Reich Orsolya

Erkölcs, erőszak, engedetlenség: meddig mehetünk el a hatalommal szemben

  • Reich Orsolya
  • 2019. február 10.

Publicisztika

A forradalmi megmozdulások igazolhatóságáról.

Tavaly december 16-án, a rabszolgatörvény elleni hivatalos tüntetés után néhány ezer ember úgy döntött, hogy az MTVA Kunigunda utcai székházához sétál. A tömeg azt a kívánságát fejezte ki, hogy a közmédia tájékoztassa a nézőit arról, hogy az országban lényegesen kisebb az elégedettség, mint amekkorát láttatni szoktak.

A tüntetőkkel tartó ellenzéki parlamenti képviselők az MTVA épületébe ugyan bejutottak, de követeléseiket nem olvashatták be. Az éjszaka több pontján tűnt úgy, hogy a tömeg megelégeli a békés várakozást. Ahhoz nem sok kétség fér, hogy a közmédia hosszú évekkel ezelőtt elvesztette közmédia jellegét, miként ahhoz sem, hogy az ország maga is elvesztette jogállam jellegét. De mi a helyzet az erre válaszul adott erőszakkal? Vajon igazolható lett volna, ha a gyülekező tömeg úgy dönt: itt az ideje forradalmat csinálni? És ha nem lett volna igazolható, akkor mégis mit igazolható csinálni?

A forradalmi megmozdulások erkölcsi igazolhatóságával szemben két érvet szokás említeni. Az elsőt nevezzük a Túl Nagy Kockázat érvének. Ez azt mondja, hogy: 1. szinte bármilyen kormányzat jobb, mint az anarchia; 2. nagy a kockázata annak, hogy a forradalom csak odáig jut el, hogy megdöntse a létező rendet, de odáig már nem, hogy új rendet alakítson ki; és 3. ez a kockázat túl nagy ahhoz, hogy morálisan igazolható legyen vállalni – a forradalmi felkelés tehát nem lehet igazolható.

false

 

A Túl Nagy Kockázat érvet többféleképpen is megpróbálhatjuk kikezdeni. Érvelhetünk például amellett, hogy az anarchia nem lenne igazán rossz. Ezt az utat kevesen választják. Ahhoz, hogy azt gondoljuk, hogy az anarchia nem elfogadható együttélési forma, nem kell azt hinnünk, hogy a közösségi együttélés szabályait kikényszerítő államhatalom hiányában kitör az emberekből a vérszomjas állat. Elégséges azt gondolnunk, hogy racionális, ha az ember saját biztonságát jobb híján mások legyőzésével és legyengítésével kívánja szavatolni – innen pedig pontosan nulla lépés a mindenki harca mindenki ellen.

Támadható lehet az érv a kockázat mértékén keresztül is. Ha a forradalmi bázisban nagy az egyetértés, hogy mi a gond a kormányzattal és pontosan mit kellene tenni, és ha a bázis elég nagy, könnyen lehet amellett érvelni, hogy a kockázat vállalható mértékű. Ha a forradalmárok közötti egyetértés csak arra terjed ki, hogy a kormány rossz és meg kell dönteni, ám abban már nincs megegyezés, hogy mit kell a helyére állítani és mi jöjjön utána, akkor nagy a kockázat, hogy anarchia következik, vagy legalábbis valamilyen anarchia light – mondjuk egy kormányzásra képtelen koalíció veszi át a hatalmat, és folyamatos kormányválság áll be.

false

 

Fotó: Sióréti G

 

Ebben az esetben a várható anarchia komparatív rosszasága fogja eldönteni az érv érvényességét. Hisz’ még ha el is ismerjük, hogy az anarchia rossz lenne, nem kell szükségszerűen azt is elismernünk, hogy feltétlenül rosszabb, mint a polgárait súlyosan elnyomó kormányzat. Egyes esetekben az is igaz lehet, hogy ugyan az anarchia rosszabb lenne a fennálló rendszernél, de a forradalom várható értéke még mindig nagyobb, mint bármilyen alternatíváé (legyen az csendes engedelmeskedés, hangos tüntetés, polgári engedetlenség vagy bármi más), így a forradalom igazolható.

A Túl Nagy Kockázat érve tehát erős érv, de nem minden esetben működik. Lehetséges olyan elnyomó rendszer, aminél minden jobb, és olyan helyzet is, ahol a társadalom nagy többsége pontosan tudja, hogy mi az az alternatíva, amit a létező berendezkedéssel szemben elérni akar – és ezt igen jó eséllyel, de csak fizikai erőszak segítségével tudná megvalósítani.

Ez a helyzet Magyarországon most aligha áll fenn. A tüntetők tudják, hogy mit nem akarnak, de kétséges, hogy széles körű konszenzus létezne arról, hogy mit kellene a mostani rezsim helyébe állítanunk. A rendszer illegitim, nem demokratikus, elárulja és kifosztja polgárai egy részét. Az azonban korántsem egyértelmű, hogy rosszabb, mint a hűlt helyén jó eséllyel előálló permanens kormányválság.

