Ungár elődje, az LMP-t megalapító Schiffer András a második Orbán-kormány idején egyszer egy parlamenti vitában a Fidesz-frakció felé fordulva megjegyezte: „Nem vonom kétségbe az önök demokratikus elkötelezettségét.” Pedig már túl voltunk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatán, az alkotmánybíró-választás átalakításán és az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítésén, a közmédia fideszesítésén, a bírák kényszernyugdíjazásán, talán az Alaptörvény elfogadásán is. Ungár talán ma is így gondolkodik, ha úgy véli, hogy a főpolgármester-választás nem Orbánról szól. Azt állítja, hogy a választáson a legjobb főpolgármestert kell megtalálni a város számára, elvégre mi másról szólna egy választás egy demokráciában? Merthogy Ungár érvelése azt feltételezi, hogy Magyarországon demokrácia van, ahol az önkormányzati választás nem szól a kormányról, nem szól pártokról, politikai irányokról, csak a jelöltek valamiféle szakmai alkalmasságáról és törekvéseiről.
Nem így van. Egy főpolgármester-választás Párizsban, Londonban, Berlinben, Rómában vagy Bécsben, Varsóban vagy Prágában sem pusztán szakmai alkalmasságról és városfejlesztési koncepciókról szól, hanem nagypolitikai csata is. Amennyiben mégis, annyiban a pártok jelöltjei a várospolitikai ügyekben is politikai irányaik szerint képviselnek mást és mást. Láttuk ezt például abban, hogy mennyiben képviselt mást Karácsony, mint Tarlós a budapesti színházi életben, a főváros hajléktalanpolitikájában és persze a közlekedéspolitikában is. Igen, Karácsony, aki Ungár szerint nem szereti Budapestet, kulturális szabadságot, szegénypárti szociálpolitikát és zöld közlekedéspolitikát képvisel, amennyire az Orbán-kormány szorongatásában erre lehetősége van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
