Tálas Péter

Harc a pólusokért

Az Ukrajna elleni háború és az új globális rend

  • Tálas Péter
  • 2022. április 13.

Publicisztika

Az orosz–ukrán háború a poszthegemoniális nemzetközi hatalmi rend konfliktusai közé illeszkedik – az olyan, a fennálló hatalmi status quót megkérdőjelező konfliktusok sorába, mint a 2008. augusztusi grúz–orosz háború, Kínának a Dél-kínai-tengeren zajló mesterséges szigetépítési projektje és Tajvan körüli katonai aktivitása, a Krím félsziget 2014-es orosz annexiója és a kelet-ukrajnai szeparatizmus moszkvai támogatása, vagy Oroszország 2015-ös bekapcsolódása a szíriai polgárháborúba.

Ezen vállalkozások mindegyike az Egyesült Államok által korábban kialakított helyi status quo megváltoztatását célozta, abban bízva, hogy Amerika képességeinek relatív gyengülése és stratégiai érdeklődésének változása lehetővé teszi a kiszorítását, legalább a status quót megkérdőjelező nagyhatalmak közvetlen környezetéből. Ebből a szempontból az orosz–ukrán háború tétje korántsem csupán Ukrajna jövője, hanem az is, hogy e háború hoz-e, s ha igen, mekkora fordulatot hoz a nemzetközi rendszerben.

 

Mire képes az orosz haderő?

Geopolitikai szempontból Ukrajnára eredetileg két ok miatt lett volna szüksége Oroszországnak. Egyrészt ütközőzónaként az orosz biztonságpercepcióban fenyegetésként megjelenített NATO- és EU-bővítésekkel szemben, másrészt – 2014 előtt – a Moszkva által létrehozni tervezett Eurázsiai Gazdasági Unió tagjaként. Az első esetben Moszkva az orosz stratégiai hagyományoknak megfelelő módon reagált az Oroszországot érő feltételezett kihívásra – hiszen Moszkva rendre katonai-politikai eszközökkel hozott létre ilyen zónát Európával, illetve a Nyugattal szemben. (Ilyen volt 1949 és 1991 között a KGST és 1955-től a Varsói Szerződés, s ilyen ma a Fehéroroszországgal fennálló államszövetség.) A második esetben pedig a gazdasági integráció értelmének megkérdőjeleződését vélte felfedezni az orosz vezetés azzal, ha Ukrajna kimarad az Eur­ázsiai Gazdasági Unióból. Bár ma már kétségtelenül paradoxnak hathat az az állítás, hogy az orosz vezetés gazdasági célok miatt pusztítja el Ukrajna gazdaságát, ne feledjük, hogy az orosz–ukrán konfliktus 2014-ben eredetileg Ukrajna EU-s társulási szerződése miatt robbant ki. Ezekhez képest Vlagyimir Putyinnak a Szovjetunióhoz való nosztalgikus viszonya másodlagos, az erre való hivatkozás sokkal inkább az orosz birodalmi nemzettudat erősítésének egyfajta kommunikációs közhelye.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.