1. Egy régi vicc. "Kedves utasok, itt a pilóta beszél. Ha jobbra pillantanak, látják óriásgépünk jobb oldali szárnyát. Balra pillantva nem látnak semmit, mert az a szárny leszakadt. Amennyiben pedig lefele néznének, kis piros foltot látnak lenn az óceánon. Az egy gumicsónak, onnan beszélek önökhöz rádión."
2. Egy költő. Ez én volnék. Nagyszerű versek szerzője. Köszönöm. Különösen, mivel a Narancs fennállása óta egyetlenegyszer le nem írta nevemet mint költőét. Aki majd átolvassa a Narancs két évtizednyi anyagát, ebből nem fogja megtudni, hogy élt ekkoriban egy ilyen nevű magyar költő. Vannak még ilyen lapok. Azoktól ezt föl sem vettem. De tőletek rosszulesett. Nem Vig Mónika s nem a fiatal Vágvölgyi Bandi miatt, aki diákként elhozta nekem Kolozsvárra megmutatni a verseit. Hanem mert
3. a Narancs: a Narancs fordulatot jelent a magyar folyóirat-történetben, a magyar közbeszédben, stílusával, gonzóba oltott intellektualitásával, Galottiékkal (hányan vártuk hétről hétre a "Galotti beszédet"), nonkonform érzületvilágával, lazaságával, humorával, szabadosságával, rejtett (üldözött, tiltott, elhallgatott vagy csak ismeretlen) értékek iránti ösztönös érzékével. A Narancs után már nem lehet ugyanúgy lapot írni és szerkeszteni magyarul, mint előtte. Sajátomnak éreztem akkor is, amikor nem értettem vele egyet: azt szerettem, ahogyan mondja. Ha most ez a nekem szóló levél nem a Narancsban jelenik meg, nem is válaszolok rá.
4. Kultúránk helyzete. Majdnem két teljes hasábon részletezitek, milyen állapotban van. Tévedtek. Még sokkal rosszabb a helyzet. Le sem merem írni, mennyire rossz. Bajban vannak az intézményeink. A kultúra egésze. A magyar gazdaság. A magyar kormány. A magyar állam. (Amit a kultúra lényegéről írtok: egyetértünk. Akár én is írhattam volna.)
5. Saját helyzetem. Rossz. Problémás. Pedig én is szeretnék egy olyan Magyarországon miniszter lenni, de legalább államtitkár, ahol rengeteg pénz van kultúrára. Ahol megvan a pénzügyi fedezet és az egyetértés, ahol megvannak a források, és megvannak az elvek és technikák ezek méltányos, igazságos és hatékony elosztására. Mennyivel jobb lenne, mint naponta átélni, hogy sár fröccsen a képemre. Imádnék államtitkár lenni egy ilyen magyar országban.
6. A teendő. Mi tehát a teendő ebben a helyzetben? Lelépni egy választékos, elegáns mozdulattal, vagy menteni, ami még menthető? Meddig hallgathat az ember a benne meglevő missziós (vagy egyszerűbben: szolgálattételi) késztetésekre, meddig szabad úgy éreznie, hogy nem túl nagy az ár, amit fizetnie kell a kevés jóért, amit még megtehet?
7. Feladatok. Úgy gondolom, sok fontos feladatom van. Úgy gondolom, a mai helyzetben a magyar kultúrának értelmes és becsületes kormánytisztviselőkre van szüksége. Én - bocsánat - ilyennek tartom magam. Nem mindenki lát ilyennek. De sokan - még mindig elég sokan - bíznak bennem.
8. Monnyak le? Szerintetek most kéne lemondanom. Aztán - ha ki tudja, ki jön utánam, és sok-sok kárt meg bajt csinál - nem fogjátok aszondani, hogy cserbenhagytam kultúránkat, a művészeket, mindazokat, akik bíztak bennem? Hogy leléptem, egy kis piros gumicsónakból küldve istenhozzádjaimat a rám bízott, de általam sorsukra hagyott utasoknak és kollégáknak?
9. Kik vagytok? Véleményformáló centrum, amely most egy nagy horderejű kérdésben markáns álláspontot fogalmazott meg. Fontosnak tartom a véleményeteket. De ezenkívül fontos még a Kocsisétól a Fischer testvérekig, a nagy közgyűjtemények igazgatóitól a nagy filmrendezőkig sok-sok más szereplő véleménye is.
