Orvosok társaságában a hálapénzről beszélni nagyjából annyira kényelmes szerep, mint uzsorást a megkopasztottak megélhetési problémáival szembesíteni - legalábbis ezt szokhattuk meg az elmúlt évtizedek egészségpolitikai útkeresése során. Most Papp Magor, a kezdő, szakterületi továbbképzésben részt vevő orvosokat képviselő szövetség elnöke minden szemérmeskedés nélkül odavágta a megoldást: aki (formailag zöld kereszt kitűzésével) deklarálja, hogy nem fogad el hálapénzt, kapjon kétszeres bért!
Nem véletlen, hogy a feudális rendszer belső ellenzékét a rezidensek vezetője hívja harcba: a pályakezdők a legkevésbé haszonélvezői a hálapénznek, vélhetően nyitottabbak a más szektorokban már rutinszerű szolgáltatói attitűdre, ráadásul a mai huszonévesek egyetemi éveik alatt megtapasztalhatták külföldi intézményekben, hogy milyen a paraszolvenciamentes egészségügy.
Az ötlet tehát ésszerű, és egyben frappánsan hangzik a vadászterületek megkímélését szem előtt tartó eddigi verbális reformokhoz képest. Ráadásul mindenki jól jár vele, ami illeszkedik a nemzeti együttműködési ideához. De tényleg lehet ez a megoldás?
60-80 milliárd
A jelek szerint az orvosok kétharmada benne van (a szülészek döntő többsége azért megmosolyogta a fizetésük megduplázását mint a hálapénz kiváltási mértékét). Azt mondhatjuk tehát, hogy az orvosok kétharmadának érné meg nettó száz-kétszáz ezer forinttal többet kézhez kapni hálapénz helyett. Persze lehet (egyénileg változó mértékű) előszereteti értéke a legális jövedelemnek a zsebbe kapott/kért jattal szemben, ezért mindez nem jelenti automatikusan azt, hogy az orvosok kétharmada nem kap egy-kétszáz ezer forintnál több hálapénzt. Én a bérfeszültségnek azt az oldalát nem érzem problémának, hogy a havi kétmilliót adócsalás kíséretében zsebre vágó orvos, aki nem vállalja, hogy a jövőben betartja a jogi és etikai szabályokat, nem kap dupla pénzt, és továbbra is csak annyiban részesül, amennyit a nővéreket, a pedagógusokat és másokat is magában foglaló közalkalmazotti bérrendszer és az intézmények költségvetése reálisan lehetővé tesz. Az viszont véleményes, hogy amikor ezer forintokon megy a huzavona a különböző munkavállalói, közalkalmazotti juttatások és adóvonzataik terén, akkor a jó útra térő orvosaink fizetését megduplázhatjuk csak azért, mert elvégzik a munkájukat... És az sem védhető, hogy először csak a rezidenseket stafírozzuk ki hálapénz ellen, csak azért, mert őket kell leginkább félteni az elvándorlástól. Ez valóban súlyos feszültségeket teremthetne, ami az egész elképzelés esélyeit kockára teszi. A fedezeti oldal komoly, éves szinten becslésem szerint legalább 60-80 milliárd forintnyi áldozatot igényelne teljes lefedettség esetén. Erősen kétlem, hogy ez megoldható. Ugyanaz a baj, mint az összes életpályamodellel a rendszerváltástól napjainkig: javaslatból nincs hiány, pénzből már inkább.
Ha viszont megvan a pénz, akkor azt inkább úgy kellene az orvosok béremelésére fordítani, hogy a hálapénz teljes kiiktatására törekedjünk, és ne csak a menüválaszték bővítéseként kínáljuk az előnyben részesített utat. Ez persze nehéz olyan rendszerben, ahol a tervezés, a szolgáltatásnyújtás, a finanszírozás, az ellenőrzés, sőt egyre inkább a betegjogvédelem is egy kézbe összpontosul; elvégre miért volna fontos a betegeket hálapénz nélkül is megfelelő, ellenőrizhető minőséget elváró, tudatos szolgáltatás-igénybevevőkké képezni? Reményt kelt viszont, hogy a szakminisztérium elvben támogatja a többletszolgáltatások legális megvásárlásának lehetőségét (ez forrása lehet a minőségi orvosi munka ellentételezésének is), és ezzel harmonizáló - egyelőre csak eszmei jelentőségű - törvénymódosítás is történt (a "kiegészítő térítési díj" fogalmának bevezetése az extra szolgáltatásokra).
