A Zsidókérdés Magyarországon alcímű cikkemre reagálva Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese továbbra is úgy vélte, hogy a Jobbik "Magyarország a magyaroké" szlogenje a nemzeti és etnikai kisebbségek alkotmányos jogait sérti. Álláspontom szerint elég egyértelműen vezettem le, hogy ez a szlogen eredetileg a zsidók kirekesztésére lett kitalálva, akiket ugyebár a parlament nem vett be 1993-ban a nemzeti és etnikai kisebbségek közé. Kíváncsi lennék, hogy a ruszinok össze tudnának-e gyűjteni 1000 aláírást, s ha igen, ma is megszavazná-e őket a parlament kisebbségnek? Mert a bunyevácok összegyűjtötték, az Országgyűlés pedig leszavazta a kérésüket. Természetesen nem felejtkeztem el arról, hogy 2005-ben a zsidó nemzeti kisebbség listára kerülése érdekében indult egy kezdeményezés, annál is inkább, hiszen egyik aktív szereplője voltam annak a 13 tagot számláló egyesületnek, amely az aláírásokat gyűjtötte. A cikk azonban arról szólt, hogy miért hagyták ki ab ovo a harmadik legnagyobb identitásközösséget a listából, miközben például a ruszinok, a szlovének, a lengyelek, a görögök, a bolgárok és az örmények aláírás-gyűjtési procedúra nélkül felkerültek arra.
Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke szokásos brutalitásával reagál az egyházát ért kritikára, tovább erősítve az antiszemita sztereotípiákat. Hiszen logikai érvek helyett egyedül azt tudja sorolni, hogy a hitközségek mennyi pénzt osztottak ki öreg zsidók között. Az a tény, hogy több mint ötezer idős zsidó kap különféle támogatást, nem jelenti azt, hogy ők mind holokauszt-túlélők. Jó részüket minden bizonnyal nem deportálták, hiszen a budapesti gettó lakói megúszták ezt, s talán akadnak 70 évnél fiatalabb támogatottjai is a Mazsihisznek. (Az ötéves kor előtt deportáltak nem sok mindenre emlékezhetnek.) A szokásos mazsihiszes önfényezés példájaként Feldmájer azt a 10,5 ezer embert említi, aki nyugdíj-kiegészítést kap a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványtól. Az elnök úr arról viszont nem beszél, hogy közülük hány vallásos, hiszen a rászorultságnak ez - remélhetőleg - nem kritériuma. Ugyanez a helyzet a 9942 zsidó honfitársunk említésekor, akik a magyar kormánytól nem azért kaptak pénzt, mert vallásosak, hanem mert zsidók. Mivel a mindössze 5000 hívet számláló Mazsihisz nem tartja zsidónak azokat, akik nem vallásosak, kissé anakronisztikus az ateista zsidókkal takaróznia. Inkább az a kérdés merül fel: miért egy egyház osztja el ma is a többségében nem vallásos zsidóknak járó állami forrásokat egy szekularizált országban? Úgy vélem, hogy a holokauszttrauma nem a Mazsihisz privilégiuma, inkább csak ürügy arra, hogy igazságtalanul szerzett, s egyre tarthatatlanabb privilegizált helyzetét fenntarthassa.
Félix Péter
újságíró
