Janisch Attila: Nem az a cél, hogy minél többen kerüljenek be a felsőoktatásba, inkább csak a szűk elit

  • Janisch Attila
  • 2019. február 10.

Publicisztika

A szegényebb fiatalok felkészüléshez szükséges külön nyelvórákat ki fogja finanszírozni?

A minap azt mondja a rádióban valaki – persze nem az övékben –, hogy az MTA szétverésének az lehet az oka és indoka, hogy az EU-ban jövőre tudományos projektekre írnak ki pályázatokat. Az így elnyerhető támogatásokat pedig csak úgy lehet lenyúlni, ha olyan intézményekhez kapcsolják, szervezik át a kutatásokat, amelyeken keresztül könnyebben eltéríthetővé válnak.

Ez a "kormány" az EU-s pénzek és támogatások kalózaként működik. Megcsáklyázza az onnan célzottan érkező támogatásokat, mielőtt azok célba érnének – és ennyi.

Másik hír, hogy a felsőoktatási intézményekbe jövőre már

csak középfokú B kategóriás állami nyelvvizsga bizonyítvánnyal lehet felvételizni.

Ez persze elsőre jól hangzik, hiszen a nyelvtudás szinte nélkülözhetetlen a mai világban. Csakhogy az igazolt nyelvtudást miért kell az egyetemi felvételik feltételeként szabni, szemben a jóval logikusabb mai gyakorlattal, miszerint ez e követelmény bármilyen felsőfokú BA vagy MA diploma megszerzéséhez van társítva?

A gimnáziumokban töltött négy év, a heti néhány tanóra elég lesz-e a középfokú nyelvvizsga megszerzéséhez? Ha nem, márpedig nem, úgy a szegényebb hátterű fiatalok felkészüléshez szükséges külön nyelvórákat ki fogja finanszírozni, ha a szülők keresete nem lesz elegendő ehhez? Senki. De valószínű, hogy nem is az a cél, hogy minél többen kerüljenek be a felsőoktatásba, hanem sokkal inkább az, hogy egy szűk, kiváltságosnak számító eliten kívül minél jobban elbutítsák az országot.

Orbán

a megtévesztésre, a becsapásra, a politikai szemfényvesztésre alapozza

a hatalmát. Márpedig az alul- vagy félreinformáltakat, a mentálisan kevésbé felkészülteket könnyebb becsapni, megvezetni, demagógiával lojálissá tenni, mint azokat, akik képesek az önálló gondolkodásra, a bonyolultabb összefüggések meglátására, a politikai sakkjátszmák mögötti valós szándékok leleplezésére.

A felnövekvő generáció már nem lesz – pusztán érzelmi alapon – olyan könnyen megtéveszthető, mint azok, akik jelenleg még Orbán híveinek derékhadát adják. Egy jól képzett fiatal generációból pedig aligha lehet elvakított Orbán híveket faragni (ez jól látszik a mostani tüntetések résztvevőin is). Marad tehát eszközként a társadalom össztudásának, kollektív intelligenciájának lebutítása, silányítása, lefokozása. Korrekt, igazi államférfiakhoz méltó cél! És ezek a mai állami férfiak olyanok, hogy amit célul tűznek ki, azt keresztül is viszik. Bármi áron. Bármilyen rombolás árán.

Hiszen ha a rombolás maga a cél, akkor mi sem egyszerűbb, mint a rombolást választani a célhoz vezető útként és eszközként is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.