Az Ipsos júliusi politikai közvélemény-kutatása szerint a válaszadók 65 százaléka úgy véli, rossz úton jár az ország, szemben a jó irányt érzékelő 24 százalékkal. A kormány tevékenységét keményen kritizálók (az ötös skálán egyes vagy kettes osztályzattal értékelők) 55 százalékával szemben pozitív értékelést (négyest vagy ötös osztályzatot) csak 14 százaléknyian adnak.
A Fidesz szavazótáborát az összes megkérdezett 25 százalékára teszi az Ipsos - ez gyakorlatilag megegyezik a jó irányt érzékelők 24 százalékával -, de úgy tűnik, a fideszesek kétötöde is legfeljebb hármas osztályzatot hajlandó a kormány tevékenységére adni.
Ugyanakkor a Fidesztől balra álló pártok (MSZP, Együtt 2014, DK, LMP) összesített támogatása csak 22 százalék, és az ellenzékkel elégedetlenebbek a válaszadók, mint a kormánnyal: 62 százalékuk ad neki rossz osztályzatot, és csak 7 százalékuk jót. Így hiába nyilatkozza a válaszadók 52 százaléka, hogy kormányváltást szeretne, és csak 28 százalék kívánja a kormány maradását, nincs a színen valódi politikai alternatíva.
A Medián és a Tárki hasonló támogatottsági arányokat mér. Az előbbinél az összes megkérdezett között a Fidesz 30 százalékon, az MSZP-E14-DK-LMP összesen 24 százalékon áll. Az utóbbinál 26:19 a megfelelő arány. Ugyanakkor két további körülményt érdemes figyelembe venni az adatok értékelésekor. Egyrészt a pártpreferenciával rendelkezők és azt nyíltan vállalók aránya a szavazásra jogosultak között kevesebb kétharmadnál (a Mediánnál 35, az Ipsosnál 45, a Tárkinál 46 százalék nem hajlandó nyíltan pártot választani). Másrészt a képet árnyalja, hogy az ellenzéki szavazók biztosan többen vannak, mint ahányan nyíltan vállalják az ellenzéki szimpátiát. A represszív politikai légkörben erre nem mindenki vállalkozik, a Fidesztől balra álló pártok, de a Jobbik szavazóinak egy része is titkolhatja a szimpátiáit. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy az utóbbi háromnegyed év a Fidesz jelentős sikerét hozta: támogatottsága az összes választókorú között az Ipsosnál negyedével, a Mediánnál harmadával nőtt, és a tavaly év végi helyzettel ellentétben ma ismét egyértelműen uralja a politikai mezőnyt.
| ||
Ha a kormánytól balra álló ellenzéki pártok szereplését vizsgáljuk, ennek legfontosabb oka az Együtt 2014 mélyrepülése: míg tavaly október végén, közvetlenül a színrelépése után a Medián 14 százalékon mérte az összes választókorú között Bajnai Gordon mozgalmát, addig idén júliusban csak 6 százaléknyi E14-szavazót talált ebben a körben. Ezzel párhuzamosan az MSZP visszaszerezte az E14 zászlóbontásakor megingani látszó vezető ellenzéki pozícióját, és ma pontosan ugyanannyian támogatják a Mediánnál a teljes választókorú népességben (történetesen ugyancsak 14 százaléknyian), mint 2012 szeptemberében.
Az adatok fényében szertefoszlani látszik a baloldali kormányváltás esélye. A Fidesz a rendelkezésére álló költségvetési és médiaeszközökkel sikeresen konszolidálta a pozícióit. A Bajnai elleni durva negatív kampány eredményes volt: a Fidesz ezzel jelezte a társadalomnak, hogy Bajnait éppúgy nem tekinti legitim politikai szereplőnek, mint az MSZP-t vagy Gyurcsányt, és ez elegendő volt a nem baloldali Együtt-szavazók leválasztására. A politikai közép ismét alternatíva nélkül maradt.
Három ok
A Fidesz taktikája minden szempontból tisztességtelen volt, a sikeréhez azonban Bajnaiék ügyetlenségére is szükség volt. Egy ellenzéki alternatíva a kormánnyal szembeni konfrontáción keresztül azonosítja magát a közvélemény szemében, szerez magának rangot és helyet a politikai palettán. Bajnaiék legnagyobb hibája az volt, hogy a kormány helyett a többi ellenzéki erővel foglalkoztak: előbb egy saját maguk által vezetett ernyőszervezet alá próbálták őket beterelni, majd ennek kudarca után egy máig tartó, hosszas egyeztetési folyamatba kezdtek a szocialistákkal a majdani közös kormányzás programjáról és a hozzá vezető választási együttműködésről. Ezzel azonban épp a legfontosabb cél, a közös kormányzás esélyét ásták alá, mivel a Fidesz negatív kampányára ráerősítve maguk is azt üzenték a választóknak, hogy nincs érdemi különbség az E14 és az MSZP között. (Ezen Bajnai gyakori MSZP-ellenes kiszólásai sem változtattak, leginkább csak zavarodottságot és a helykeresés bizonytalanságát sugallták az új balközép pártról.)
