Janisch Attila: A rágalom rágalom marad, akárhányszor ismétlik is meg

A függetlenség nem egy politikai oldal politikai nézete. A függetlenség az függetlenség.

Nem csitul az az agresszív, rágalmakkal teli kampány, amelyet a kormány közeli tévécsatornákon és online sajtóorgánumokban indítottak néhány budapesti színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem ellen a kormányzathoz ugyancsak közelálló személyek.

Tanulságos figyelni, hogy Gothár Péter senki által nem védett abúzusügyét hogyan használják fel ezek színház- és film közeli karakterek, kormányzati megmondó emberek arra, hogy annak a fedezékéből indított támadással lerohanják a magyar kulturális élet azon területeit és intézményeit, amelyeket eddig nem sikerült még belegyúrniuk a saját elképzeléseik szerinti nemzeti kulturális masszába.

Orbán a legutóbbi tusnádfürdői beszédében meghirdette, hogy a magyar kultúra rendbetétele következik.

Csakhogy a rendbetétel az ő szótárában a rombolást jelenti. "Lerombolni, átalakítani, beolvasztani mindent, ami még nem a miénk!" Az orbáni kulturkampf győzelemre juttatásán lelkes szorgalommal dolgoznak a kormányzati kultúrmecenatúra gyakori kedvezményezettjei, az önkormányzati választásokat követő politikai átrendeződés  miatt állásukat féltő, Fideszhez köthető színházigazgatók, gyűlölködő tévépróféták, és más – többnyire rosszul öltözött, alkesz fejű, vagy éppen a vaskos karórájukat, aranyláncaikat csillogtató, de mocskos szájú – szerencselovagok. Ezek taposták ki és szélesítették kormányzati intézkedések politikai terévé azt az utat, ők igyekeznek minden erejükkel igazolni azokat a ripsz-ropsz meghozott törvényeket, amelyek valójában az általuk "balliberális"-nak nevezett kulturális közintézmények (egyes fővárosi színházak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem) ellehetetlenítést, tönkretételét, s végül az einstandolását szolgálják.

Feldmár András így ír a Szabadíts meg a gonosztól című tanulmánykötetében az elgonoszkodás folyamatáról:

"minden az irigységgel kezdődik, amit hamarosan az aljasság követ".

És pontosan ennek az elgonoszodásnak vagyunk a kényszerű tanúi, ha Orbán kormányzásának elmúlt, idestova tíz évét szemléljük. Az irigyek elaljasodásának folyamata ez, amelynek során azok kívántak és kívánnak hatalomhoz és/vagy a saját területükön nagyobb térnyeréshez jutni, akiknek ez nem adatott meg a saját tehetségük, képességeik révén. Külső szemlélőnek érdekes, akár még izgalmasnak is nevezhető, tanulságos folyamat ez, ugyanakkor tragikus és elkeserítő állampolgárként megélni e folyamat egyre gátlástalanabb történéseit.

E térnyerési folyamat egyik kiemelten fontos állomása a Katona József Színházban történt abúzus nyomán kinövő és annak szándékos átfókuszálásával kezdődő globális kultúrpolitikai támadás. A hisztérikus kitörések valódi célját jól jellemzi és egyben le is leplezi, hogy kezdetben még csak az ügyben érintett személyekre, Gothár Péterre és Máté Gáborra, a Katona József Színház igazgatójára fókuszáltak, de aztán hamarosan szélesedett a kör. Előbb a Katona egésze került a támadások össztüzébe, majd alig egy hét elteltével Kálomista Gábor a Hír TV-ben rontott rá a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ürügyként a Katona József Színházban történteket hozva fel.

Innentől már nem volt megállás – mármint az elaljasodás lejtőjén, melyet az irigységük tett egyre meredekebbé a számukra.

A kiindulópontnak használt eset artikulációja hamarosan beleolvadt az átfókuszálás lényegi eszközeként használt általánosításba.

Már nem Gothárról vagy Máté Gáborról és Katonáról volt szó, mindazok a budapesti színházak megkapták a "zaklatószínház" elnevezést, amelyeket eddig csupán a "balliberális" jelzővel illettek. A SZFE pedig Szodomát és Gomorrát lepipáló vérfertőzések, perverziók és abúzusok intézménye lett – csak úgy en bloc.

A Pesti Srácok nevezetű orgánum ekként idézi Kálomista Gábor filmproducert, a Thália Színház jelenlegi igazgatóját, az SZFE elleni támadások hadvezéreként ez ügyben tett szerepléseiről írott összefoglalójában:

"Felháborító és undorító, ami zajlik a szakmában – tette hozzá. A producer emlékeztetett: amit eddig tudunk Gothárról, az lehetséges, hogy csak a jéghegy csúcsa, hiszen a Színművészetin – Kálomista szerint – nyílt titok, hogy az előrehaladás kulcsa a tanári kar szexuális közeledésének elfogadása, így ha a rendező befutott színésznőket mert zaklatni, vélhetően diákjaival szemben sem fogta vissza magát. Mit tehet meg egy ilyen ember az egyetemen, ha kész színésznőkkel is megteszi ezeket a dolgokat? – tette fel a kérdést Kálomista Gábor."

