Ki véd meg minket?

Publicisztika

Élhetne-e még a tiszalöki Kóka Jenő, aki épp rosszkor indult munkába? Hát Balogh Mária, akinek a kivégzését végignézte a tizenhárom éves kislánya?

Élhetne-e még a tiszalöki Kóka Jenő, aki épp rosszkor indult munkába? Hát Balogh Mária, akinek a kivégzését végignézte a tizenhárom éves kislánya?

"A romák ellen elkövetett sorozatgyilkosság a magyar kriminalisztika eddigi legsúlyosabb bűncselekmény-sorozata" - fogalmaz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága által felállított tényfeltáró munkacsoport "A romák sérelmére elkövetett sorozatgyilkosság felderítésére irányuló nyomozást segítő nemzetbiztonsági szolgálati munkát értékelő" jelentése. E szűkszavú (alig 15 oldalnyi), ám annál beszédesebb dokumentum megállapítja, hogy a gyilkosságsorozat elkövetőit - már a gyilkosságsorozat kezdete előtt - ismerték a szolgálatok, dolgoztak rájuk, sőt velük is.

"Súlyos hibaként kell értékelni azt a körülményt, hogy bár 2009 elején újabb fegyverbeszerzési törekvésre vonatkozó információ keletkezett az egyik, mára gyanúsítás alatt álló, korábban ellenőrzés alatt tartott elkövetővel kapcsolatban, azonban nem történt meg ezen információnak az elvárható szakmai gondossággal történő együttes értékelése az egy évvel korábbi, hasonló tartalmú adatokkal. Bár felmerült, hogy indokolt a célszemély újbóli ellenőrzés alá vonása, erre azonban a debreceni őrizetbe vételig nem került sor" - áll a jelentésben. Tehát optimális esetben - ha a magyar titkosszolgálat úgy működik, ahogy egy titkosszolgálatnak kell, illetve úgy, ahogy azt az adófizetők a pénzükért elvárhatnák - nemcsak a két említett személy, de a gyilkosságsorozat valamennyi áldozata élhetne.

Nagyvonalúan összefoglalva a jelentés oda lyukad ki, hogy bár a szolgálatok alsó szintjein folyt valamiféle munka, és születtek értékelésre, figyelemre méltó információk, ám ezek az adatok "a hivatalok útvesztőiben" eltévedtek, nem értek célba, levegővé váltak, szétpattantak, mint a szappanbuborék - valóságnak csak az a hat halott cigány ember maradt, akit a származása miatt öltek meg orvul napjaink Magyarországán. Utóbbit azért fontos hangsúlyozni, mert ha ezen eshetőség - ami azért az elmúlt időszakban már háttéradatok nélkül sem tűnhetett volna senki számára légből kapottnak - kellő időben válik a nyomozati munka részévé, ugyancsak megelőzhetők lettek volna a gyilkosságok.

A jelentés megnevezi az ügy politikai felelőseit: Laborc Sándort, a titkosszolgálat vezetőjét, az adott időszakban a szolgálatokért felelős minisztereket, Szilvásy Györgyöt és Ficsor Ádámot. Idén szeptemberben Ficsortól élő televíziós adásban hallottunk is valamiféle beismerést, mely szerint a szolgálatok hibáztak volna, ám mégis a jelentés jelenlegi fogadtatása a jellemző. E téren pedig az érintettek, Szilvásy és Laborc, továbbá a sajtó egy része is élénk aktivitást mutat, mely elsősorban a jelentés elbagatellizálására, lejáratására (esetleges politikai hátszelének sulykolására) törekszik. Ne szépítsük, intenzív kampányt folytatnak. Ráadásul arcpirítóan cinikus tenorban: "Ha egy olyan elvárást fogalmazunk meg a rendőrséggel és a nemzetbiztonsággal szemben, hogy mindig mindent előzzenek meg, akkor Magyarországon nem lenne bűnözés" - mondja bele a tévénézők arcába Szilvásy. Elsikálni, szétkenni, összekeverni - megvan ennek a technikája. Mely technika az adott esetben azt a nehezen beemelhető célt szolgálja, hogy a felelősség alóli kibújással egy füst alatt a szolgálatok eddigi - mint láttuk, teljes alkalmatlanságot mutató - állapotát a jövőnek is megőrizze. A politikai felelősség hárítását még csak megértenénk, menti ki-ki a bőrét, de a politika nem ilyen fokon - inkább csak közvetve - érintett részeinek asszisztálását mindebben már egyáltalán nem értjük. A jelenlegi parlamenti többség vajh azért nem kezeli a szükséges figyelemmel a jelentést, mert úgy van vele, hogy "majd jönnek a Kövérék és elintézik"? Vagy ők is Szilvásy és Laborc bőrének mentésén fáradnak?

Az említett időszakban a (titkos) szolgálatok - különös tekintettel vezetőikre - szénné szerepelték magukat a nyilvánosság előtt, lehallgatási botrány, UD Zrt.-ügy, meg amit akartok. Hol mint politikaformáló szándékokat becélzó erő, hol mint tömegszórakoztatási alegység (értsd: bohóctrupp) léptek fel, holott épp az lett volna a dolguk, hogy megakadályozzanak egy, a társadalom rendjének megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvést - mert hisz mi más lett volna egy rasszista alapú bűncselekmény-sorozat?

És akkor most ennek nincsen felelőse? Tényleg meg kell várni, míg egy esetleges újabb garnitúra - hivatalból vagy passzióból (innen nézve egyre megy) - megint vizsgálatot indít? És addig mit csinál a magyar titkosszolgálat? Mint eddig?

Akkor ki véd meg minket?

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.