Vári György írása (Rólunk szólva, Magyar Narancs, 2011. október 6.) a holtról új vágányra tereli a Kertész Ákos hírhedt levele körül kialakult vitát, olyanra, melyen érdemes elrobognunk a legnyomasztóbb következtetésekig. Várinak igaza van abban, hogy Kertész leveléből nem az aggódó hazaszeretet szól, hogy az írás nem a nemzeti önostorozás hagyományának folytatása, hanem a kirekesztett, túlélő zsidó félelmi reakciója, panasza, fájdalma, keserűsége az együtt nem érző, be nem fogadó, a szörnyű múlttal szembe nem néző közeg miatt. "Ám ha panaszként ismerjük fel" ezt a szöveget, mondja Vári, "felhívhatjuk fogékony honfitársainkat, hogy próbálják átérezni, és pusztán ezzel meg is szüntetni a fájdalmat".
Egyetértek. Fogadjuk ezt el. De mérjük föl, mit jelent ez az elfogadás. Ez bizony azt jelenti, hogy az empátiánkat ki kell terjesztenünk a rasszisták, az antiszemiták, a cigánygyűlölők, a minket gyűlölők igen nagy részére. Sokakra, akik minket gyilkosoknak tartanak. Sokakra, akiket mi gyilkosoknak tartunk. Én nagyon becsülöm azt, aki erre készen áll, és nagyon igyekszem magam is készen állni, mert meggyőződésem, hogy a legaljasabb tömeggyilkos lelkébe is fontos beleérezni, fontos tudni, hogy neki is van lelke, ő is emberből van. Máskülönben nem fogunk megérezni, megérteni semmit. Lássuk be, amit Vári kér: nagyon nehéz kérés. Már ha úgy kérjük, hogy nem akarjuk elfedni, elfeledtetni, mit is mondott, akinek a fájdalmát át kell éreznünk.
Röviden azt mondta, hogy a magyar - "a" magyar - gyilkos, és nem ember-, hanem inkább állat-jellegű, parazita lény. Talán idézzük fel: "A magyar genetikusan alattvaló. /.../ a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van, legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire." Választhatunk, mik vagyunk: nem-magyarok vagy gyilkosok.
*
Akkor állunk készen - ismétlem: én próbálok! - arra, hogy e szöveg írójának fájdalmát átérezzük, ha készen állunk arra is, hogy átérezzük azok fájdalmait is, akik a zsidókat írják le ilyennek. Röfögő sertésnek, parazitának, aki legszívesebben legyilkolná a magyart. Találunk ilyen szöveget az anyanyelvünkön bőven. Régit is, újat is. Vári György is, én is Kertész Ákossal és még pár tízezer emberrel együtt magyarok is vagyunk, zsidók is vagyunk. Ha komolyan vesszük a kettősségünket, és szerintem túlnyomó többségünk komolyan veszi, akkor miért volna nekünk könnyebb átérezni annak a zsidónak a fájdalmát, aki magyarságunkban gyilkosoz és állatoz le minket, mint azét a magyarét, aki zsidóságunkban gyilkosoz és állatoz le minket? Ha a kedves olvasó erre rávágja, hogy azért, mert magyarok üldöztek halálba százezerszámra zsidókat és nem fordítva, akkor a kedves olvasó sajnos maga is a rasszisták táborához csatlakozik. Ugyanúgy gondolkodik, mint azok, akik szerint zsidók üldözték, ölték '19-ben és az ötvenes években népbiztosok, Lenin-fiúk, majd ávósok képében a magyart, most meg a Közel-Keleten a palesztinokat. Mert mitől rasszista a rasszista? Attól, hogy univerzális cselekvési mintákat leszűkít egy származási csoportra, és annak általános jellemzőjeként kezeli őket. A holokauszt átfogta Európa jelentős részét, faji alapú népirtások pedig a világ minden sarkában előfordultak; a Tanácsköztársasággal egylényegű, véres forradalmi diktatúrákból is volt egy pár, az ávóhoz hasonló rettenetes államvédelmi mészárszékekből ugyancsak; ugyanazért a területért harcoló, történelmileg ugyanahhoz a területhez kötődő szomszédos közösségekkel pedig teli van a világtörténelem. Mindezekben a helyzetekben számtalan náció tagjai viselkedtek ugyanúgy, miközben egyetlen náció sincs, melynek tagjai mind ugyanúgy viselkednének. A rasszista az, aki mindenféle történelmi tapasztalattal és elemi logikával szemben egy-egy nációnak, származási vagy identitáscsoportnak tulajdonítja az egyetemes cselekvési mintákat.
