Nehéz úgy vitatkozni, ha ugyanazokat a jelenségeket látjuk problematikusnak, mint ellenfelünk, csupán végkövetkeztetéseink térnek el egymástól. A vitát egy - már elfogadott, ám a köztársasági elnök által az Alkotmánybírósághoz passzolt - törvény provokálja, amely szerint a jövőben nagyobb beleszólásuk lenne a tantestületeknek az igazgatók megválasztásába. Szira Judit (lásd: Ki dirigál a direktornak?, Magyar Narancs, 2010. január 14.) szerint "ez a pedagógusboldogító" akció veszélyezteti az "oktatás színvonalát", sőt "köztársaságunk Alkotmányát" is. Szerintem viszont Szirának ez az ítélete akkor is túldimenzionált, ha számos részigazságát elfogadhatjuk.
Ki ne dirigáljon, és ki igen?
Az alkalom aktuális, a téma örök. Külön tanulmányt érdemelne, milyen intézmény, testület élére kívánkozik választott és milyenére kinevezett vezető. Az iskolaigazgatót - sőt olykor a pedagógust is - az iskola fenntartója nevezi ki. (Anyám 1946-ban végigkilincselte a kiskunhalasi református egyház presbitériumát egy tanítónői állásért.) Ez a rendszer azonban túl bonyolult. Festetich maga döntött, hogy kell-e Csurgóra tanítónak Csokonai. Ám egy testület sok fejből áll, és néhányuk épp az ellenőrzöttek közül került ide ellenőrzőnek.
Szira szerint pedagógus ne válasszon igazgatót. Nem alkalmas rá. Túl kényelmes és konzervatív. A jelöltek közül éppen a legjobbakat lőné ki. Aki munkafegyelmet követelve zaklatni merészeli - inkább dagonyázni kívánó - beosztottjait, pláne ha ráadásul "komoly terveket kovácsol a tanári munka jobbításáról", annak semmi esélye egy titkos szavazáson. Aki nem hiszi, nézzen csak magába! Én odanéztem. Egykori főnökeim közt találtam Szirát igazoló példát és éppen következetes szigoráért kedvelt vezetőt is. Ez az érvelés méltányolható - csak az a kérdés, mi a fenyegető pedagógusuralom alternatívája.
Jelenleg az önkormányzatok kezét csak a konszenzuskényszer köti meg az igazgatók kiválasztásában. Döntés előtt be kell gyűjteni "az iskola alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskolai szülői szervezetnek és az iskolai diákönkormányzatnak a véleményét". De már a dokumentáció elolvasását sem lehet kikényszeríteni. (Én is láttam olyan igazgatóválasztást, ahol még az ügyben dönteni hivatott testület összehívása előtt aláírták az új direktor kinevezését.) Az iskolafenntartók korlátozhatatlan jogai mellett Szira nem is próbál szakmai érveket felsorakoztatni. Szerinte a jelenlegi törvény által meghatározott gyakorlat eleve jobb, mint a másik. (Lásd Pangloss mester!) Mégpedig "...függetlenül attól, hogy az önkormányzatok többsége milyen színvonalon végzi e feladatait, és hogy az ő, a fenntartó szakmai munkáját nem ellenőrzi senki." "Való igaz, az 1990-ben formát öltött önkormányzatiság ... a majd 3000 iskolafenntartó önkormányzat széttagolt, nem hatékony, és többnyire nem szolgálja a színvonalas közoktatást. De akkor is - az Alkotmány szerint a választók az önkormányzati képviselőket bízzák meg érdekeik képviseletével, abban a hiszemben, hogy az önkormányzat biztosítja majd (többek közt) a magas színvonalú oktatási szolgáltatást a gyerekeiknek. A szavazópolgárok a helyi lakosok, felelős és leváltható önkormányzatot választanak, nem pedig tanárokat vagy iskolaigazgatót..." Ez az elharaphatatlan gondolatfolyam ifjúságom kolhozkórusát idézi: "Úgy határoztunk, hogy hozzon a mező majd bő termést...".
