Korlátolt támogatás

  • 1999. július 15.

Publicisztika

A múlt hét végén azt mondta Orbán Viktor Franjo Tudjman horvát elnöknek Dubrovnikban, hogy Horvátország saját európai csatlakozásának ügyében Magyarország korlátlan támogatására számíthat.

Ez akár a legnagyobb rendben is lehetne: Magyarország segíti szomszédai mindenféle integrációját, legyen Horvátország is Európa része, virágozzék az együttműködés, a népek barátsága nemkülönben, és különben is, egy napfényes vakáció végén, egy gyors jatt meg egy színházi előadás után kimondott néhány udvarias szótól még senkinek nem lett gyereke.

Mielőtt azonban a magyar külpolitika komolyan venné a miniszterelnök szavait, szögezzük le, hogy Horvátországnál a művelt körök ítélete szerint csak egy szalonképtelenebb ország működik Európában: igen, az, amelyiket a tavasszal bombázta szét a NATO. Horvátország Meciar bukása óta (és Szerbián kívül) az utolsó despotikus, mélyen antidemokratikus államocska az összes kelet-európai ország közül, amelynek továbbra is területi ambíciói vannak Bosznia-Hercegovinával szemben, amelyet a nemzetközi közösség négy éve képtelen rávenni arra, hogy lehetővé tegye az 1995 nyarán elmenekült/elűzött szerb kisebbség visszatelepülését és hogy együttműködjön a hágai bírósággal; Horvátország az az ország, ahol állami vezetők leplezetlen csodálattal nyilatkoznak a világháborús usztasa múltról, ahol immár egy éve - a szemérmetlen politikai nyomás miatt - a bíróság képtelen elítélni Dinko Sakicot, a jasenovaci haláltábor parancsnokát, a még életben lévő náci háborús bűnösök legsúlyosabbikát; ahol a korrupció, a sajtó elnyomása, a választási eredmények semmibevétele éppúgy része a mindennapoknak, mint Szerbiában.

Mindezekért a felelősség leginkább az aggkori szklerózis mind aggasztóbb fázisaiba hanyatló elnököt, Franjo Tudjmant terheli (aki néhány hete azt nyilatkozta, hogy ha nem horvátnak születik, biztosan Nobel-díjat kapott volna, és aki még életében emlékházat rendeztetett be saját magának: Tudjman klinikailag a nacionalizmusba bolondult bele). Ez a rezsim, a bármiféle nagyhatalmi kényszer nélkül, önerőből összebuherált kelet-európai diktatúrák archetípusa, az ő két keze munkáját dicséri.

Hogy ebből a két kézből az egyiket miért kellett a magyar miniszterelnöknek szorongatnia a múlt szombaton, nem világos. Tudjmanra ritkán nyitják rá az ajtót komoly európai politikusok, Horvátország európai integrációjának előfeltétele pedig nyugati vélemények szerint nem más, mint az ő távozása. Szar ügy, hogy jól megérdemelt elszigeteltségét épp Orbán enyhítette. Valamint: Milosevictyel sem bratyizott soha magyar kormányfő (és ez akkor is megfontolandó érv, ha a jugoszláv elnök nagyságrendekkel nagyobb bűnöző a horvátnál). Azt a tanulságot, hogy a magyar kormánynak mindegy, milyen környező csibésszel cimborál, ha az a magyarokat nem cseszegeti, nem szívesen vonnánk le. Hiszen ez visszamenőleg is érvénytelenítené Orbánnak a NATO-légicsapások védelmében mondott okos szavait. Gondoljuk inkább azt, hogy a magyar kormányfő mindenáron Dalmáciában akart nyaralni, és ha már ott járt, hát muszáj volt levizitálnia a főnöknél.

Ebben az esetben viszont a következő kikapcsolódás színteréül a szintén festői és árszínvonalban is barátibb Aranyhomokot javasolnánk.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.