Semmi sem hiányzik kevésbé, mint hogy az ellenzék a menekültek mindent elhomályosító drámája és annak kétségbeejtő kormányzati kezelése idején belterjes, lábszagú vitába bonyolódjon. Mivel ilyen körülmények között a közönség számára még az elvi jelentőségűnek gondolt véleménycsere is visszataszító civakodásnak tűnhet, az első pofon elszenvedője talán akkor jár el helyesen, ha csöndben marad. De mivel napvilágot látott, a népszavazással kapcsolatos DK-s állítások szó nélkül hagyása csak további bajokat generál, a csöndben maradás sem lenne jó választás. Elnézést, hogy nem ezt teszem.
*
A Tárki sokat idézett nemzetközi értékkutatása szerint a magyar társadalom értékszerkezetének keleties jellege abból fakad, hogy az emberek nem készek az együttműködésre. A nyugatias vagy, nevezzük így, antiautokratikus változást elérni igyekvőknek tehát nemcsak a politikai matematika – együttműködés vagy lúzerélet – miatt kell kooperációra törekedniük, hanem mert meg kell győzniük közönségüket, hogy nem lukas a suszter cipője: ők igenis birtokában vannak ennek a legfontosabb nyugati civilizációs elemnek. Ezért kijózanító, hogy a nyugati elkötelezettségét verbálisan unos-untalan hangsúlyozó DK elutasította a közreműködést egy ténylegesen is működő projektben.
A tényállás a következő: hajrájához közeledik az Új Magyar Köztársaság (ÚMK) Egyesület négy kérdésben való népszavazás kiírásáért indított aláírásgyűjtése, amiben alkalmi koalíciót alkotva minden demokratikusnak mondott ellenzéki párt részt vesz, kivéve a Demokratikus Koalíciót. A szóvivő, Gréczy Zsolt egy blogbejegyzésében, majd az ATV-ben és a Klubrádióban indokolta meg, hogy pártja miért bojkottálja az aláírásgyűjtést.
| ||
Az ÚMK népszavazási kezdeményezésének egyik hozadéka, hogy az aláírásgyűjtéssel a közreműködő szervezetek win-win platformja jött létre olyan szabályokkal, hogy senki sem a másik legyűrésében érdekelt. Mi több, ha például egy párt a négyből csak két kérdésben akar aláírásokat gyűjteni, akkor a felek azt hangsúlyozzák, hogy kettőben közösen dolgoznak, nem pedig azt, hogy két kérdésről más a véleményük. Az aláírásgyűjtés sikere a résztvevők közös sikere, sikertelensége közös kudarca lesz. Ebben a felállásban minden szervezet partnereinek lehető legjobb teljesítményében érdekelt, ami aztán – ahogy az aláírásgyűjtést támogató és abban aktívan részt vevő egykori DK-alelnök, Bauer Tamás saját tapasztalatára hivatkozva írta – jótékonyan hat a közös akcióban részt vevő szervezetek közötti bizalomépítésre, és erősíti az együttműködés kultúráját.
Mielőtt a DK kívül maradásának indoklását részben Bauert követve szétcincálnám, röviden arról, miért visszatetsző ez a lépés.
A külső szemlélőnek az a benyomása, hogy a DK vezetői olyan ellenzéki politikát folytatnak, ahogy zenélnek: az odaképzelt húrokat vadul tépve léggitároznak. Rejtélyes tartalmú nemzeti ellenállást hirdetnek („a nemzeti ellenállás elsősorban közéleti szerepvállalás, a közügyekben való részvétel”, írják, s ez a szöveg kísértetiesen emlékeztet gyermekkorom hétköznapi forradalmiságának lidérces tudszoc meghatározására). Előre hozott választásokat sürgetnek 2016-ra, homályban hagyva, hogy azt az ismert közjogi és támogatottsági feltételek között mégis hogyan képzelik elérni. Azt bizonyítandó, hogy ezek a locsifecsi szövegek milyen mértékben a politikai semmitmondás megnyilvánulásai, jöjjön egy idézet az aláírásgyűjtés-bojkottálók pártjának ugyanebből a dokumentumából: „meg kell erősíteni a közvetlen demokratikus részvétel lehetőségét népszavazásokkal”.
