Ha a főpolgármester coming outtal támasztotta alá sebességcsökkentési javaslatát, akkor én sem titkolom tovább, hogy idestova 50 éve még a kertvégi házikóba is autóval járok. Próbáltam minden mást, de kénytelen voltam visszaülni a kocsimba. Annak ellenére, hogy amióta csak jogosítványom van, folyamatosan csodálkozom, hogyan szerződtetheti a Fővárosi Tanács, később az önkormányzat a világ forgalomszervezéshez legkevésbé értő tisztviselőit. Az átkosban még úgy-ahogy értettem, párthűség, rendőrségi, netán ÁVH-s múlt, szóval oda tették a kádereket, ahol legkevésbé ártottak. Ez végül is bejött, hiszen össze-vissza tiltogattak mindent – erre szocializálódtak –, de a magyar virtus és ravaszság megoldotta a közlekedési nehézségek legtöbbjét. Persze a múlt század hatvanas éveiben úrvezetőnek lenni, saját autóval rendelkezni bűn volt, ha bocsánatos is. A közlekedés szervezőinek tehát parancsuk volt rá, hogy a forgalmat a teherforgalom (a termelés és a munkásság) javára gyámolítsák. Ebből máig élő hagyomány lett.
A szemetes autók kizárólag a munkába járás idején ürítgetik a kukákat, szép nyugodtan, kulturálatlanul. Mögöttük hosszú sorokban araszolnak a munkába tartók. Kicsit rosszabb a helyzet az építkezésekre érkező cement-, sóder- és téglarakományokat hordó monstrumokkal. Bizony meg kell várni, amíg kirakodnak. A különféle szervizelő munkások és kiskereskedők második sorban leállított furgonjai ugyanebből a mentalitásból merítik a bátorságot, hogy akadályozzák a többieket. Folytathatnám tovább, de ennyi is elég annak, aki már vezetett autót Budapesten. Szóval nem sokat változtatna a helyzeten a sebességcsökkentés. Mármint a lakosság helyzetén.
A rendőrségén nagyon is. Fő bevételi forrásuk kicsit följebb futna.
Büntetés, büntetés, büntetés.
Élni kell nekik is, fizessenek a gazdag autósok. Azt hiszem, a javaslat – a járványválság kellős közepén – vagy a polgármesteri hivatal lényegtelenség megragadási tehetségét van hivatva közhírré tenni, vagy azt, hogy térben és időben el vannak tévedve. Általános tapasztalatom nekem is az, hogy a (relatíve) túl nagy sebesség balesethez vezet, és az is tény, hogy a keletkezett sérülés súlyossága is a sebesség függvénye. Azonban a közúti konfliktusok igazi oka az, hogy a forgalom nem homogenizált, és erről a szabályozás nem vesz tudomást. A balesetek jelentős számában a személykocsiktól eltérő menettulajdonságú gépjárművek játszanak kulcsszerepet.
A városi kerékpározással is ez a probléma. A város nem erre épült, nem így fejlődött. Az 1950-es évek végéig még a szenes is meg a szódás is lovas kocsit hajtott a Váci utcában. Akkoriban lazult a póráz, s engedélyezték a magánautókat. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a cammogó fogatok bénítják a gépkocsiforgalmat. Úgy emlékszem, biciklizés csak a peremkerületekben volt divat, a „városban” csak a postás járt kerékpárral. (A táviratkihordó nem, neki 125-ös Csepel motorja volt, és óriási renoméja, majdnem akkora, mint később az 500-as BMW-s motoros rendőröknek.) Kivéve ’56 tíz napját, amikor busz, villamos nem járt. Akkor én is bicikliztem, egészen november 5-ig (vagy 6-ig), amikor is letámasztottam vadonatúj kerékpáromat egy házfalhoz és beálltam egy hosszú sorba, hogy kenyeret vegyek. Mikor kiértem a boltból, a ház már rá volt omolva a kerékpáromra. Még láttam a széles (Üllői) úton távozó két tankot. A harmadik közelebb, az út közepén állt és lángolt.
Ma részben elvi, részben gyakorlati ok miatt nem szállok kétkerekűre. A gyakorlati ok egyszerű: öreg vagyok, félek a sérüléstől. Az elvi ok bonyolultabb, viszont fontosabb. A városi kerékpáros – az előbb említett fejlődési irány miatt – vagy az autósoktól, vagy a gyalogosoktól vesz el területet. Hosszú évekig dolgoztam a ferencvárosi rendelő sebészetén. A sérült kerékpáros, illetve a kerékpáros által sértett (számos esetben cserben hagyott) gyalogos mindennapos teendőink közé tartozott. Nem elhanyagolható kiadást okozva a rosszul finanszírozott rendelőnek.
A legtöbb sérült biciklista az Üllői útról érkezett, ahol a kerékpáros és a metró-pótló busz volt egy sávba kényszerítve.
Most, a járvány örve alatti pótcselekvésként a buszsávból mindkét irányban kerékpár utat csináltak, hiba volt. Az Üllői útnak ezen a külső szakaszán most alig van gyalogos forgalom, és a járdák igen szélesek, miközben a 3. metró örökké tartó rekonstrukciója miatt óriási az úton a tumultus. Már nem dolgozom Ferencvárosban, úgyhogy a sérülések nem rám tartoznak, de kocsimmal naponta fordulok az Üllői útról a Korányi Sándor utcába (jobbra kis ívben), és a biciklis sávot keresztezem. Veszélyes mutatvány. Így az a véleményem, hogy az új önkormányzat aktuális kerékpárbarát megoldási sem jók, nem fogják szeretni a budapestiek.
Az tény és való, hogy a főváros közlekedése megérett az újraszabályozásra. Ám azt nyilvánvalóan az alapoktól kellene kezdeni, amit pedig pár hirtelenjében felfestett kerékpársáv, itt-ott bevezetett sebességkorlátozás nem helyettesíthet, inkább csak rontanak a helyzeten.
A szerző sebész