Eközben az E14 legalább három alapvető fontosságú ügyben mulasztott el érdemi konfrontációt vállalni a Fidesszel, helyette a politikai különbségek elkenésével próbálkozott, félreértelmezve a negatív kampány semlegesítésének feladatát.
Először is, nem védték meg a kapitalizmust mint társadalomszervezési elvet. Ezt a rezsicsökkentés kapcsán kellett volna megtenni, amikor azt kellett volna mondaniuk, hogy a közszolgáltatások árainak államilag kierőszakolt, politikai propagandacélokat szolgáló csökkentése összeegyeztethetetlen a szabad társadalom eszméjével. Hogy ahol a magáncégek által szolgáltatott villanyáram, gáz, szemétszállítás és kéményseprés árát a költségekre való tekintet nélkül egységesen lehet 10 százalékkal csökkenteni és a számlára ugyanazt a kormánynak kedves szöveget íratni, ott a kormány a kifli, a mozijegy és a mákos tészta árát is bürokratikusan ellenőrizheti, ha akarja. Ahol pedig ez lehetséges, az nem piacgazdaság, hanem egy államilag irányított gazdasági modell, amire ugyan léteznek sikeres gazdaságtörténeti példák, de ezek történelmileg sosem párosultak az európai értelemben vett, hatalommegosztáson alapuló liberális demokráciával. Ahol a piacot önkényesen ellenőrizheti, kedvére csuklóztathatja a kormány, ott előbb-utóbb a vele ellenérdekű politikai szereplőket, társadalmi csoportokat vagy az általa bármilyen okból nem kedvelt személyeket is csuklóztatni fogja. Ennek a súlyos társadalmi tapasztalatokkal alátámasztható, nem különösebben bonyolult összefüggésnek a megvilágítása helyett Bajnaiék az energiahatékonyság fontosságáról értekeztek, mondván, hogy nem rossz ez a rezsicsökkentés, de nekünk van egy még jobb ötletünk.
Másodszor: Bajnaiék nem ismerték fel, hogy a Fidesz által méltatlanul támadott közszereplők védelmezése, a velük való szolidaritás kifejezése demokratikus önérték. A politikailag abszurd Laborc-Portik-ügyben vagy Szilvásy György volt titokminiszter évtizedekre titkosított vád alá helyezésekor az E14-nek kellett volna a leghangosabban tiltakoznia, hogy nyilvánvalóvá tegye politikai hovatartozását. Az orbáni maffiaállammal szemben Bajnainak nem a "jó kormányzás" politikailag üres frázisait kellett volna durrogtatnia, mint valami politikai menedzsmentgurunak, hanem a politikai tisztesség és tisztességtelenség, a demokráciában elfogadható és elfogadhatatlan gyakorlatok közti különbséget hangsúlyoznia, még ha ehhez az adott esetben egy nem különösebben népszerű közszereplővel kellett is volna szolidaritást vállalnia. Egy olyan közszereplővel, akivel történetesen éveken át egy kormányban ült.
| ||
Bajnai gyakran úgy viselkedik, mint aki menekül a múltjától, és ez nem éppen a politikai integritás jele. A hivatalos Facebook-oldalán látható kép a Horn-temetésről, ahol a távolba tekintve mereng a történelem nagy kérdésein, balján Boross Péterrel és Orbánnal, szép szimbolikus példája ennek. A Bajnai és Boross közti két szék ugyanis, mint számos más képen látszik, Gyurcsány és Medgyessy helye volt, ők azonban épp nem ültek ott a kép készítésekor. Aminek olyan üzenete van, mintha a Bajnai-ikonográfia ki akarná őket radírozni a történetből, amelyben Bajnai, ha tetszik, ha nem, a nyomdokaikban haladva ért el a volt és jelenlegi közjogi méltóságok első sorába. De ilyen görcsös igyekezetnek tűnik az is, amikor Bajnai Erdélybe zarándokolva szó nélkül hallgatja a rá zúduló nacionalista pofonokat, csak hogy itthon "magyarságteljesítményből" kedvezőbben szerepeljen, és ne az MSZP elnöke legyen az egyetlen, aki elhatárolja magát a kettős állampolgárságot elvető hajdani baloldali-liberális konszenzustól.
Világos persze, hogy Bajnai a Fidesz negatív kampánya elől menekül, amikor nem áll a kapitalizmus pártjára, nem mutat szolidaritást meghurcolt minisztertársával, és nem tesz különbséget a nacionalista kultúrnemzet és a konzervatív-liberális politikai államnemzet koncepciói között. De az is világos, hogy hiába menekül, nem jut sehova. Mert minél inkább igyekszik lemosni magáról a baloldali-liberális, gyurcsányista vagy a nagytőkés bélyeget, annál inkább a Fidesz kottájából játszik, és annál kevésbé a sajátjából.
