Publicisztika

Tizenéves gyerekeket vezetnek el rendőrök bilincsbe verve az iskolai folyosón falfirkáért, verekedésért, vagy egyszerűen csak a köznyugalom megzavarásáért? Ez eddig csak az Egyesült Államokban lehetett megszokott látvány, ezután a magyar iskolákban is azzá válhat.

A magyar miniszterelnök szinte kormányzásának első pillanatától jogi kategóriákkal operáló, elmarasztaló ítéleteket fogalmazott meg a devizahitelről mint "termékről" és az azt alkalmazó bankokról, s kijelentette, hogy az ő kormánya fogja megoldani ezt a problémát. Ennek jegyében különféle intézkedéseket tett, amelyek a jogállamiság követelményei és az eredményesség szempontjából egyaránt erősen deficitesek voltak.

A Kárpátia zenekar támogatásáról szóló cikkünkre reagált az NKA alelnöke: ő nem tehet semmiről, viszont ha már arra járt, megvédi tőlünk a művészet szabadságát.

M. Tóth Balázs és Tordai Csaba A gyűlöletkeltő szólásról c. cikkükben (Magyar Narancs, 2013. július 25.) az ilyen beszéd törvényi korlátozásának szükségességéről írnak. A szerzők a jogállam önvédő mechanizmusával próbálják alátámasztani a szólásszabadság szűkítését. A cikk fontos megállapításokat tesz, azzal több pontban is egyetértünk, csak éppen a legfontosabb konklúzióval nem: azzal, hogy a szólás korlátozása megfelelő eszköz lenne az alkotmányos demokrácia és a sérülékeny kisebbségek megvédésére.

Nőni ugyan nem fog, de jelentősen átalakul az uniós agrártámogatások rendszere a következő költségvetési ciklusban. A tagállami kormányok komoly szabadságot élveznek abban, hogyan osztják el a Brüsszelből érkező pénzt, a formálódó magyar felosztási javaslat pedig még a földtörvénynél is nyilvánvalóbban mutat rá az Orbán-kormány agrárpolitikájának lényegére.

A Narancs július 18-i számában Balázs Zoltán bírálatot közölt "Az összetorlódott idő" c. esszémről, amely előbb a Beszélő honlapján, majd azonos című kötetemben, a Kalligram Kiadónál jelent meg. A bírálat címe ("A kudarc nyomában") finom kétértelműséggel egyszerre utal a megbírált esszé tárgyára és a bíráló ítéletére. Miközben azonban álláspontomat alapvetően elhibázottnak véli, Balázs immár másodszor gyürkőzik neki a vitatásának (lásd A kisimult idő, hvg.hu, 2013. május 21.). Súlyos kifogásai ellenére mégis fontosnak tartja tehát, hogy tisztázza viszonyát nézeteimhez. Kezdetnek talán ennyi elég is lesz.

A Fidesz addig marad hatalmon, amíg majd akad valaki, aki végre meg nem érti, hogy vége egy korszaknak: nem egy húszévesnek, hanem egy évszázadosnak.

Amit Kis János a jobb- és a baloldal szükséges párbeszédéről, majd kiegyezésükről ír, az több mint kívánatos lenne. Amellett is érvel, hogy ez nem lehetetlen: "A 2010-es választásokat megelőző egy-másfél évtizedben a köztársaság hívei defenzívába szorultak; csak bonyolult magyarázatok kíséretében tudták - amíg tudták - védeni a demokratikus jogállamot.

A két évtized alatt dogmává szilárdult magyar alkotmányjogi tétel szerint a véleménynyilvánítás szabadsága a szólást tartalmára tekintet nélkül védi, ezért nem büntethető az, aki a következőt mondja nagy nyilvánosság előtt: "Bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?"

Ahogy közeledik az ősz és az ellenzéki szervezetek által bejelentett jelöltállítási megállapodás határideje, úgy válik egyre világosabbá, mennyire nehéz lesz megegyezni a 106 egyéni jelöltről. Hasonlóképp élesedik a közös lista - külön lista vitája is.

Kis János Válogatott műveinek első kötete húsz év úgynevezett politikai írásait tartalmazza (nyilván nem az összeset, de a mértékadókat). A kötet címe megegyezik a legutolsó nagy ívű eszmefuttatással, amely Az összetorlódott idő címmel jelent meg a Beszélőben, s amelyről szerencsém volt néhány bekezdésben véleményt mondani a hvg.hu-n.