n Van ugye az ájtatos Orbán. A népfi az Aktuálisban épp hogy a hamuban sült pogácsát ki nem teszi az asztalra, de azért udvariasan válaszolgat annak a városi izének, és annál a résznél sem remeg meg a hangja, amikor azt ecseteli: borzalmas dolog lehet az, amikor valakinek a gyermekét éri támadás, ezt mint családos ember, nagyon is el tudja képzelni. Bár arra valószínűleg soha nem derül majd fény, hogy ki csapta Deésy hóna alá a minidisc-et, vagy hogy igaz-e, amit a rovott múltú koronatanú állít, miszerint a szobát, melyben a milliók köröztek, fürge kezek már őelőtte bekábelezték, e mondatokat már az a halvány bizonytalanság is vérfagyasztóvá teszi, hogy a Torgyánnal való pártpolitikai leszámolás során esetleg titkosszolgálati eszközöket is használtak. Mintha valami B-kategóriás gengszterfilmben statisztálnánk pár millióan: zongorahúrom hangjai még el sem zengtek nyakad körül, de szemembe már könny szökött idő előtti múlásod miatt. Csak itt nincs csapó. De az ország nagy része bizonyára úgy van vele, mindegy, hova és miért megy Torgyán, csak ne legyen itt, és különben is, Orbán amúgy békés hangot ütött meg, hétfőn a parlamentben például kifejtette, hogy ő szeretné-puszilná az ellenzéket, csak az nem hagyja magát.
A megütött hangnemet a hét végén dr. med. Kövér László részesítte elsősegélyben. Azokat, akik "avíttas, anakronisztikus dolognak" tartják a millenniumi zászlóátadásokat, sőt, "gúny tárgyává teszik" e megemlékezéseket, "szellemi homeless"-eknek nevezte. E hontalanok dr. Kövér nemzetgyógyász pszichodiagnózisa szerint irigykednek azokra, akiknek "szellemi fedél" van a fejük fölött, és emiatt akarják e fedelet lerombolni. A volt titkosszolgálati miniszter azt is hozzátette, hogy "nem kötelező szeretni ezt az országot, lehet bírálni is, de erkölcsileg nem illő a nemzeti érzést kritizálni".
Ne gúnyolódjunk hát. Inkább csak azon csodálkozzunk, hogy e mondatok elhangzása óta senki azok közül, akiknek Magyarországon valaminő közük van ahhoz, amit magyar kultúra néven szoktunk emlegetni, akik értekező vagy szépprózai mondatok, verssorok, hangjegyek leírása vagy interpretálása útján, épületek építésével, képek festésével, az isten tudja még milyen módokon a maguk különböző ízlése, meggyőződése és tehetsége szerint továbbörökítik, újragondolják, éltetik a magyar kulturális hagyományt, nem sikoltott fel e prepotencia hallatán.
Mi köze van hozzájuk Kövér Lászlónak?
Annak a perspektívának, amelyből Kövér a "szellemről" beszélt, a szellem dolgaihoz édeskevés. A millenniumi ünnepségek ugyanis nem kulturális események, hanem az állami propaganda eszközei, melyek során szigorúan megtervezett, primitív formai-stilisztikai keretek között hivatalnokok tartanak vérrel és verejtékkel írott, lapos beszédeket. A zászlóátadások néhány jelkép felmutatását jelentik, kvázi-rítust, csikorgó közhelyeket, melyek mögött még valaminő, mégoly homályos ideológia sincsen, nem hogy bármifajta alkotó szellemi erő. Kövér nem hivatkozhat eme ünnepségek közönségének, az egyszerű emberek perspektívájára sem: hisz ő az emelvényen, és nem a nézőtéren áll. De Kövér szavainak csak egyik eleme volt a finnyás értelmiség ál-plebejus vasalása. A pártelnök nem csak a magyar kultúrából, de - hontalannak nevezve őket - a hazából is kiközösítené politikai ellenfeleit, azokat, akik a kormányával szemben kritikus magatartást tanúsítanak. Ezen - Kövér László eddigi életművének ismeretében - csekély mértékben vagyunk meglepve.
De minek ebbe belekeverni a hajléktalanokat?