Végül, de nem utolsósorban az E14 az MSZP-hez hasonlóan nem vállalta az Európai Unió értékrendjének képviseletét a magyar kormánnyal szemben az esetleges uniós szankciók ügyében. A Die Pressének nyilatkozva Bajnai éppen úgy elutasította a szankciókat, mint Mesterházy, mondván, hogy többet ártanának, mint használnának. Ez azonban megint csak nem más, mint az ostromlott vár fideszes logikájának átvétele: a bajban összezárunk mi, magyarok, és alávetjük magunkat a bajkeverők akaratának, csak hogy ne támadhasson bennünket a nacionalista propagandagépezet, amikor a kormány az EU ellen folytat szabadságharcot. Ez a fajta politikai önfeladás megint csak a gyávaság és a politikai rövidlátás következménye, ami ellehetetleníti a Fidesszel szembeni érdemi alternatíva megfogalmazását.
Három következmény
Bajnai nem tudott kitörni ebből a csapdából, és a közvélemény-kutatásokból is jól látható módon sokkal többet veszített rajta, mint a baloldali populista MSZP-t vezető Mesterházy. A szocialista szavazók túlnyomó része osztozik a materiális értékek primátusán, és az intézményekkel - köztük az Európai Unióval - szembeni bizalmatlanságon alapuló társadalmi konszenzusban. Az a fontos, ami a miénk, és ami ma a miénk, azt holnap elvehetik tőlünk - gondolják. Az E14 szavazóbázisa ezzel szemben a progresszió és az európai értékek pártján áll, amivel nehezen egyeztethető össze a nemzetiszínű szalaggal díszített provincializmus.
A Bajnai-párt komplexusainak és politikai kiüresedésének következménye a lendület elvesztése és a támogatottság hanyatlása. A demokratikus ellenzék élén álló nagy ernyőszervezet helyett az E14 a pártszövetségek elé állított tízszázalékos parlamenti bejutási küszöbért küzdő, az MSZP-vel szemben alárendelt helyzetű, a társadalomba alig beágyazott politikai erővé vált. Az MSZP-vel folytatott permanens tárgyalássorozat mára elzárta a jobboldali közönségtől, és gyakorlatilag csak a baloldali-liberális szavazatok elnyerésére maradt esélye. Lényegileg a hajdani SZDSZ-bázis és a Mesterházyval elégedetlen, tőle jobbra álló modernista MSZP-szavazók jelentik a potenciális szavazótáborát.
Mindebből három dolog következik. Először: a Fidesztől elfordult jobboldali szavazóknak továbbra sincs valódi választási alternatívájuk. Mivel a baloldalt Gyurcsánytól Mesterházyn át Bajnaiig elutasítják, hiába lett elegük a Fideszből, jelentős kormányváltó alternatívát aligha látnak maguk előtt. Bizalmuk elnyerésére a jelenlegi helyzetben leginkább az LMP-nek lehet esélye - már ha megmarad.
Másodszor: a Fidesszel ideológiailag versenyezni képes, az általa megkonstruált és működtetett politikai világképpel saját önazonos világképet szembeszegezni tudó politikai erő továbbra is csak egy van: Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciója. Ennek szintén megvannak a maga nem lebecsülendő gyengéi, köztük legelsősorban Gyurcsány tragikusan alacsony társadalmi elfogadottsága, ideológiai és szervezeti erejénél fogva azonban továbbra is jelentős szereplője a baloldalnak.
Harmadszor: az esélyes ellenzéki alternatíva megteremtéséhez nagyjából arra volna szükség, amit ma leginkább Gyurcsány képvisel a magyar politikában, ám a szükséges bizalmi tőke nélkül. Olyan politikai erőre volna szükség, amelyet nem egyértelműen és kizárólag a baloldalhoz kötődő személyiségek jelenítenek meg, s amelynek politikája három elemből állna: nyílt és egyértelmű kapitalizmuspártiságból; a rövid távú politikai költségek árán is vállalt alkotmányos-demokratikus elkötelezettségből; valamint Orbán szabadságharcos logikájának büszke és öntudatos elutasításából.
Amikor Bajnai tavaly októberben visszatért a politikai közéletbe, és pályája során először pártpolitikai szerepet vállalt, egy ilyesfajta alternatíva létrehozását lehetett tőle remélni. Abban, hogy a Fidesztől balra álló politikai erőknek ma csekély az esélyük a jövő évi választások megnyerésére, döntő szerepe van annak, hogy az E14 nem váltotta be ezt a reményt. Az MSZP maradt ott, ahol tavaly október előtt volt; a kudarc alapvetően Bajnaiéké. Még van háromnegyed évük újra próbálkozni.
