Motorzaj 2

  • Ádám Zoltán
  • 2013. április 25.

Publicisztika

Kinek kellene irányítania egy országos hatáskörű, hierarchikus közrendvédelmi szervezetet, ha nem a kormánynak? Ha a kormánynak ezt a kompetenciáját kétségbe vonjuk, milyen alapon marasztaljuk el például a Gyurcsány-kormányt Gergényi főkapitány budapesti rendőrségének 2006. őszi tevékenységéért?

A Magyar Narancs nyomtatott változatának olvasói ismerhetik az álláspontomat a Nemzeti Érzelmű Motorosok „Adj gázt!” című rendezvényének betiltásáról: a múlt heti lapban megjelent, Motorzaj című cikkemben amellett érvelek, hogy a rendezvény betiltása, noha eljárásjogilag nyilvánvalóan hibás módon történt, tartalmilag helyes és szükséges volt. Az éves holokausztmegemlékezés időpontjára meghirdetett, a Dohány utcai zsinagógát útba ejtő motoros felvonulás címében alig félreérthető módon a zsidók elgázosítására kívánt felszólítani, megtartása ezért szükségszerűen megvalósította volna a közösség elleni izgatásnak a Btk. 269. paragrafusában foglalt tényállását. Ilyen rendezvényt a törvényes rend sérülése – a magyarországi zsidó közösség élethez és személyi biztonsághoz való jogának megkérdőjeleződése – nélkül tartani nem lehetséges. Ezért a rendőrség hibát követett el, amikor a rendezvény megtartását eredetileg tudomásul vette. A miniszterelnök utasítására – a belügyminiszter közvetítésével – történt betiltás ezt a hibát orvosolta, túl a rendőrség számára rendelkezésre álló kétnapos mérlegelési időn. Mindazoknak, akik Orbán fellépését eljárásjogi alapon kritizálják, igazuk van. Mindazoknak, akik tartalmi alapon emelnek szót ellene, mondván, hogy „egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy a kormány ízlésétől függjön egy rendezvény megtartása” (TASZ), vagy hogy a miniszterelnök ne rángassa zsinóron a rendőrséget és ne tiltson be nyilvános rendezvényeket, „mert nem ez a dolga” (Narancsblog), nincs.

Az utóbbiak két ponton tévednek. Egyrészt arra tesznek javaslatot, hogy a rendőrség hivatalos állásfoglalás útján vegyen tudomásul egy előre bejelentett jogsértést, szükség esetén kivonuló rendőri erőkkel biztosítsa annak helyszínét, majd amikor a résztvevők az előzetesen közölteknek megfelelően valóban jogot sértenek, lépjenek fel ellenük. Ezen az alapon tömegverekedéseket is nyilvános rendezvényként lehetne bejelenteni a rendőrségen, helyszínüket az első pofon elcsattanásáig a rendőrség biztosítaná, udvariasan odébb tessékelve az arra haladókat.

Másrészt az adott helyzetben azt kifogásolni, hogy a kormány „zsinóron rángatja a rendőrséget”, szintén súlyos félreértés. A belügyminiszternek nemcsak joga, hanem kötelessége a rendőrség irányítása, aminek keretében szükség esetén „egyedi utasítást adhat ki feladat elvégzésére vagy mulasztás pótlására” [Rtv. 5. paragrafus, j) pont]. Mi ezzel a probléma? Kinek kellene irányítania egy országos hatáskörű, hierarchikus szerkezetű közrendvédelmi szervezetet, ha nem a kormánynak? Ha a kormánynak ezt a kompetenciáját kétségbe vonjuk, milyen alapon kérjük rajta számon, ha a rendőrség rosszul teszi a dolgát? Milyen alapon marasztaljuk el például a Gyurcsány-kormányt Gergényi főkapitány budapesti rendőrségének 2006. őszi tevékenységéért? Ha a rendőrség hibázik, téved, vagy egy kényes helyzetben rosszul méri fel a feladatát, ki másnak kellene legelsősorban beavatkoznia, mint a kormánynak?

Egy autokrata kormányt a rendőrség „zsinóron rángatásáért” kárhoztatni politikailag sem bölcs dolog. Az autokrata kormány ugyanis seperc alatt prezentál tetszőleges számú autokrata rendőri vezetőt, akik a zsinór elvágása után önerőből fognak autokrata intézkedéseket lendületesen foganatosítani. Ezek kifogásolásakor pedig a kormány képviselői együtt érző félmosollyal az arcukon tárják majd szét a karjukat, mondván, hogy ők a Velencei Bizottságtól a nyugdíjas köztársasági elnökökig mindenkivel szívesen konzultálnak, és szükség esetén a vonatkozó joganyag módosításától sem riadnak vissza, de a rendőrség munkájába közvetlenül beavatkozni sajnos nincs módjuk.

Mindebből nem az következik, hogy a gyülekezési jog szabályozása körül minden rendben van, és hogy az „Adj gáz!”-t betiltó rendőrségi határozatot helybenhagyó bírósági végzés jogi hivatkozási alapja – az Alaptörvény április 1-jei hatállyal módosított véleményszabadsággal foglalkozó cikkelye – ne adhatna alkalmat visszaélésekre. Feltevésem szerint annyi történt, hogy a bíróság – jó okkal – nem akarta hatályon kívül helyezni a rendőrségi tiltó határozatot, és ehhez nem talált jobb hivatkozási alapot a frissen módosított alaptörvénynél. Ez azonban – lássuk be – nem a bíróság hibája, hanem a jogalkotóé, aki nem írta bele a joganyagba expressis verbis, hogy egy előre tudható módon jogsértő demonstráció megrendezését hogyan kell megakadályozni.

Az a megoldás, amit a TASZ javasolt – a rendezvény megtartását a rendőrség vegye tudomásul, és ha a résztvevők ígéretüknek megfelelően valóban jogot sértenek, oszlassa fel őket –, nem az első, hanem a másodiknak meghirdetett motoros tüntetésre lett volna alkalmazandó. A „Tavaszi évadnyitó” elnevezésű, a Dohány utcai zsinagógát nem érintő rendezvényről ugyanis nem lehetett előre biztosan tudni, hogy megtartása jogot sért. Ha a megváltoztatott cím és útvonal dacára ez mégis megtörténik, a rendőrség dolga lett volna beavatkozni.

Nagy kár, hogy nem így történt. Egyrészt azért, mert a békés gyülekezéshez való jog mindenkit megillet, az antiszemita motorosokat is. Másrészt azért, mert az általuk elszenvedett jogsérelem demokratikus legitimitást kölcsönöz nekik: immár ők váltak jogsértés áldozatává, egy önkényes és jogtalan kormányzati döntés következményeképp. És amikor ezt a bíróság is megállapítja majd, azok tekinthetnek magukra a szabadság bajnokaiként, akiknek eredeti célja mások méltóságának semmibevétele volt.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.