Publicisztika

Osztap Szlivinszkij: Háborús szótár

(részlet)

Czesław Miłosz lengyel költő 1943-ban a nácik által megszállt Varsóban írta A világ. Naiv versek című versciklusát. Az ebben található versek többsége egyszerű szavak valamiféle értelmezése: olyanoké, mint szorongás, szerelem, remény, kapu, tornác, út stb. A háború ugyanis megváltoztatja a szavak jelentését. Némely jelentés eltompul, ezeket úgy kell élesíteni, mint egy kést a fenőkővel. Más esetekben éppen fordítva, annyira élesek, hogy rájuk sem lehet nézni. Vannak szavak, amelyek teljesen elhalnak és kihullanak. És vannak olyanok, amelyek előkerülnek valahonnan a múltból és új jelentést kapnak, fontossá válnak.

Egy ehhez hasonló háborús szótárt igyekszem összeállítani. Azonban ez nem versekből vagy más olyan szövegekből áll, amelyeket én írok. Minden szócikk különböző emberek monológjából vett töredék, amelyet hallottam, és valószínűleg még hallani is fogok ebben a nehéz időszakban. Lehet, hogy egész kissé formáltam rajtuk. Némelyiket oroszból fordítottam.

Az emberek mesélnek a lvivi pályaudvaron, ahová a háború alatt tömegesen érkeznek a menekülni kényszerülők, akik keletről nyugatra tartanak, mesélnek ideiglenes menedékhelyeken, néha egyszerűen az utcán, a ház előtt, egy kávé mellett. Van, hogy maguktól mondják, máskor finoman meg kell indítani, kérdezni kell, és akkor hirtelen kibukik belőlük, mint egy áradat, amelyet már nehéz megállítani.

E történetek egy részét nem én rögzítettem, hanem társszerzőim, a háború más résztvevői és szemtanúi. Ezek az ő személyes történeteik vagy olyan történetek, amelyeket másoktól hallottak. Eddigi társszerzőim: Anna Procuk, Jevhen Klimakin, Okszana Kurilo, Dmitro Tkacsuk, Bohdana Romancova, Olekszandr Mocar, Sztaniszlav Turina, Larisza Deniszenko, Viktorija Csernyahivszka, Katerina Jehoruskina, Arina Lepetyuh, Violetta Terliha, Julija Vrotna, Leszik Panaszjuk, Olena Prilucka, Julija Romanjuk.

Kezdjük is el.

Alma

(Anna, Kijiv)

Aznap elaludtam a kádban, párnák és takarók közé fészkelve, és a robbanásokat hallgattam, a háború kezdete óta most voltak a leghangosabbak.

Valaha, egy másik életben, egyszer őrülten szerelmes voltam valakibe, és először mentünk el együtt valahova, egy kis házba a Kárpátokba. Igazi ősz volt, mi elaludtunk a manzárdszobában az ágyon, ami nem volt sokkal kényelmesebb, mint ez a kád, és hallgattam, ahogy a kertben körben a földet verik a lehulló almák. Hullanak és hullanak a nagy, érett almák szabályos ütemben, egész éjszaka. Boldog voltam.

Most elaludtam a robbanások alatt, és azokat az almákat hallottam. Úgy szeretném, hogy mindannyian csak a kertben sétáljunk, almát rágva.

Barlang

(Roman, Csernyihiv)

Egész életemben barlangászkodtam. Amint jött a hétvége vagy valami ünnepnap, összeszedtem a felszerelésemet, és elmentem egy barlangba.

A kerületben van egy nagy óvóhely az iskola alatt, és az első pár napon nem volt ott áram. Bemegyek a fejlámpámmal, bent csönd van, úgy tűnik, senki sincs ott. Aztán hirtelen látom, hogy alattam mindenhol emberek, gyerekek vannak a falak tövében. Visszamegyek az előző folyosóra, és ott is. Olyanok az emberek, mint a sztalaktitok meg a sztalagnátok. Mintha ezer éve itt lennének már. Ezt csinálja a háború az idővel.

Cikk

(Julja, Kocjubinszke, Kijiv megye)

SMM-marketingesként dolgoztam egy kiskereskedelmi hálózatnak, főleg reklámszöveget írtam. Február 24. óta viszont cikkekre specializálódtam.

A cikk az, amikor valaki hív, hogy elmondja, Szerhij kollégánk többé nincs velünk, és valakinek néhány kedves szóval meg kellene emlékeznie róla. A cikk olyan szöveg, amihez fel kell hívni a halott kollégánk Irina lányát telefonon úgy, hogy nem veszíted el a beszédkészségedet. A cikk könnyekkel összekent laptopbillentyűzet és néhány bekezdés a 20 éves Dmitro kollégánkról, akit megkínoztak Bucsában. A cikk nekrológ, csak azt a szót képtelenek vagyunk kimondani. Azt mondjuk, cikk.

Ha most valaki azzal hív fel, hogy írni kell, akkor egy pillanatra megáll a szívem, míg várom a következő szót. Ha úgy folytatja, hogy posztot, akkor senki nem halt meg. Ha cikket, akkor morzsánként szedem össze magam, és elkezdek szavakat keresni valamire, amire rég nincsenek szavaim.

A cikk írása után legalább egy napig olyan vagyok, mint egy élőhalott. Már hét cikk van a portfóliómban. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.