10. Mérleg. Még ti is azt írjátok: nem sok vizet zavartam eddig. (Talán ha egy olyanszerű átalakítást hajtottunk volna végre, mint amilyen az oktatásban meg az egészségügyben ment végbe, az láthatóbb lett volna.) Tegyük most félre azt a kérdést is, hogy hány óriásfenyőt ültettem el. Ezek vagy megnőnek, vagy nem. Majd meglátjuk. Azt sem várom el tőletek, hogy a kultúrdiplomáciai sikereket, amelyeket az uniós elnökség alatt elértünk, figyelemre méltassátok. Hiszen ezeket pontosan azzal a hangulatkeltéssel szemben tudtuk keresztülvinni, amely az országot akkoriban a médiatörvény (később az új Alkotmány meg egyebek) miatt barbár, az európai közösségből kizárandó sötét diktatúrának kívánta lefesteni. Nektek is ez volt a véleményetek. Az általam irányított és képviselt magyar uniós elnökségi csapat ezzel a nézettel szembemenve tudott sikeres lenni. Ennek nyilván nem örültök, nem is várom el, ez eddig rendben van. (Most tegyük szívünkre a kezünket mindketten: én beismerem, hogy a médiatörvényt nem így fogalmaztam volna meg. De ti is ismerjétek be, hogy a horrorisztikus kép, az a rémlátomás, amelyet a magyar média jövőjéről festettetek, irreális, propagandisztikus, mondhatnám, hazug volt. Ám ezt nem fogjátok beismerni. Esetleg annyit: egyelőre még nem váltak valóra legdrámaibb jóslataitok?)
11. De azt azért mégsem értem, hogy gondoljátok, hogy nem sok vizet zavartam. Én pedig úgy érzem, rengeteg vizet kavartam föl. Rengeteg érdeket sérthettem, rengeteg számítást húzhattam keresztül. Erre a mindkét oldali hisztérikus támadásokból következtetek. És ezúttal nem arról van szó, hogy aligha létezik olyan döntés, amely mindenkinek elnyerné a tetszését. Hanem azzal a furcsasággal kell szembesülnünk, hogy miközben - mondjuk - egyik térfélen nekem tulajdonítanak olyan kiátkozással szankcionálandó hibákat, mint pl. hogy nem váltottam le Alföldi Róbertet, addig a másik térfélen eszébe sem jut senkinek, hogy Alföldi esetleg nekem (is) köszönhetően igazgató még mindig. Ez természetesen szimbolikus példa - nem e szöveg feladata tisztázni, hogy valójában mi is történt vagy történik a Nemzetiben s ebben kinek mi volt vagy mi a szerepe. (És nem is azért teszek vagy nem teszek valamit, hogy egyes kibicek elvárásainak megfeleljek.) Csak azt kívántam példázni, mennyire másként látszanak ugyanazok a történések az egyes táborok véleményformáló centrumaiból nézve. Vagy, ugyancsak a színház világában maradva (de ugyanez a helyzet minden egyes területen): míg egyik oldalról Eperjes Károly szédelgő szabadgondolkodónak nevez (az ő szókészletében ez a főnév sértésnek számít), aki miatt, vagyis miattam személyéből nem lehetett színigazgató Győr városában, addig másfelől a Népszava tétova, alkalmatlan, kapkodó politikusként jellemez. Vajon egy ilyen tehetetlen báb mi módon tud akarata alá hajtani egy egész önkormányzatot, 22:0 arányban? Értitek, igaz? Nem arról van szó, hogy ki ért egyet vagy sem valamelyik döntésemmel. Ez a dilemma mindig benne van a pakliban: egyesek egyetértenek egyik vagy másik lépéssel, mások meg nem. Arról van szó, hogy az egyes térfeleken nem ugyanazokat a történéseket vélik látni azok, akik saját szemüvegükön, távcsövükön vagy mikroszkópjukon keresztül figyelik a szereplőket és az eseményeket.
12. Úgyhogy mi mást tehetnék egyelőre, mint hogy továbbra is saját belső parancsaimra hallgatva igyekezzem szolgálni az általam fontosnak tartott értékeket - feledhetetlen szóképetekkel élve: oroszlánként küzdve. Függetlenül attól, hogy éppen melyik térfélen pattog a blabla.
A szerző a Nefmi kultúráért felelős államtitkára.
