F. Szabó Emese

Kikért állítsunk keresztet?

A Covid halottai és a Szabadság-szobor átértelmezése

Publicisztika

Engem nem zavar, ha keresztet állít valaki. Az sem zavar, ha ennek nincs sok értelme. Pedig annál értelmetlenebb dolgot nem láttam még, mint azt, hogy az M3-as autópálya mellett, a szántóföld és a kerítés közötti rézsűn felállítottak egy kettős keresztet nagy Magyarországgal a közepén.

Valaki szerint ez biztosan rendben van, ez ízléses, nem olyan, mintha Magyarország lenne felfeszítve arra a keresztre, hanem összefoglal mindent, amit Nagy-Magyarországról és a kereszténységről el lehet mondani. Ráadásul a kompozíciót az autópálya mellett futó kerítés mögé, a rézsűre, tehát egyfajta senki földjére álmodta a keresztállító, ami annyira összetett szimbólum, hogy biztosan én vagyok a hülye, hogy csóválom a fejem.

Még az sem zavarna, ha a Gellért-hegyen lenne még egy kereszt, végül is elférne az MCC- és a MOL-campusok között, ezek a baromnagy betonkockák amúgy is sokkal súlyosabb tájsebek, mint egy pluszkereszt. Sőt ha választani lehetne, akkor inkább tíz kereszt, mint egy ilyen betonmonstrum. De most ugye egy keresztről van szó. Az, mondjuk, kicsit cinkes, hogy ha a Szabadság-szobor talapzataként funkcionáló obeliszkre felraknak egy keresztet, az voltaképp úgy fog kinézni, mint egy sírhely. Ami nem lehet más, mint a szabadság sírja. Ennél nagyobb beismerés tényleg nem is kellene ettől a kormánytól.

Ez a keresztállítós ötlet a kormány által erőltetett emlékezetpolitika tökéletes szimbó­luma. Állítsunk keresztet mindenhova, mert attól biztos jobb, nagyobb, igazabb keresztényeknek fogunk tűnni. És ennyi. Nem az emberekre, áldozatokra, lelkekre szeretne emlékezni és emlékeztetni a kormány, hanem saját magára, hogy ő bezzeg mennyivel jobb. És nem az a baj, hogy nem jobb.

*

Amikor a Covid első évében elkezdtek tömegével meghalni a betegek, senki sem tehetett semmit. Emberek haltak meg kínok között, egyedül; elzárva mindentől, ami emberi, elzárva az érintéstől, az öleléstől, a vigasztól, az elbúcsúzás lehetőségétől. A rokonok, hozzátartozók nem vehették át méltósággal halottaik földi maradványait, csak egy zsákot kaptak vagy még azt sem. Eltemettek valamit, amihez nem volt közük, senki és semmi nem könnyítette meg, hogy összekapcsolhassák az embert azzal, amit eltemettek. Legfeljebb foghattak egy kavicsot, amire ráírhattak egy sorszámot és egy életkort.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.