A forradalmak igazolhatatlanságának másik klasszikus érve a Felhatalmazás érve. Ez így hangzik: 1. ahhoz, hogy igazolható legyen, a politikai autoritás megdöntésére tett kísérlet az általános akarat kifejeződése kell legyen; 2. csak a létező politikai autoritás van felhatalmazva az általános akarat megjelenítésére, tehát 3. a forradalom soha nem lehet igazolható.

false

 

A legtöbb forradalom kezdetekor kicsinyke kisebbség száll szembe a kormányzattal a nép nevében. A forradalmárokat azonban senki sem hatalmazta fel erőszak alkalmazására, míg a kormányt – bizonyos keretek között legalábbis – a választóik igen. Ráadásul az elnyomó rezsimek, így az Orbán-kormány is, pontosan tudják, hogy ellenőrzésük alatt kell tartaniuk az oktatást és a médiát annak érdekében, hogy polgáraik többsége ne is láthassa, hogyan teljesít valójában az ország, hogy mennyit lopnak a vezetői, hogy nem a kormány által hirdetett mód az egyetlen módja a jó életnek.

Ebből viszont az következhet (és jelen helyzetben megítélésem szerint következik is), hogy a propaganda hatására a polgárok ténylegesen a kormányt támogatják a felkelőkkel szemben, és a felkelők mindössze valamilyen hipotetikus támogatásra hivatkozhatnak – arra a támogatásra, amit a néptől akkor kapnának, ha nem vakítaná el a propaganda, ha tárgyszerűen látná, hogy mi folyik az országban. A hipotetikus támogatás azonban aligha igazolhatja a rendszer megváltoztatására tett erőszakos kísérletet.

Milyen ellenállási formák lehetnek akkor jelen helyzetben mégis igazolhatók? Elképzelhető-e, hogy a törvény adta keretek között tüntethetünk, egyéb módokon azonban nem lesz morálisan igazolható a mégoly antidemokratikus, de a többség támogatását bíró kormányzat elleni küzdelem? Elképzelhető-e, hogy ha a törvényhozás úgy dönt, hogy holnaptól kizárólag a Közvágóhíd HÉV-végállomás 300 méteres körzetében, hétköznapokon délelőtt 10 órától 11 óráig tartható az országban utcai tiltakozás, akkor csak ott és csak akkor tüntethetünk morálisan igazolható módon?

Ennyire azért nem eszik forrón a kását. Ha a tiltakozás szokásos módjai kevésnek bizonyulnak a jogsértő kormányzattal szemben, a polgári engedetlenség is lehetőség – az adófizetés megtagadásától az általános politikai sztrájkig.

false

 

Mindazonáltal a polgári engedetlenséggel szemben is vannak érvek. Az első szerint megoszthatja a társadalmat, élezheti a társadalom működését veszélyeztető feszültségeket. A második szerint a látványos polgári engedetlenség arra vezetheti polgártársainkat, hogy ne engedelmeskedjenek a törvényeknek, és így próbálják a nekik nem tetsző intézkedéseket érvényteleníteni. A harmadik szerint a polgári engedetlenség általánosságában erodálja a törvénytiszteletet.

Ezek valódi, komolyan veendő kockázatok. Azt is érdemes látni, hogy a polgári engedetlenség és a (forradalommal járó) személyek elleni erőszak között kisebb az ellentét, mint azt gondolni szoktuk. Ha holnaptól nem fizetünk adót és járulékokat, akkor kevesebb pénz lesz orvosra és gyógyszerekre, és engedetlenségünk éppúgy emberéletekben lesz mérhető, mint a nekinyomulás a rendőrsorfalnak. Ha rongáljuk a köztulajdont, kevesebb pénz lesz katasztrófaelhárításra, és rongálásunk éppúgy emberéletekben lesz mérhető, mint a rendőrsorfalnak támadás. Ha az általános sztrájk miatt leáll a fél ország, félő, annak szintén emberéletekben fizetjük meg az árát.

De az is mérhető lesz emberéletekben, ha mindezeket nem tesszük. Csak mások fognak meghalni vagy megnyomorodni. Ha nem állunk ellen a rendszernek, akkor hagyjuk, hogy hajléktalanok fagyjanak halálra az utcán, mert a közterületesnek azt parancsolta a kormányzat, hogy lopja el a takaróikat. Ha nem állunk ellen a rendszernek, akkor hagyjuk, hogy polgártársaink egészsége tönkremenjen, mert „önkéntesen” látástól vakulásig dolgoznak. Ha nem állunk ellen a rendszernek, akkor hagyjuk, hogy a polgárral packázó hatóságok ügyében a haveri bíróság járjon el – a polgár pedig belepusztuljon a packázásba.

Ha nem állunk ellen, mi leszünk a rendszer.

A szerző filozófus.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

„Stabil ember volt eddig”

Zöldségbolthálózatot, bioélelmiszer-forgalmazó céget, smoo­thie-üzemet, cukrászmanufaktúrát alapított, iskolakerteket támogatott, és akinek csak tudott, segített a zákányszéki Kazi Péter. Az ügyészség szerint 2018 óta csalt. Letartóztatták. A falubeliek továbbra is inkább a szívüknek hisznek.