Kérdések és konzekvenciák
Az állampolgár jó iskolát akar. Ennek érdekében viszi el olykor gyermekét saját önkormányzatának iskoláiból egyházi, alapítványi stb. intézményekbe. Ám a fenntartók ott is háborúznak az igazgató kinevezése vagy leváltása ügyében - lásd a Gandhi Gimnázium vagy a Fasori Gimnázium esetét. Az állampolgár mindig ahhoz ragaszkodik, hogy gyermekének iskolájával kapcsolatban jó döntések szülessenek, kevésbé érdekli az, hogy ki hozza ezeket a döntéseket. A 3000 önkormányzatból hányban van meg az a tudás, amellyel felvértezve a fenntartó szakmai partnere lehet akár csak saját iskolájának(inak)? Sajnos a - szintén választott - parlament adott nekik szakmai kompetenciát, amikor - gazdasági okokból - rájuk lőcsölte az iskolák fenntartását. Az oktatási tárca bűne, hogy ebbe belement, és a funkcióját vesztett korábbi szakmai intézményrendszert az új helyzet szükségleteihez redukálta. Szira Juditnak igaza van: a szakfelügyeletnek a rendszerváltás utáni kiiktatása például valóban tragikus lépés volt. Ugyanakkor kétlem, hogy ezeknek a változásoknak a motorja a tespedést óhajtó pedagógus lett volna. Éppen a korlátait áttörni kívánó reformer tanárelit volt, amely önállóan akart nevelni, tanítani, ehhez (időt, erőt nem kímélve akár) még tantervet is írni; ez az elit volt, amely később kiharcolta a NAT-ot, az emelt szintű érettségit, és amely minden sikeres reformja után szomorúan tapasztalhatta, hogy megfelelő bázis nélkül a legragyogóbb tervek is kontraproduktívak. (Most éppen attól fosztják meg őket, hogy beleszóljanak abba, ki tanítsa meg őket kesztyűbe dudálni.) Persze a mostani, el nem fogadás alatt álló törvényt nem miattuk hozták. Szira már észrevenni sem hajlandó őket. Csak azt nem értem, egy elkötelezett oktatási szakértő az iskolai provincializmussal szemben miért egy még sötétebb hivatali provincializmust favorizál? Miért nem a szakmaiasságot biztosítani tudó központi kontroll visszaállítása mellett érvel? Ez szakmai támaszt nyújthatna a 3000 önkormányzatnak is, és védelmet az iskoláknak a hozzá nem értő hatalom tévelygéseivel szemben.
Szira Judit nemes vehemenciával harcol a politikai sírból kinyúló szoci csontváz meghiúsítandó merénylete ellen. Ám a törvényhozók szándékát nem érti. Gazsó Ferencék egykori oktatási reformtörekvései részei voltak a rendszerváltást előkészítő társadalmi mozgásfolyamatoknak. Így tartalmaztak felszabadító és bomlasztó elemeket egyaránt. Szira Judit nehezményezheti, hogy a pedagógusoknak juttatott anarchisztikus többletjogok egykor megnyirbálták a városi, járási és megyei párttitkárok hűbéri előjogait. (Hatásköri listán lévő kinevezésekben ők döntöttek.) Ez a törvényjavaslat pedig szintén párttitkárok (bocsánat, pártelnökök) hatáskörének csorbítása. Hatalomváltás következik, a színházi igazgatóváltások precedenseit figyelve elképzelhetjük, mi vár az iskolaigazgatókra. Az új törvény(javaslat) üzenet a győzőnek: a régi direktorokat lécci csak olyan ejtőernyősökre lecserélni, akik képesek a tantestületek legalább negyven százalékának bizalmát elnyerni, különben a várható belháborúkkal tönkreteszitek az iskolát. Ezt kimondani persze nem illik, alkotmányossági és egyéb problémákra hivatkozni elegánsabb. Az Alkotmánybíróság - amelynek élén egyébként szintén választott vezető áll - ezt bizonyára méltányolni fogja.
A szerző szerkesztő, tanár, oktatási szakértő.
