Az Alkotmánybíróság, hogy nevén szólítsuk a gyereket, arról értekezett, kiírható-e a népszavazás a közvetlen államfőválasztásról.
Nem, mondták.
Evvel a határozattal majdnem senki sem ért egyet, mert senki sem érti, legalábbis szakmai körökben. A rejtvényfejtésben legtovább Pokol Béla jutott, aki alkotmányjogászként ellenkező határozatot várt, pártpolitikusként azonban elvan a verdikttel (pártja véleményével ellentétesen). De hogy Pokol agyában hogyan állnak keresztbe a sejtek, azzal foglalkozzon a háziorvosa, fontosabb ennél, hogy a parlamenti pártok tiszteletben tartják a bíróság döntését. Nagy előrelépés ez a honi demokrácia történetében, hová is vezetne, ha valamelyik párt mégis elküldené az AB-t az anyja valagába: ők bizony nem tartják tiszteletben a döntést, és a néppel választatnak elnököt. Rögtön lenne is két elnökünk, az egyik lehetne az egy méter hetven alattiaké, a másik a fölöttieké, oder so etwas.
Az alaptörvény megváltoztatására tehát csak a parlament jogosult, a nép nem. Ennek mi is örülünk, a nép sok mindenre képes, hol a Fideszre szavaz, hol az MSZP-re, hol közbiztonságot akar, hol a Robin Hoodokat élteti, bevezetné a halálbüntetést, eltörölné az áfát meg a náthát, és a parlamenti demokráciát amúgy is pont azért találták ki, nehogy már mindennap az legyen, amit a nép akar. Ha képviseleti demokrácia van, akkor legyen képviseleti demokrácia. Ez jó elv.
Néha, amikor végigsasoljuk azokat, akik e képviseleti demokráciában képviselnek, akkor persze nem tűnik olyan jónak: bár az is igaz lehet, hogy minden Népnek pont olyan Képviselői vannak, amilyeneket megérdemel. Most ezek a Képviselők jól kibabrálnak majd a Néppel, olyan elnököt választanak neki, akit ő nem szeret.
Ezen viszont előbb kellett volna elgondolkodni, Nép koma. A saját fejeddel.
Vagy legalább utólag kéne. 2002-ben.
