Kikért állítsunk keresztet?

A Covid halottai és a Szabadság-szobor átértelmezése

Engem nem zavar, ha keresztet állít valaki. Az sem zavar, ha ennek nincs sok értelme. Pedig annál értelmetlenebb dolgot nem láttam még, mint azt, hogy az M3-as autópálya mellett, a szántóföld és a kerítés közötti rézsűn felállítottak egy kettős keresztet nagy Magyarországgal a közepén.

Valaki szerint ez biztosan rendben van, ez ízléses, nem olyan, mintha Magyarország lenne felfeszítve arra a keresztre, hanem összefoglal mindent, amit Nagy-Magyarországról és a kereszténységről el lehet mondani. Ráadásul a kompozíciót az autópálya mellett futó kerítés mögé, a rézsűre, tehát egyfajta senki földjére álmodta a keresztállító, ami annyira összetett szimbólum, hogy biztosan én vagyok a hülye, hogy csóválom a fejem.

Még az sem zavarna, ha a Gellért-hegyen lenne még egy kereszt, végül is elférne az MCC- és a MOL-campusok között, ezek a baromnagy betonkockák amúgy is sokkal súlyosabb tájsebek, mint egy pluszkereszt. Sőt ha választani lehetne, akkor inkább tíz kereszt, mint egy ilyen betonmonstrum. De most ugye egy keresztről van szó. Az, mondjuk, kicsit cinkes, hogy ha a Szabadság-szobor talapzataként funkcionáló obeliszkre felraknak egy keresztet, az voltaképp úgy fog kinézni, mint egy sírhely. Ami nem lehet más, mint a szabadság sírja. Ennél nagyobb beismerés tényleg nem is kellene ettől a kormánytól.

Ez a keresztállítós ötlet a kormány által erőltetett emlékezetpolitika tökéletes szimbó­luma. Állítsunk keresztet mindenhova, mert attól biztos jobb, nagyobb, igazabb keresztényeknek fogunk tűnni. És ennyi. Nem az emberekre, áldozatokra, lelkekre szeretne emlékezni és emlékeztetni a kormány, hanem saját magára, hogy ő bezzeg mennyivel jobb. És nem az a baj, hogy nem jobb.

*

Amikor a Covid első évében elkezdtek tömegével meghalni a betegek, senki sem tehetett semmit. Emberek haltak meg kínok között, egyedül; elzárva mindentől, ami emberi, elzárva az érintéstől, az öleléstől, a vigasztól, az elbúcsúzás lehetőségétől. A rokonok, hozzátartozók nem vehették át méltósággal halottaik földi maradványait, csak egy zsákot kaptak vagy még azt sem. Eltemettek valamit, amihez nem volt közük, senki és semmi nem könnyítette meg, hogy összekapcsolhassák az embert azzal, amit eltemettek. Legfeljebb foghattak egy kavicsot, amire ráírhattak egy sorszámot és egy életkort.