*
A kérdések ki lettek herélve, áll a szóvivői indoklásban. Herélés ide vagy oda, a négy kérdés olyan értékekre utal – tudásalapú társadalom, jogbiztonság, jogegyenlőség, szolidaritás –, amelyek piros betűkkel szerepelnek a DK minden programjában. Konyhanyelvre fordítva: egyetért-e Ön azzal, hogy a közönséges tolvaj transzmissziós szíjaként működő törvényhozás sarcot fizettessen a fent nevezett cimborájának, s ezért semmilyen ellenszolgáltatás nem jár? Hát azzal, hogy az oktatás helye ne a futottak még kategóriájában legyen a nemzet preferencialistáján? És azzal, hogy a szépkorú Harrach honatya ne essen kedvezőbb elbírálás alá, mint a szintén nyugalmazott, de még dolgozni akaró Kiss tanárnő? És azzal egyetért-e, hogy minden magyar felelős minden magyarért – akkor is, ha az a magyar történetesen nem tehetős Fidesz-káder, hanem szegény gyermek?
A DK szerint ezek az ügyek feles parlamenti többséggel rendezhetők, minek ide népszavazás! Ezek szerint csak kétharmados körbe tartozó ügyekben érdemes vagy ildomos népszavazást kezdeményezni? Ilyet se hallottam. És akkor miért kezdeményezett a DK népszavazást a szintén feles hatáskörbe tartozó vasárnapi zárva tartás ügyében?
Aztán az érv a kérdések mozgósító erejének hiányáról. Ebben van valami, biztosan többen mozdulnának az adófizetések megfelezését szorgalmazó kérdésre. De egy olyan országban, ahol az emberek háromnegyede elégedetlen a kormánnyal, nem a Nagy Mozgósító Erejű Kérdést kell Messiásként várni. Az aláírásgyűjtés egyik tapasztalata, hogy ha odamennek hozzájuk, az emberek – mint arról Bauer Tamás is beszámol – értik, miről szólnak a kérdések, és fontosnak tartják azokat. Vagyis az elegendő számú aláírás összegyűjtése kizárólag a befektetett munkán és a megfelelő szervezeti háttéren múlik, és még ha igaz lenne, sem illik az Orbán-rendszer legeslegkérlelhetetlenebb ellenfelének (ők mondták!) a kérdések gyenge mozgósító erejére hivatkozni.
A következő ellenérv szerint az átalakított népszavazási szabályokkal kevés az esély a sikeres voksolásra, ezért nem vesznek részt az aláírásgyűjtésben. A 2014-es választások is hasonlóan átalakított szabályokkal zajlottak, a DK-nak semmi esélye sem volt a sikerre, ám azon a párt részt vett, és képviselői felesküdtek Orbán alkotmányára. Sikeres népszavazás nem jár eskütételi kötelezettséggel.
A „rendszerbontó népszavazás” elindítói valamilyen módon és céllal maguk is az ellenzéket gyengítik, csap át denunciálásba a szóvivő. Káromkodás helyett a renegát Bauertől idézek: „Ha egy jelentős szervezeti erejű párt távol marad a kezdeményezéstől (ti. a DK az aláírásgyűjtéstől – K. M.), csökkenti ennek (ti. a Fidesz legyőzésének – K. M.) esélyét, maga tesz a kudarcért, és ezzel megerősíti azt az elterjedt véleményt, hogy a demokratikus oldal belátható időn belül labdába sem tud rúgni.”
A DK csodálatos első embere pályafutása első ciklusában politikusi alkalmatlanságával kétharmados győzelemhez segítette a Fideszt, a másodikban szájkaratéval és virtuóz léggitárszólókkal próbálja legyőzni az életre kelt-keltett gólemet.
A népszavazásnak több esélye van.
A szerző az Új Magyar Köztársaság Egyesület ügyvivője.