A művelt rasszista (például Kertész Ákos) ezt nem azért teszi, mert semmit sem tud a történelemről és képtelen logikusan gondolkodni, hanem azért, mert úgy tudja simábban levezetni az indulatait, kielégíteni az érzelmi igényeit, kezelni a félelmeit, ha a tudását beszűkíti, és a logikai készségeit felfüggeszti. A tudását beszűkíti arra, amiben a legközvetlenebbül és legszemélyesebben érintett, és kizárja azt az egyetemességet, melyhez a logika rendje is tartozik. Erre mondja Vári, hogy "artikulálatlan fájdalom" szólal meg a szövegben, melynek gondolatmenete "lényegében nem megtárgyalható".
Csakhogy Kertész Ákos ezzel nincs egyedül. Nincs értelme őt kiemelni a rasszista szövegek termelőinek sorából. A rasszista szövegek jellemzően így keletkeznek. És rasszistának lenni emberi dolog. Akit egy általa cigánynak vélt ember rabol ki, ugyanígy jut el odáig, hogy a cigánynak vériben van a bűn. Más a méret és az életanyag, de a (nem) gondolkodás módja ugyanaz.
Bárhová nézünk, mindenhol félelmet, fájdalmat, keserűséget látunk a rasszizmusok mögött. Meg persze erre ráépülő hatalmi, gazdasági nyerészkedést és cinizmust.
Melyik hétköznapi rasszista fájdalmát nem értjük? A palesztinellenes izraeliét? A zsidóellenes palesztinét? A bevándorlóellenes európaiét? Az európaiellenes, Amerika-ellenes arabét, kurdét? A törökellenes, arabellenes kurdét? A németellenes, oroszellenes lengyelét? A németellenes, magyarellenes zsidóét? A magyar-, német-, románellenes cigányét? Az angolellenes írét? A románellenes magyarét, a magyarellenes románét? Melyik kisebbségi magyarellenességét nem értjük a Trianon előtti időkből? És melyik magyar román-, szlovák-, szerbellenességét a Trianon utáni időkből? Álljunk le, mielőtt átcsapnánk a többi kontinensre, s eszünkbe jutnának japánok, kínaiak, koreaiak, indiánok és a törzsi közösségek százai! Minden rasszizmus mögött nagyon reális fájdalmak, történelmi sérelmek, félelmek, bizonytalanságok, nyitott problémák és személyes élmények vannak. Ez a rasszizmust nem igazolja, de magyarázza. Hiszen Vári is ebből indul ki: Kertész szövege nem igazolható, de magyarázható. És ez nagyon termékeny kiindulás, mert gyakori tévképzet megmagyarázhatatlannak tekinteni, ami igazolhatatlan. Ez nem ártalmatlan, hanem öngyilkos tévképzet, szellemi lefegyverkezés.
"Köztudomású dolog, hogy népünk, községenként 1-2 kivételével kisebb-nagyobb tömegekben adósa volt zsidójának. Bocsánat ezen elnevezésért, de másképp nem tudom nevezni ezen hitelezőt, mert itt csak ez a neve. És ahány zsidó lakott a községben, az mind hitelező volt. (...) Szóval, ha egy községben 20 zsidó lakott, ennek a 20 zsidónak volt adósa a szegény rutén, de csak kisebb összeggel, a nagyobb összegekkel pedig a 40- 100 percentre dolgozó titkos magánbankházaknak." Ma már kevéssé ismert, de hírhedt műből idéztem, Bartha Miklós Kazárföldjéből, mely száztíz éve jelent meg, s az antiszemitizmus egyik jeles tápforrása volt. A szegény rutén fájdalmát ne lehetne, ne kellene átérezni? A sok-sok nyomorgó, földéhes, reménytelenül eladósodott magyarországi földműves fájdalmát? Dehogynem. Ne lehetne érteni, hogy a szegény rutén számára, aki elég keveset lát a világból, a hitelező nem jelenik meg egyetemes és nációtól független gazdasági szereplőként, hanem csak abban az egy és feltűnő formában, ahogy látja: zsidóként? Persze hogy lehet érteni. A szegény régi rutén is úgy van ezzel, mint a mai miskolci polgár, aki a rasszista városi rendőrkapitány mellett tüntet, és úgy azonosítja az utcai rablót a cigánnyal, mint egykor a rutén a hitelezőt a zsidóval. A miskolci polgárt sem érdeklik annak az underclassnak az egyetemes sajátosságai, amiben száz nyelven beszélő százmilliók élnek szerte a világon, és ugyanolyan valószínűséggel követnek el ugyanolyan jellegű bűncselekményeket. Két merőben más ügy, teljesen más pozíció, más kor, de ugyanaz az érzelmileg motivált logikai defektus.
