Kinek az elvesztett tisztessége?

Publicisztika

Emlékeznek még Heinrich Böll 1974-es elbeszélésére? Az volt a címe, hogy Katharina Blum elvesztett tisztessége, s arról szólt, hogy a bulvársajtó (konkrétan a műben Zeitung névre hallgató Bild Zeitung), hogyan csinál ki valakit rágalmakkal, hazugságokkal és mélységes rosszindulattal vegyes felfuvalkodottsággal. Nos, változnak az idők, napjainkban az van, hogy a "nagy múltú jobboldali német bulvárlap" behozatalra szorul rágalmazókból.

Emlékeznek még Heinrich Böll 1974-es elbeszélésére? Az volt a címe, hogy Katharina Blum elvesztett tisztessége, s arról szólt, hogy a bulvársajtó (konkrétan a műben Zeitung névre hallgató Bild Zeitung), hogyan csinál ki valakit rágalmakkal, hazugságokkal és mélységes rosszindulattal vegyes felfuvalkodottsággal. Nos, változnak az idők, napjainkban az van, hogy a "nagy múltú jobboldali német bulvárlap" behozatalra szorul rágalmazókból.

Mondott orgánum online kiadása hétfőn és kedden kétrészes interjút közölt Orbán Viktorral. Az Európa-szerte minden szinten vitatott, s hazánkra - mondhatni méltán, de mégis méltatlanul - közutálatot hozó (lásd Rémhírünk a nagyvilágban című írásunkat) médiatörvényt a hétfői etapban beszélték meg a felek. Ennek során a magyar miniszterelnök bemártotta a komplett magyar sajtót - megítélésünk szerint az ő saját lapjait is. Azt mondja, "a magyar médiában az emberi méltóság megsértése mindennapi valóság". "Nyissák csak ki az újságjainkat. Azokban engem mindennap ducénak és Führernek, rablónak és gazembernek szidalmaznak. Mit tegyünk, nálunk a politikai vita kultúrája ilyen különös. Nem verekszünk ugyan a parlamentben, ahogy az olaszoknál néha megtörténik. De ha valakinek más a véleménye, mint az ellenfelének, akkor azt azonnal csalónak vagy bűnözőnek nevezi." Mint ő és sajtócsapatai anno Gyurcsányt, beteges hazudozónak és hasonlóknak.

Kell-e nyomósabb ok egy "szigorú" sajtótörvény megalkotására? Dehogy. "Ha az embernek elegendő oka van egy ilyen törvényre, akkor keresztül is kell vinni."

Tisztázzuk, szólítja a kórság Orbán Viktort ducénak vagy Hitlernek, mi például nem szólítjuk még Zizunak sem. Ugyanakkor pontosan értjük az elmondottakat, Orbán ismét magából indul ki, éppen azt csinálja az interjúban, amiről beszél, az előbb idéztük: "...ha valakinek más a véleménye, mint az ellenfelének, akkor azt azonnal csalónak vagy bűnözőnek nevezi." Szavai szerint az a magyar sajtóorgánum, amelyik bírálni merészeli a kormányt... dehogy a kormányt, személy szerint őt, a harminc éve interkomcsik űzte vadat, akkor az emberi méltóságát sértik meg - mindennap. Szerencsére tréningben van: "Megszoktam az ellenszelet! Már a kommunista rezsimmel szembeni ellenzéki időszak óta. Kétkedni kezdenék, ha egyszerre csak hátszelet kapnék, akár a magyar médiából, akár külföldről."

Tehát Magyarországon nem létezik felelős újságírás, elképzelhetetlen az értő kritika Orbán működéséről, a sajtó nem szakértőkkel, hanem becsületsértésekkel dolgozik, fertelmes bagázs, akiket meg kell regulázni. Ez nem igaz.

Bár a tévedés kizárt, hisz az nem létezik, hogy a miniszterelnök (vagy valaki a stábjából) ne értené a lassan egyéves működését érő, sajtóban nyilvánosságot nyert bírálatok érdemi részét.

Ráadásul azzal, hogy ilyeneket mond, nem csak azt állítja, hogy Magyarországon a sajtó csak gerinctelen férgekből áll, hanem azt is, s azt főként, hogy annak, amit ő tesz miniszterelnökként, nincsen alternatívája. Nem léteznek az övénél nemesebb szándékok, nincsen nálánál nagyobb tudás, aki mást mond, mint ő, sötétben bujkáló szabotőr. Bár mindennek igazolásául csak a kétharmaddal nyert választást hozza fel, s nem mondjuk a magyar gazdaság - az ő regnálása alatt tapasztalható - eredményeit, azokról még mindig csak jövő időben beszél. Oh, meglesz az, csak előbb a sajtót kell megrendszabályozni. Mindenki fogja be a pofáját, s lesz itt akkora Kánaán, hogy az csak, na!

Ki beszél még Putyinról?

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.