Gyakorlati nehézségek
És mit kaphatunk cserébe a zöldkereszt-akciótól? Először is a hálapénz mint megtűrt jelenség hivatalos elismerését, ami, valljuk be, még akkor sem kedvező fejlemény, ha mindannyian tudjuk, hogyan működnek a dolgok. Aztán számos esélyegyenlőségi fejtörőt: mi van, ha az én városom kórházában senkinek a köpenyén nem látom a jelet? Vagy akkor legalább tudom, hogy itt bizony van lehetőség a kenőpénz alkalmazására? Az embereket valószínűleg más módon kellene kondicionálni arra, hogy elősegítsük a paraszolvencia eltüntetését. Ismerve a hálapénz ronda természetét, az sem kizárt, hogy belopózik a zöld keresztes köpenyek zsebébe is. Ilyenkor mi történik? A beteg vagy a kolléga feljelenti az orvost, és tőle visszamenőleg elvesszük a becsületpótlékot? Ki folytatja le ezeket az eljárásokat? Meg egyáltalán, ez nemigen szolgálja az egészségügyi kultúra bizalomépítésen alapuló fejlesztését, és mint kísérlet is drágának tűnik.
Az ötlet tehát még finomításokkal sem látszik keresztülvihetőnek, ugyanakkor néhány fontos dologra rámutat: az egyik, hogy az orvostársadalom korántsem írható le gátlástalan hálapénzhajhász tömegként, nagyon jelentős azok aránya, akik bizonyos, az ország jelenlegi teljesítőképességét valószínűleg meghaladó, de mégsem irreális árért cserébe készséggel együttműködnének a probléma megoldásában. A másik, hogy lazul az ifjú orvosgeneráció kötődése a rendszerbe már belefásult mestereikhez és az általuk képviselt rossz betegellátási reflexekhez, így lehet rá építeni a rendszer megváltoztatásában. Másfelől viszont nem szabad alulbecsülni a régi rend haszonélvezőinek erejét, akik reggelire esznek meg a Rezidensek Országos Szövetségénél fajsúlyosabb intézményeket is. Továbbá nem ártana valamilyen, öszszefüggéseiben is átgondolt, hatásvizsgálatnak alávetett elképzelést letenni az asztalra - persze ez elsősorban nem a szimpatikusan és saját megközelítésükből ésszerűen érvelő rezidensek feladata, hanem az ötletet a jelek szerint elviekben támogató egészségügyi kormányzaté.
A zöld keresztes mozgalom ötlete az állóvíz felkavarására alkalmas, de kérdés, hogy az örvény mit ragad magával, nem fordul-e minden a visszájára, nem hitelteleníti-e el a szándékot a kellőképpen ki nem érlelt elgondolás. Most még van rá lehetőség, hogy át-, illetve továbbgondolják, mivel egyelőre az előzetes egyeztetés, forráskeresés fázisánál tartanak.
A hálapénz elleni intézkedéseket kritizálni könnyű, a jelenséggel szemben eredményt elérni nehéz. A kétségek megfogalmazóinak egy része nyilvánvalóan a hálapénzért aggódik, de vélhetően sokan vagyunk, akik ellene. Egészségügyi rendszerünk e rosszindulatú, de a működőképesség fenntartásához nagyban hozzájáruló elemének kiiktatását célzó minden javaslatot érdemes megfontolni - ezzel együtt a megoldáshoz biztosan többre lesz szükség, mint amit a zöld keresztes mozgalom önmagában kínálhat.
A szerző ügyvéd.
