Kevesen mulasztották el megjegyezni, hogy a bíróság nemigen tehetett mást az adott helyzetben: várható volt, hogy a bírák nem állják Merkel kancellár útját. Az előzetes döntés szokatlanul hosszú, s érdemben elemzi a több ezer indítványozó által felvetett alkotmányos ellenvetéseket. Bár a végső, érdemi határozatra még várni kell, már most felmerül a kérdés: kinek és mit számít egy ilyen előre borítékolható alkotmánybírósági határozat?
*
Az ESM több mint megerősített gazdasági mentőöv. A mechanizmus szükségképp szorosabbra fűzi az uniós tagállamok keserédes kapcsolatát. A német bírák negatív döntése gyakorlatilag megakadályozta volna az ESM létrejöttét. A több ezer panasz ellenére a német AB kétséget sem hagyott arra nézve, hogy az Európai Unióban (tehát nem az unión kívül vagy az unió felett) látja a német alkotmányosság jövőjét. Nem az volt a dilemma, hogy Németország csatlakozhat-e a válságkezelési alaphoz. Az alkotmányos kérdés az volt, hogy a csatlakozás milyen mértékben korlátozhatja a német törvényhozás költségvetési autonómiáját. A részvétel az ESM-ben ugyanis jelentős és tartós terhet ró a mindenkori német költségvetésre. Az AB szerint az uniós pénzügyi mentőcsomag végső soron a német alaptörvény legféltettebb magját érinti, az örökérvényűségi klauzulával ("Ewigkeitsklausel") is védett képviseleti demokrácia és a hatalommegosztás elvét. A bíróság hangsúlyozta, hogy a klauzula nem egy bizonyos jogi megoldást hivatott konzerválni, hanem arra szolgál, hogy nyitva tartsa azokat az intézményeket és eljárásokat, amelyek a demokratikus döntéshozatalhoz szükségesek, és biztosítják a törvényhozás költségvetési autonómiáját.
*
Az előzetes döntés üzenete tehát az, hogy el lehet, sőt el is kell időnként gondolkozni az uniós tagság alkotmányjogi költségeiről és következményeiről. A német AB ezt már többször megtette, és ismét bizonyította, hogy némi reflexió nem jelenti az uniós tagság végét. A döntés olvasható úgy, mint valami könnyed fenyegetés, hiszen a testület alaposan végigkövette az EU-tagság közjogi feltételrendszerét. Egy másik olvasat azonban arra enged következtetni, hogy a német bírák a politikai elitet figyelmeztették: a napi elvárások teljesítésének kényszere nem mentesít az alkotmányos keretek tiszteletben tartásától. A politikai elit feladata, hogy munkája során - az unión innen és túl - érvényesítse az alkotmánynak a képviseleti demokrácián alapuló hatalomgyakorlásra vonatkozó útmutatását. Való igaz, a német AB nem határozta meg, pontosan hogyan, milyen eljárást vagy módszert követve térhet el a politikai hatalom mindenkori birtokosa az előzetes döntésben megállapított 190 milliárd eurós plafontól. Ez végső soron a parlament és a kormány feladata lesz, az AB által felvázolt feltételek szerint.
A határozat nem csak azért volt kiszámítható, mert végső soron Merkel kancellár kedvére tett. Talán nem is a végkimenetelét tekintve volt a legkiszámíthatóbb. Az uniós tagságot érintő német AB-döntések mindegyike ugyanilyen polemikus hangvételű - anélkül, hogy kifejezetten euroszkeptikus érzeteket keltene. A bíróság tónusa általában nem az európai értékeket vagy aspirációkat vonja kétségbe. A hangosan gondolkodás tárgya sokkal inkább a német alkotmányosság, végső soron a politikai közösség identitása.
A mai német AB egyidős az 1949-ben átmenetinek szánt alaptörvénnyel. Talán az sem mellékes, hogy az AB, illetve az alaptörvény legitimitásának megteremtése és megőrzése elképzelhetetlen lett volna a Harmadik Birodalom, a háború és a holokauszt örökségének feldolgozása nélkül. Később a német újraegyesítésben rejtező társadalmi feszültségek sem kerülték el a bíróságot. Bár korántsem volt sikerre ítélve, alapjogi gyakorlatának építőelemei hamar és tartósan beépültek a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatába. 1989 után pedig a német alkotmánybírósági modell magától értetődően épült be a közép-európai demokratikus alkotmányokba.
Az AB általában nem álmos őszi szombat délutánokon fog hozzá az alkotmányos önvizsgálathoz, és távolról sem tekinti magát tévedhetetlennek. Amikor a nyugati világ vezető demokráciái a terrorfenyegetések árnyékában sorra hozták az alapvető emberi jogokat korlátozó döntéseket, 2006-ban a német bíróság csendesen emlékeztette a hatalmi ágakat, hogy a terrorizmus elleni harcban sem sérthetik meg a szövetségi-tagállami feladatmegosztás alkotmányos szabályait. S nem árt, ha arra is figyelnek, hogy az emberi élet és méltóság alkotmányos védelme tiltja az emberi lényeket eszközként használni. Ebből a német bíráknak az következett, hogy az alaptörvény szerint nem lehet lelőni egy terroristák hatalmába került repülőgépet, ha ártatlan civilek is vannak a fedélzetén. E döntés nem aratott osztatlan sikert. Viszont valódi meglepetésnek számított, amikor idén augusztusban az AB korábbi gyakorlatától eltérve, katasztrofális helyzetben, kivételesen mégis elfogadhatónak találta a hadsereg belföldi bevetését. Bár sokak szerint csak a régi, megszokott félelmek új, ismeretlen félelmeknek adták át helyüket.
*
A német példából, ha más nem is, az mindenképp kiolvasható, hogy az alkotmánybíróságok feladata nem feltétlenül az, hogy véglegesen és megmásíthatatlanul eldöntsenek egy életre-halálra szóló jogvitát. Életszerűbb úgy tekinteni e fórumokra, mint a közügyek tanult gondnokaira: emlékeztetnek a közügyekről folytatott politikai és társadalmi vita kereteire. Újrafestik a határvonalakat, és szükség esetén újabb mezsgyéket jelölnek ki. Szelektálják az alkotmány szerint tarthatatlan érveket és ellenérveket, meghúzzák a további eszmecsere alkotmányosan is vállalható kereteit. Olyankor is őrködnek a civilizált együttélést biztosító alapelvek felett, és emlékeztetnek a szabályok betartására (például: nem köpünk a sarokba), amikor egy gyenge pillanatunkban azok kényelmetlennek vagy életszerűtlennek tűnnek (koromsötétben sem köpünk a sarokba, akkor sem, ha senki sem látja). Végső soron e tanult gondnokok feladata nem más, mint emlékeztetni a saját nagyszerűségüktől megtántorodó, nemritkán hálátlan és meggondolatlan megbízóikat néhány alapvető tételre, mielőtt azok lázas buzgalmukban tartósan kárt tennének egymásban. (Ki szeret olyan kocsmába járni, ahol a síkos padlón bármikor kezét-lábát törheti?)
