A Fidesz választmánya december 7-ére összehívta a párt rendkívüli kongresszusát. Személyi kérdésekről szó se essék, az legyen a tavasz gondja, ellenben kíváncsiak a tagság véleményére az uniós csatlakozás és az alkotmánymódosítások tárgykörében. A sajtótájékoztatón megszólalt Kövér és Áder is, kettős mutatkozásukkal mintegy cáfolva a párt megosztottságáról szóló híreket. Egy székházzal odébb, az alkotmánymódosításokat tárgyaló négypárti ülés előtt (vagy után) Balsai István, az MDF antiibista szárnyának prominense lemondott frakciójának további sofírozásáról, távozását az alkotmánymódosítások ütemezésével összefüggő véleménykülönbségekkel indokolta, és szerintünk még csak nem is beszélt mellé. Csak idő kérdése lehet, hogy hétfőn vett kalapját mikor akasztja véglegesen a Lendvay utca egy mélybarna fogasára.
Az ilyen kiélezett helyzetekben összehívott rendkívüli pártizék esetében a kommunizmuson szocializálódott megfigyelő kényszeresen azt figyeli: ki hívja össze őket. Az összehívó rendszerint lépéselőnyben van, a klasszikus eset Nyikita Szergejevics Hruscsov megbuktatása ´64 októberében, amikor az ifjú és felette jóképű Ljonya Brezsnyevet forszírozó tagok rántották össze az SZKP KB-t, Szuszlov marsall konspiratív bölcsessége jegyében, és a puccsokra jellemző titoktartás közepette. (Emlékezetes még az a maga extremitásában is paradigmatikus kázus, amikor a Jemeni Forradalmi Szocialista Párt - meglehet persze, hogy másképp hívták őket - egyik viharos KB-ülésén annak a frakciónak sikerült elfogadtatnia álláspontját a testület életben maradt részével, amelyik már a napirend megtárgyalása előtt az asztal alatt rejtegetett Kalasnyikovokért nyúlt.)
Arról, hogy a decemberi Fidesz-kongresszus kinek az ötlete volt, fogalmunk sincs. Ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a Fidesz vezetése valóban orientálódni kíván, bár ehhez először azt kéne tudnunk, hogy kiket is tisztelhetünk a nevezett testületben. Az Országgyűlésnek december végéig el kell fogadnia a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításokat, és ezt még csak nem is a szocialisták, hanem Brüsszel találta ki. A Fidesznek rövidesen színt kell vallania. Legkésőbb a végszavazáskor, valójában már előbb, a törvényjavaslatok beterjesztésekor és parlamenti vitájakor. Sőt annál is előbb: a négypárti egyeztetéseket december elején le kell zárni, ami utána következik - akár a módosítások megszavazása és a menetrend elfogadása, akár leszavazásuk -, az parlamenti rutinmunka.
A kongresszusnak arról kell határoznia, hogy a négypártin egyeztető Fidesz-delegáció, illetve a párt parlamenti képviselői megpróbálják-e meggátolni Magyarország másfél év múlva esedékes uniós belépését, vagy nem gördítenek akadályokat az ehhez szükséges törvények kétharmados elfogadása elé. Ez ma Magyarország legfontosabb és legnagyobb horderejű politikai kérdése, amelynek eldöntése megszabja, merre halad hazánk a következő hónapokban, sőt években.
Nem kétséges, mind a kongresszus küldöttei, mind a Fidesz képviselői (és, ne feledjük: választói) közül sokan szívük szerint elállnának a további indokolatlan baszkódástól, és az ország érdekeit tartva szem előtt inkább tisztességes konszenzust dolgoznának ki a kormánypártokkal. Nem tudjuk, hányan vannak, nem tudjuk, mennyire elszántak. Azt sejtjük, hogy Áder Jánossal, a párt frakcióvezetőjével elképzelhető lenne valaminő megegyezés; a Fidesz általa vezetett szakértői a négypártin értelmes, mondhatni konstruktív magatartást mutattak.
Arról viszont fogalmunk sincs - hisz talán ő maga sem tudja -, hogy mit javasol majd a kongresszus küldötteinek az exminiszterelnök. Nem sok jót sejtet, hogy kedvelt sajtópribékjeinek egyike, az interneten immár nyíltan "balliberális zsidózó", rasszista szarjankó vehemensen csépeli a Fidesz szerinte túl puha vezetőit: Ádert, Szájert, Deutschot. Ugyancsak valami végső leszámolást és a sorok ütközet előtti összerendezését vetíti előre Balsai távozása az MDF-ből.
Nem zárható ki, hogy Orbán és Kövér a kongreszszuson épp a hajthatatlanságban látják majd meg saját politikai túlélésük lehetőségét. Mert úgy számítanak (nem is alaptalanul): az EU-ellenes, Amerika-ellenes, nacionalista programmal, a saját tévé követelésével, a vadulással 15-20 százalékos választói támogatás simán bekaszálható. (Ez a választói tömeg biztos állást és stabil jövedelemforrást jelent a következő húsz évre.) Orbán a kongresszuson kísérletet tehet arra, hogy botot dugjon a csatlakozás bicajának küllői közé. Annál is inkább, mert jelenlegi szorult helyzetén a szocialisták utolsó aduja, az előre hozott választás csak javítana, a kormánypártok gondját viszont nem oldaná meg. (Legalábbis gondolhatja ezt Orbán.) Ám ha ezt az utat választja, úgy másról is lesz szó azon a kongresszuson, mint az EU-csatlakozás menetrendjéről. Ennél súlyosabb, valós politikai nézetkülönbség aligha adódhat egy párt életében: naivitás lenne azt képzelni, hogy e konfliktus ne vezetne azonnal a "személyi kérdések" brutális lerendezéséhez.
Akár a párt vezetésének végső kettészakadásához.
Vajon hányan tartanának ez esetben Orbánnal? Hányan a kongresszus küldöttei közül, és hányan a Fidesz-frakcióból? Az első válasz a Fidesz sorsáról dönthet. A második az országéról. Az alkotmánymódosítások elfogadásához az MDF (mínusz Balsai István) szavazatain kívül negyven-egynéhány Fidesz-képviselőnek kellene - adott esetben - kiszavazni a pártból. Lennének-e ennyien, akik ellent mernek mondani Orbánnak és Kövérnek? Akik nem akarnak e két desperado társául szegődni az országvesztésben?
