiről még legvadabb rajongói sem állították, hogy a jelentős rétorok közé tartozna, eddig legalább megtartóztatta magát a víziókkal terhes politikai hitvallásoktól - nem baj, ha kisszerűséggel vádolják az embert, elvégre a nagyratörő terveink léte még bizonyítja, hogy képesek is lennénk meghatározni a jövőt (erről mint volt KB-tagnak nyilván vannak jó/rossz emlékei). De hát tudjuk, a rossz példa ragadós, s ha folyton csak baszogatják az embert, egyszer csak elszakad a cérna, ráadásul egy háromnegyed órás programadó beszéd kétségtelenül kulturáltabb formája az indulatáttételnek, mintha mondjuk a parlamenti büfében sorra lefejelné a leginkább gyűlölt honatyákat.
Ehhez képest kifejezetten lelkesítő hallani, hogy az Erzsébet téri gödörtől kissé balra, az egykori Ajka-Zirc járat hűlt helyén hamarost megnyílik a modern magyar jövő tárgyainak múzeuma, ami kétségtelenül szép elképzelés Jókai országában, ahol Verne is csak kedélyesen Gyula marad, mindörökké. Itt azután egybehordhatnánk mindent, ami sajátosan magyar, s ami beilleszthető abba az elasztikus idődimenzióba, melyet az angol csak úgy nevez: Future Continuous. Egy háromméteres mobil bűvös kocka köré rendezve ott figyelnének a jelenből szervesen sarjadó jövő magyar generáció kultikus tárgyai: síp, dob, nádi hegedű, kolomp, sziréna, savdoboz, pakett, szűrő, felespohár, kézimérleg meg egy gigantikus sörösdoboz, melyet körbetáncolnak barátai, a Csipszeszacskó, a Távkapcsoló és a Spangli, s mindezt irigykedve figyelné szegény rokonuk, a Műanyag Boroskanna.
De ez még mind semmi, merthogy jövőre (remélhetőleg Demján S. pártsemleges pénzén és telkén) Modern Művészetek Múzeuma épül (rögtön a bejárattal szemben függ majd a "Szt. István megmutatja a magyaroknak, hogy működik a fogkefe" című, most készülő alkotás), azon kívül jövő májustól minden állami múzeum ingyé´ lesz, a magyar filmesekbe addig töltik a pénzt, míg el nem durrannak, a Nobel-díjasok pedig parkot kapnak, mint a dinók Spielbergnél, oszt´ nézhetik őket a fricc turisták, míg csak meg nem eszi őket is az elszabadult magyar fene. Dicséretes, hogy Medgyessy egyeztet druszájával, egyben hivatali elődjével, nem különben a készülő ötvenhatos múzeum, de még Boross Péternél is királyabb az a negyvenezer munkahely, amely még az idén nyilván bekerül a bizonyítványba (magatartás: jó, szorgalom: jeles, külalak: elégséges). Hazánk a legfrissebb víziók szerint (legalábbis virtuálisan) mind közelebb kerül az áron alul vagy egyenesen ingyér´ osztogatott közjavak álomországához (Kánaán!) - kár, hogy ez csupán felelőtlen státusférfiak édes álmaiban létezik, melyekből azonban nemcsak ők, de utóbb választóik is verejtékezve szoktak volt felébredni.