És a mai Barthák is így mentik föl magukat a - nem politikailag, hanem általános értelemben - korrekt fogalmazás alól, ami a korrekt gondolkodás alapja: "Bocsánat: nem mondhatok mást, a nép is így mondja..." Ilyen Barthák vezették a népet a Pásztor Albert melletti összpárti tüntetésen Miskolcon. És a történet folytatódik. A rutén paraszt - írja Bartha -, a hitelszövetkezettel "oldoztatta ki kezeit zsidója béklyóiból, és ezen összeggel teremtette meg saját énje számára a szabadságot és függetlenséget. Nem vazallusa tovább hitelező zsidójának, hanem olyan független szabad polgára hazájának, mint az, aki eddig ura és parancsolója volt!" Így lesz a zsidó leküzdendő akadály a független és szabad polgári lét felé vezető úton.
*
A rasszista mindig növeli a bajt, ami a rasszizmusát motiválja, mert az érte felelős részhez hozzácsapja az azért nem felelős részt is, az egyetemes mintákat és felelősségeket pedig nem ismeri fel. Kertész Ákos is így tesz. Úgy tesz, mintha őt a magyarság mint olyan nem fogadná be magyarnak. Tényleg vannak, akik nem, az a pár millió magyar pedig, akinek eszébe sem jut, hogy ne lenne minden magyar anyanyelvű ember magyar, le van szarva. Elhanyagolható mennyiség. Ezen belül le van szarva az egész olvasótábora, a közéletnek az az oldala, mely nem azonosul a bornírt hecckampányban tobzódó és Kertész visszavont kitüntetéseivel s címeivel a jobbszéli ordasait etető kormánypárti bagázzsal; az a szűkebb szellemi tábor, mely a maga embereként tartja számon őt, és az a még szűkebb, de sajnos így is túlságosan tág kör, mely megpróbálja az ő borzasztó irományát mentegetni, s ezzel kiírja magát a hiteles antirasszisták sorából. Mert természetesen elveszti a hitelét az, akinek csak a más rasszistája rasszista.
Vári Györggyel tehát a következő kiegészítéssel lehet egyetérteni: Próbáljuk panaszként felismerni, ne csak Kertész Ákos, de minden rasszista rasszizmusát, és próbáljuk átérezni a mögötte lévő fájdalmat. Nemcsak Kertész Ákosé, de mindenki fájdalma csökken azáltal, ha többen osztják, és átérzés nélkül egyébként sem lehet megérteni semmit. Márpedig annál fontosabb megérteni valamit, minél borzalmasabb dolgok következ(het)nek belőle. Mit érthetnénk meg jobban magyarként is, zsidóként is, mint a háború utáni németellenes rasszizmust?! És milyen iszonyatos dolgok következtek belőle. Több mint tízmillió német vesztette el a hazáját, több mint egymillió az életét is. Ismerjük annak a lengyel zsidónak a történetét, akinek az egész családját kiirtották, és a háború után igyekezett Hitler koncentrációs táboraihoz minél inkább hasonlító lágerekben minél több németet megölni.
Kertész Ákos rasszizmusába persze nem fog belehalni senki. Közvetlenül. Közvetve azonban... Hiszen minden rasszizmus erősít minden rasszizmust. Felmentő, erősítő, motiváló példát mutat, választ generál. Ártatlan rasszizmus nincs. A legártalmasabb rasszista fájdalmait is át lehet érezni, de a legártatlanabbnak tűnőt sem lehet felmenteni.
A szerző újságíró, a Népszabadság szerkesztője.
