Az oszlopokon tábla lengedez, védjük meg a gyerekeket. Fényjátékok az ablakban, kávéscsészepixelek, GOLD FASSL, OPEN. Az üvegen fekete felhők tükröződnek, jól láthatók a szürkeségben. Kavarognak, kelet felől, nyugat felől, ki honnan nézi.
A kocsmában szürreális kép, mozdulatlan alakok, síri csend. Két férfi, egy a pultnál, egy az asztalnál. A pult mögött kerek fejű gyerek. A férfiak engem néznek. Idegen vagyok itt, közöttünk egy kontinens. Ki néz félre előbb, hosszú kávé cukor nélkül? A pult mögül rekedt, párás hang kérdez vissza. Kamasz fiú lehet mégis vagy fiatal nő, nem tudom eldönteni. Cukor nélkül, válaszolom. A bőrkabátos férfi mögött másfél méter átmérőjű laptévé, a kijelzője csupa por, évek óta állhat a sötétben. Úgy teszek, mintha nem venném észre, hogy még mindig engem néznek. Aztán felzúg a kávégép, dolgozik a szivattyú, a csészébe lassan lecsorog a víz, mintha valaki megnyomta volna a play gombot a magnón. Hirtelen előbukkan a gép mögül a kerek fej. A pultban dolgozó kisfiú valójában lány. Rövid, vörös haj, az egyik oldalon felnyírva, a másik oldalon fülbevaló lóg. Tömzsi ujjaival tekergeti a kerregő gép gombjait.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
