Janisch Attila: Egyes rendőri intézkedések margójára

  • Janisch Attila
  • 2022. július 16.

Publicisztika

Agyarországon minden másképpen van.

Miközben, akik tehetik, szétrabolják az országot, egyre többször látni olyat, hogy a rendőrök vasággyal együtt 40 kilós nőket, vézna férfiakat bilincselnek meg – öten hatan fellépve egy ellen –, csupán azért, mert ezek az emberek tiltakoznak a fennálló hazug önkényuralmi rendszer és a kormány országrontó intézkedései ellen. A bilincs, karkitekerés, földre teperés, falhoz szorítás, motorháztetőre fektetés és egyéb túlzó keménység indoklásául pedig – cinikus módon – e tiltakozók veszélyességére hivatkoznak. 

Egy társadalomban fontos hogy a rendőröknek hitelük legyen, és a lakosság is bizalmat érezzen irántuk. De miféle bizalmat érezhetnek a magyar állampolgárok az ilyen mondvacsinált okokkal, csakis a megfélemlítés szándékával végrehajtott intézkedéseket látva?

Önkényben, diktatúrában, agresszor háborúban a katonai és erőszakszervezetek szolgálatában állni nem túl jó dolog, mert az intézkedésre paranccsal kényszerítettnek nincs lehetősége megtagadni a saját véleményével, nézeteivel, emberségével ellentétes parancsokat. Ha mégis ezt teszi, súlyos fegyelmi vétséget követ el, amely adott esetben a legkomolyabb büntetést vonja maga után.

De rendőrnek lenni semmilyen időszakban nem kötelező, az ilyesmi mindig az egyén személyes döntése.  Diktatúrában, önkényben más munkát is vállalhatnak a rendőri állomány tagjai közül azok, akik számára a kötelező intézkedések olyannyira összeegyeztethetetlenek a saját lelkiismeretükkel.

Ha viszont maradnak az állományban és végrehajtják az intézkedéseket – úgy és ahogy –, akkor ennek a személyes morális felelőssége nem hárítható a vezetőkre. 

Ezen is érdemes lenne elgondolkodniuk a rendőri állomány vezetőinek és tagjainak, és ha maradnak is a szolgálatban, akkor

megérné valamiféle arányossági elvet bevezetni az intézkedési rendbe.

Magyarországon nem láttam még a rendszer ellen és a demokrácia mellett tüntetőket agresszíven viselkedni. Az ilyesmi inkább (bár ez sem általánosságban) az Orbán által megtévesztett jobboldali szavazók és elvakult Orbán-hívek egy részére igaz: lásd a savazni akaró vagy épp az ellenzéki tüntetőket földre teperő és megverő, a kiállított tankkal a tömegbe hajtó, a tévészékházat megrohamozó és felgyújtó, az utcaköveket felszedő és a tömegbe és a rendőrök közé hajító alakokat.

De Agyarországon minden másképpen van, mint ahogy annak a demokratikus Magyaroszágon lennie kellene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.