Most vegyük szemügyre, mit nyilatkozott a haza megújulásának tárgyában Orbán Viktor a Dow Jones hírügynökségnek és a Wall Street Journalnak a múlt héten. Ezek alapján a következőnek lehetünk tanúi e sorsdöntő napokban.
Első változat.
Orbán, fejében a megújult ("újjászervezett") Magyarország képével, amelyet lendületes gazdasági növekedés, szolid jólét, és tempós, jókedvű munkavégzés jellemez, komoly intézkedésekre készül. Megszorítások lesznek, még ha nem is lesznek: három ilyet is belengetett. A nyugdíjkiadások és a gyógyszerkassza kurtítását, a közösségi közlekedés átalakítását. A levegőben van még az államilag finanszírozott felsőoktatási helyekre fordítható összeg, netán az egészségügyi kiadások, meg a kultúrára fordított pénzek jelentős vágása is.
Ezt az így megkeletkező Magyarországot lehet majd nem szeretni (mert bizonyos ízlések szerint keveset törődik majd az önhibájukon kívül nehéz sorsú honfitársainkkal), vagy szeretni (ugyanezért), de az kétségbevonhatatlan (lesz), hogy az elmúlt húsz év toporgása után elindult valamerre - felfelé. Aki nem dolgozik, ne is egyék, de mindenki dolgozni fog, mert dolgozhat!
Második változat.
Az, amit a miniszterelnök úr a fenti két nyilatkozatban vázolt, sajnos értelmezhetetlen.
A gyógyszerkasszát tovább nyesni nem lehet, azt a pénzt, amit gyógyszertámogatásra fordít a társadalombiztosítás, Molnár Lajos egyszer már meghúzta 500-ról 350 milliárdra, minden további csökkentés vagy ahhoz vezet, hogy az emberek nem tudják kifizetni a gyógyszereiket, és betegek maradnak, vagy oda, hogy a kormány tönkreteszi a gyógyszergyárakat (a magyar nagyipar többé-kevésbé egyetlen funkcionáló ágazatát). De hogy ebben nincs 100 milliárd, az fix.
A nyugdíjakat az előző kormány már megnyeste, elvette a 13. havit, illetve csökkentette az éves rendes növekedésük mértékét, jelenleg épp az inflációt követik. Még az esetleg bekövetkezhet, hogy a) nem az inflációt fogják követni, hanem semmit, tehát csökkennek; b) a kezdő nyugdíjak csökkennek; c) gyorsabban emelkedik a korhatár: például lehetne rögtön a nőkre vonatkozó 40 éves szabály eltörlésével kezdeni. Ezek egyike sem túl életszerű.
A szociális kiadásokon megspórolható pénz a költségvetés főösszegéhez képest nem jelentős tétel, viszont ahhoz elengedhetetlen, hogy az eddig segélyeken élők ne haljanak éhen. Ha azt akarnánk, hogy a most munkanélküli- vagy szociális segélyen, ilyen-olyan állami járadékon tengődők úgy ne haljanak éhen, hogy saját maguk keresik meg a pénzt a munkaerőpiacon, akkor most éppenséggel egy rakás pénzt kéne beléjük ölni (viszszavezetni őket a munka világába). De nem több pénzről, hanem kevesebbről beszélünk, ugye.
A közlekedéssel tényleg kell csinálni valamit most már...
A miniszterelnök ezen változat szerint nem mondott semmit. A semmit mondta, olyat, amit úgyse tesz meg; és valószínűleg nem is kéne megtennie, mert valóságos katasztrófát hozna milliók fejére.
A 2/a változat szerint ez mind igaz, de várjuk ki a végét, hol van még február. Nem mintha februárban muszáj lenne tényleg mindennek megtörténnie, csak annyi kell, hogy ne rakjanak minket a hitelminősítők a spekulációs kapszlijukba. De lesznek reformok: lépésről lépésre. Most nem lesz semmi, de csak hogy később lehessen minden - innentől kezdve lásd az első változatot.
A 2/b változat szerint egy daci fasz lesz itt, nem reformok. A kormánynak (kormányfőnek) semmi nincs a fejében, most épp február végéig kért haladékot (a nemzetközi pénzpiactól), de február végén is csak kamuzni fog, amit a pénzpiacok vagy bevesznek, vagy nem. Ahhoz, hogy ne kamuzzon, először is gondolni kéne valamit - ennek a kormány sok jelét eddig nem adta. És ahhoz, hogy reformok lehessenek, pár kockát vissza kéne ugrani. Mondjuk a "szociális népszavazásig". Vagy az IMF-fel folytatott tárgyalásokig: azok adtak volna pénzt, ha látják, hogy értelmes dolgokra költjük. Február után nem lesz semmi, talán még március sem.
Tényleg, hol van már a február?