(Idézet innen: Kálomista a Szabadfogásban: A kormány lépjen fel a színésznövendékek szexuális zaklatása ellen – Pesti Srácok 2019.11.22.)

Amellett, hogy az idézett szövegnek csaknem minden szava szemenszedett hazugság, lélekemelően "szép" fordulata e kényszeres erőlködésnek, ahogy ezek a személyek és orgánumok egymást túllicitálva,

egymást is meghazudtolva fogalmazzák meg a rágalmaikat,

egymás szájába is egyre vadabb – vélhetően már a jog eszközeivel is mérsékletre kényszeríthető – állításokat adva. Kálomista ugyanis nem mondta egyetlen szereplése során sem, hogy "az előrejutás kulcsa a tanári kar szexuális közeledésének az elfogadása" lenne az SZFE-n. Noha alig három hét alatt kilenc (9!) tévés haknijában gyalázta a Színház- és Filmművészeti Egyetemet…

Mi lesz, ha ennek alapján a jó hírnév megsértése címén pert indít az SZFE Kálomista ellen (amit megtehetne, hiszen a fenti mondat nem csak az egyetem hírnevét sérti, és nem csak a teljes tanári kart alázza meg, hanem a hallgatókat is). Nos, ebben az esetben az az abszurd komédiába illő helyzet is előállhatna, hogy saját magát védendő a producernek sajtópert kellene indítania az őt tévesen idéző Pesti Srácok ellen.

De a vádaskodókat a rágalmaikat cáfoló tények nem érdeklik.

Azon a politikai térfélen ugyanis, ahonnan most össztűz zúdul az általuk balliberális csúcsintézményeknek címkézett színházakra és az SZFE-re, nos, a legkevésbé sem fontos, hogy a lerombolásra, tönkretételre és/vagy megszerzésre kiszemelt intézményt érő vádak igazak-e vagy sem. Azon az oldalon, ahonnan ők fröcskölik be a nekik nem tetsző világot, úgy tartják, hogy ha sokszor elmondanak valamit, ami nem igaz, akkor az igazzá is válik. Ezért is kezdték a legújabb keletű kormányzásukat a szabad, független, objektív sajtó tönkretételével

A rablókat, tolvajokat sem érdekli, hogy annak, akitől ellopnak valamit, milyen kárt okoznak a tolvajlással, hogy az a tárgy, amit elrabolnak, miért és mennyire lehet fontos a tulajdonosnak. Ilyenek a rágalmazók is. Romlottak, gátlástalanok, hazugok, aljasok, bosszúállók, kicsinyesek, irigyek, amiért szégyellhetnék is magukat, ha lenne szégyenérzetük, de pont ez az, ami nincs nekik, sem kicsiben, sem nagyban.  Szégyenérzet helyett gyűlöletben tobzódnak. Gyűlölik a független kultúrát és gyűlölik mindazt, amit nem tudnak a befolyásuk alá vonni. Kicsinyességükben nevetségesek, de veszélyesek is, mert a rágalmaikkal kitartóak, fáradhatatlanok.

Kálomista most például éppen azzal próbál rajtam fogást találni és a nevemet újra és újra a saját mocskolódásában meghempergetni – vélhetően a jóhírneve megsértése címén ellenem indított vesztes pere miatti bosszúként –, hogy azt állítja, én neveztem a Katona József Színházat és a Színház- és Filmművészeti Egyetemet balliberális csúcsintézménynek.  Igen, valóban írtam ezt egy korábbi publikációmban, de a szavakat idézőjelek közé téve. Mert ez nem az én állításom volt, hanem az ő köreikben közkeletű és közszájon forgó – szerintem értelmetlen – kifejezést idéztem. Mert kizárólag ők sulykolják, mantrázzák ezt a híveik és a szélesebb közvélemény felé – gátlástalanul és kontroll vesztetten, ahogy más hazugságaikat is – a politikai célzatú rágalmakat terjesztő orgánumaikon keresztül.

Ők azok, akik

mindenre, ami tőlük (még) független ráakasztják a balliberális jelzőt.

Ők azok, akik annyira ostobák, hogy nem értik: a függetlenség nem egy velük ellentétes politikai oldal politikai nézete, hanem a függetlenség az függetlenség. Nem értik ezt, mert ők azok, akik ideológiailag elkötelezettek, függők, szűklátókörűek.

És ők azok, akik számára a szabadság veszedelmes és ijesztő, mert a szabad ember, a szabad gondolat nem leigázható, nem megtörhető, nem megfélemlíthető, nem lealjasítható – így árulásra sem bírható, szolgává nem tehető.

Nem tudják, hogy a szabad ember szabad, és ez a legfontosabb, ami róla elmondható, és a szabad ember akkor is szabad marad, amikor körbeveszik, megalázzák, megtapossák.

Ezt kell a társadalmat és a kultúrát folytonos megosztással, háborúskodással feldúló hatalom elvtelen és kritikátlan kiszolgálóinak megtanulniuk.