Színházszakmai berkekben tudni vélik, hogy a főpolgármester egyenesen Eperjes Károlynak tette meg azt a szívességet, hogy kinevezte a barátját igazgatónak; mintegy vigaszdíjként azért, mert Eperjes nem lett igazgató Győrben - ott ugyanis a szakmai bizottság, benne az Új Színház főrendezője, Szikora János ellene szavazott. Ha igaz, akkor pitiáner bosszúról van szó, nem másról. És a főpolgármester nem tudta, mit csinál.
Vagy tudta. Tudja, kicsoda Dörner György, mert szorgalmasan nézi a Hír Tévét, és ott volt azokon a jobbikos rendezvényeken, ahol Dörner megejtően szavalt. És tudja, kicsoda Csurka István, mert olvas újságot, még Magyar Fórumot is; látja a Dávid-csillagos címlapot, olvassa a zsidózást, a holokauszttagadást. És úgy gondolja, tesz az ő szélsőjobboldali szavazóinak egy szívességet: ad nekik egy színházat, hogy legközelebb is rá szavazzanak.
Vagy tudta, vagy nem tudta. Bármelyik esetben lehetséges, hogy kapott egy "visszautasíthatatlan" ajánlatot, vagy egy egyszerű, ám megtagadhatatlan parancsot. Bárhogy is volt, megtette. Kinevezett igazgatónak egy retrográd és zavaros, de mindenképp gusztustalan ideológiájú embert, és intendánsnak ott a tanítómester.
Tegyük még föl azt is, hogy a főpolgármester nem számított rá, hogy felzúdul a szakma. A Budapesti Színigazgatók Egyesületének levelére (melyet az egyesület kilenc tagja írt alá, négy pedig nem), amely elfogadhatatlannak nevezte, hogy "szakmai program helyett szélsőséges manifesztumra" színházat lehessen kapni, odanyilatkozott, hogy megdöbbenti őt, hogy "a legkisebb változásra is milyen agresszívan reagálnak a színigazgatók". Ez tehát a "legkisebb változás": egy nemzeti radikálisnak becézett alak az Új Színház élén. Lehet, hogy a főpolgármester arra sem számított, hogy levelet ír a Magyar Színházi Társaság elnöksége, amelyben beleveri az ő orrát a szakmai bizottság állásfoglalásával ellentétes döntésbe, mondván: "a politikai célú területszerzésen kívül más nem motiválja" a tulajdonost, és figyelmezteti: "rövid idő alatt fel fogja számolni" Budapest gazdag színházi életét. A főpolgármester válaszában tartotta magát kedvenc cinikus stíljéhez, önteltséggel és elbizakodottsággal vádolja a levélírót, amiért a választópolgárok nevében merészel írni, és "meggondolatlannak, hangulatkeltőnek és méltatlannak" nevezi a levelet. Érv, válasz semmi.
*
Közben a kiszivárgott pályázatra dőlnek a kommentárok. Jeles jobb- és baloldali újságírók tartják elfogadhatatlannak a döntést, a külföldi sajtó szélsőjobbos színházat és antiszemita Csurkát emleget; szerveződik tüntetés, gyűlnek az aláírások a különféle petíciókon, és hullámzik a felháborodás a közösségi portálokon. Lehet próbálkozni a pályázat érvénytelenítésével is, alap van rá.
Dörner pályázata - melyet még annak fényében is nyugodtan mondhatunk nyelvileg igénytelennek, gondolatilag piszkosnak, hogy alapos gyanúnk szerint a mester írta, és nem a tanítvány - legföljebb az igénybejelentésben tűnik alaposnak: az "elfajzott, beteges, liberális hegemóniában" talmivá vált "Új" nevet először is Hátországra kell változtatni. Csurka '93-as publicisztikakötete Keserű hátország címen jelent meg - innen a tervezett név: Hátország Színház. Ha Tarlós rábólintott Dörnerre és Csurkára, nincs alapja nem rábólintani a névváltoztatásra: benne van a neki annyira tetsző pályázatban. A Hátország "a szociálliberális iga alatt nyögő magyarságot jelképezi", amely most visszafoglal egy kis pontot, ezt a színházat. A "liberális, pesti vicchullám" és a "szórakoztató liberális állam" (?) elől. "Miután lényegében Budapestnek nincs nemzeti színháza, a feladatok egy részét fel kell vállalnia az Új Színháznak." És persze a pénz is kell hozzá: a nemzeti színházi státusz és a lé. Nemzeti dráma is, mindenáron - de hogy mi a nemzeti, azt majd ők mondják meg, mester és tanítvány. És kell a "kiemelt figyelem" - értsd: sok pénz - a Nemzeti Kulturális Alaptól, a minisztériumtól, mindazon cégektől, bankoktól (fúj!), de "akár magánszemélyektől is", akik önként és dalolva, avagy parancsra adnak. A marketing- és propagandamunkában "bizonyos jelentős közönséggel bíró napilapok, periodikák ingyen vagy minimális juttatásért" népszerűsítsék a programot. És kell zsozsó az EU-tól is. Mert busszal fogják hozni a közönséget, egyenesen a hátországból a Hátországba. Lesz másfajta kommunikáció: a "nemzeti tartalmú újságok, médiák, rádiók, szervezetek, akár egyházi körök" lesznek meggyőzve. Föl lesznek kutatva "a nemzeti érzelmű tanítók és tantestületek". Előre föl van jelentve a színház jelenlegi vezetése, mert a hátralévő időben esetleg "túlkölti magát", vagyis kiüríti a kasszát. Fel van szólítva a köztársaság elnöke, hogy külföldi útjain meghakniztassa a társulatot, vagyis "emelje állami szintre a magyar nemzeti dráma ügyét".
Tarlós ezt nyilván jól elolvasta, hátradőlt, elővette a pennát, és aláírta egy újnyilas színház megalapítását. A mi dolgunk most az, hogy ne felejtsük ezt el, amikor ismét főpolgármestert választunk.
