Publicisztika

Aki pénzért kénytelen ácsingózni, mindenképpen hálátlan. Ha nem kap pénzt, nyilván utálja a pénzforrás letéteményeseit. Akinek pedig jut valami, azért füstölög, mert kevesli az adományt, elegánsabban szólva, a támogatást. Ezenfelül, ha állami pénzek osztogatásáról van szó, az illetékes adófizető is joggal háboroghat, hogy elherdálják a tőle beszedett pénzt.

Egy szeg miatt a patkó elveszett, A patkó miatt a ló elveszett, A ló miatt a csata elveszett, A csata miatt az ország elveszett, Verd be jól azt a patkószeget! A patkószeg a szociológusoknál a törött üvegtábla. Azt mondják, egy városrész leromlása úgy indul el, hogy egy bezúzott ablakot nem javítanak meg. Ez az a pont, ahonnan még volna kiút: a megjavított ablak arról üzen, hogy itt emberek élnek, akik figyelnek a környezetükre, és a közösségben van annyi erő, hogy megőrizze élhetőnek a saját mikrovilágát.

A Magyar Narancs szeptember 27-i számában Nádasdy Ádám válaszolt Salamon János két héttel korábban megjelent cikkére (A nyelvromlás virágai: Modern Talking Back), s válaszában azt írta: elsősorban azért ragadott tollat, mert "a szerző több szokatlan megállapítást tett a nyelvészetről és annak feladatáról". Salamon azonban nem csupán a nyelvészetről és annak feladatáról tett szokatlan megállapításokat, hanem a filozófiáról és annak feladatáról is - sőt viszontválaszának (Az Értől az Érig: Válasz Nádasdy Ádámnak, Magyar Narancs, október 11.) megjelenése óta a szokatlan megállapítások száma csak nőtt. Elérkezett hát az idő, hogy alaposabban is szemügyre vegyük, milyen filozófiai gondolatmenetekkel igyekszik Salamon alátámasztani a "nyelvromlásról" szóló nézeteit, valamint hogy mindennek mi köze van a filozófiához és a nyelvtudományhoz.

Amikor a közelmúltban a káprázatos tehetségű Szávay Ágnes, a magyar tenisz új csillaga a US Openen letette a névjegyét, a Hócipő címlapján az ő, valamint Talmácsi Gábor és Lékó Péter fotója mellett az a cím virított: "Végre igazi sztárok". Belül a szerkesztő el is magyarázta, hogy a tévé végképp rendet vágott, mi a magunk sikersportágaival mehetünk a búsba, a kutyát sem érdeklik.

Az Esquire magazin 2000-ben tréfás összeállítást közölt a farmernadrág történetéről. A farmerkronológiában a hatvanas évek elejéről így írt a magazin: "A kommunista Oroszországba látogató turisták a feketepiacon adják el farmerjüket. Beatnikek bukkannak fel a moszkvai utcákon. Harminc évvel később összeomlik a kommunizmus."

Idén júniusban öt év szünet után találkozott egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök - és már-már az európai szomszédsági viszonyok beköszöntét kezdtük remélni. Pedig egy pillanatra sem dőlhetünk hátra a karosszékben. Bármikor történhet valami, ami alapjaiban változtatja meg a nehezen elért magyar-szlovák partneri viszonyt.

Nem tudom, milyen hatással volt az olvasóra Nádasdy Ádámnak a leíró tudományt ellenemben megvédő cikke (A leíró tudomány védelmében, Magyar Narancs, 2007. szeptember 27.), de engem kis híján magával ragadott. A fiziológiából, szkatológiából, botanikából, vagyis általában a természetből vett hasonlatai olyan természetes lendületet adtak írásának, hogy be kellett látnom, ezt az eszközt én sem nélkülözhetem, ha válaszommal el akarom érni feltett célomat.

Divatos lett megint a határon túli magyarokkal foglalkozni, közeledik a december, fázósan bújnak nagy subájukba az emberek, s ilyenkor elő-előkerül a téma. Új szereplők léptek az elmúlt években az ingoványosnak számító területre: ahogyan a kormány hátrálni kényszerült onnan, úgy próbált magának utat törni a házelnök és az államfő.

"Ma a bírói függetlenség legfontosabb feltétele a bíró szakmai és intellektuális felkészültsége" - írta Fleck Zoltán jogszociológus az Igazságszolgáltatás reform közben című tanulmányában. Igazán találó mondat, melynek az igazságtartalmát szinte a saját bőrömön éreztem minap a Fővárosi Ítélőtáblán.

A szabaddemokraták idei elnökválasztási kampánya idején lapunk a jelöltek mellett korteskedő írást kért az SZDSZ két ismert tagjától. Kóka János mellett Eörsi Mátyás, Fodor Gábor győzelméért Bauer Tamás emelt szót (a publicisztikákat lásd a Magyar Narancs 2007. február 15-i számában).

Gondolatgazdag cikk jelent meg a lap szeptember 13-i számában Salamon János filozófus tollából A nyelvromlás virágai; Modern Talking Back címmel. A cikk taglalja a nyelv filozófiai mibenlétét, beszél Wittgensteinról és követőiről, Isten, világ és ember viszonyáról, és a huszadik század közepén a filozófiában bekövetkezett ún. "nyelvi fordulatról". Nem is volna hozzáfűznivalóm, hiszen ezek a kérdések - miközben roppant érdekesek - nem tartoznak a nyelvészet tárgykörébe, ugyanúgy, ahogy az élet mibenlétének, céljának fejtegetése nem tartozik a növénytan tárgykörébe. Ám mivel a szerző több szokatlan megállapítást tesz a nyelvészetről és annak feladatáról, s a nevemet is többször említi (az alcímével is utalva ismeretterjesztő cikkeimre), néhány dolgot tisztáznom kell - már csak azért is, mert sok jelentős gondolkodó és filozófus (Marx, Nietzsche, Kant, Russell, Thoreau stb.) mellett én vagyok az egyetlen nyelvész, akit említ. Pirulva mondom: én nem vagyok ezekhez mérhető, jobban tette volna, ha a nyelvészet hasonló óriásait idézi velük szemben, nem engem. De hát ha kell, leszek muszáj Herkules.

Az elmúlt pár évben Magyarországon is meggyökeresedett a vállalati társadalmi felelősségvállalás (Corporate Social Responsibility, CSR) gyakorlata. Kutatások, konferenciák, kerekasztalok tanúsága szerint egyre kevésbé mutatkozik értetlenség Kelet-Közép-Európában e tárgyban. És immár nem kevés tapasztalattal bírunk arról is, hogy milyen e cégfilozófia és -magatartás magyar gyakorlata, hogyan gondolkodnak róla a honi társaságok (közép)vezetői.

Nyelvromlás nincs, mondja a kor, amelyben történetesen élünk, és mondja a korral Nádasdy Ádám, aki történetesen sokat tud a nyelvről. A kor hatalma és a nyelvész tudása előtt meghajolva a dolgot ezzel elintézettnek is tekinthetné az ember, ha elhinné, hogy itt hatalmi és nyelvi kérdésről van szó, vagyis ha az idők szavára hallgatva elfogadná, hogy mint mindig, most is a hatalomé és a nyelvé az utolsó szó.

Madártávlatból úgy tűnhet, Romániában a mindenre elszánt, sajátos tehetségű államelnök magánakciói határozzák meg a belpolitika alakulását. Szerencse és szeszély diktálja, hogy mi történik az országban - és ami történik, az most éppenséggel és véletlenül jó.