Azt írja az újság, konkrétan a Kreatív című reklámügyi szaklap, hogy a Heti Válasz című nem-lehet-egész-pontosan-tudni-milyen-ügyi lap olyan "stratégiát" képzelt el magának, amelyben "szerepel a Magyar Narancs olvasóiként aposztrofált fiatalok elcsábítása is", bár "a későbbiekben annak a rétegnek szól majd a lap, aki többet ad érte". Ezt nyilatkozza a Heti Válasz főszerkesztője, Toót H. Zsolt (ex-Kismama).

Szolgálati közlemény

n Azt írja az újság, konkrétan a Kreatív című reklámügyi szaklap, hogy a Heti Válasz című nem-lehet-egész-pontosan-tudni-milyen-ügyi lap olyan "stratégiát" képzelt el magának, amelyben "szerepel a Magyar Narancs olvasóiként aposztrofált fiatalok elcsábítása is", bár "a későbbiekben annak a rétegnek szól majd a lap, aki többet ad érte". Ezt nyilatkozza a Heti Válasz főszerkesztője, Toót H. Zsolt (ex-Kismama).

Tekintsünk most el attól, hogy az utóbbi félmondat fenekestül forgatná fel az újságárusítás és -vásárlás eddigi megcsontosodott, avítt gyakorlatát, amennyiben a Heti Választ az újságosok ezentúl rögtönzött utcai árveréseken fogják értékesíteni, és a példányokat az viheti el, aki megadja értük a 220, sőt egyes optimista előrejelzések szerint akár a 300 forintot is. Az - szűk szakmai szempontokból - már valamivel érdekesebb, hogy milyen, khm, furcsa tudással rendelkezhet a főszerkesztő a Narancsról meg a saját lapjáról. Kijelentése alapján bizton állíthatjuk: vagy az egyiket, vagy a másikat nem olvassa. Ez - innen, kőbányai szerkesztőségi budoárunkból nézve - akár megnyugtató is lehetne: annak a palinak, aki kvázi fő megélhetési forrásunkat próbálja lenyúlni, fogalma sincs arról, hogy melyik bolygón lakik.

De valahogy mégsem az.

A Heti Válasszal mint sajtópiaci termékkel önmagában kevés vitatkoznivalónk lenne: lapjain jobbára nagyon hosszú, nagyon apró betűvel szedett és nagyon unalmas cikkek magyarázzák/sugallják mély beleérzéssel a különféle kormányzati intézkedések (elgondolások, tervek, elképzelések, hosszú távú koncepciók) sikerét (megalapozottságát, helyességét); és tény az is, hogy az inkább méla hanghordozású HV-ban nem dívik az a kardozós-partraszállós modor, mint a radikálisan, szókimondón kormánypárti Magyar Nemzetben vagy más, szélsőjobboldali orgánumokban. A Heti Válasz tényleg nem zavarna senkit, minket a legkevésbé, ha.

Ha e mögött az olvasásra alkalmatlan termék mögött nem állnának aránytalan, piacon kívüli előnyök: egy másfél milliárd állami forinttal és Stumpf István kancelláriaminiszter aláírásával létrehozott közalapítvány meg egy ingyenesen juttatott szerkesztőségi palota az Andrássy úton; egy csekk, amiből futja a fényes papírra, a magyar sajtóban szokatlanul magas szerzői és szerkesztői honoráriumokra, a 66 milliós reklámkampányra, az alacsony fogyasztói árra meg arra, hogy a lap egy példányán keletkező tiszta (tehát a terjesztési költségek levonásával számolt) árbevétel még az ugyanerre a példányra vetített nyomdaköltségeket se fedezze (forrás: Narancs-becslés), a bértömegről és a rezsiről már nem is beszélve. Ez az újság - függetlenül attól, hogy a következő hónapokban hány állami hivatal, közintézmény, laktanya, iskola, kormánypárti önkormányzat, közkönyvtár rendeli majd meg és javítja ezzel olvasottsági mutatóit, és hogy hány állami hirdető jelenik majd meg a lapjain; és függetlenül attól is, hogy alkalmazkodnak-e a lap munkatársai a kimondott vagy kimondatlan elvárásokhoz, vagy sem - már fogantatása okán, a puszta létével tagadása az egymással versengő eszmék, gondolatok, szellemi és mindenféle más fogyasztásra szánt áruk szabad piacának: annak az elvnek, amire tizenkét évvel ezelőtt a magyar demokráciát akartuk alapozni.

És e mellé kellenének még Toótnak a Magyar Narancs olvasói.

Önök.