Publicisztika

A most talán sorsdöntõ kongresszusra készülõ MSZP: utódpárt, az MSZMP utódpártja. Az MSZMP úgyszintén utódpárt volt: az MDP utódpártja. Az MDP azon-ban ugyancsak utódpárt volt: a KMP/MKP és (legalábbis formálisan) az MSZDP/SZDP utódpártja. Mindezen pártok célja a szocializmus megvalósítása volt, még ha ennek mivoltáról és a megvalósítás mikéntjérõl eltérõ volt is a véleményük, s még ha - ezt azonban érdemes jól az elménkbe vésni - a "szociáldemokrata" szóban a "szociál" elõtag nem a "szocialista", hanem a "szociális" jelzõt képviseli.

Holnap, a nyilas hatalomátvétel 60. évfordulóján élénk mozgolódás várható az Andrássy út 60. elõtt. Napjaink hungaristái hirdettek e napra elõször valami megemlékezésfélét, minek hatására kibontakozott egy nagyobb szabású ellenszervezés, az Új Generáció, a Népszava és a szocialista párt közremûködésével.

A vajdasági tartományi és helyhatósági választások múlt heti, második fordulójának legfõbb tanulságáról immár nem lehet nem tudomást venni.

Fejléc és aláírás nélküli levelet osztogattak a fõvárosi fideszes képviselõk hétfõn az Országház elõtt. Az iromány állítólag annak a Felkai Lászlónak a mûve, akit az akkor még csak kijelölt kormányfõ a miniszterelnöki esküje elõtti napon mentett föl a fõvárosi közigazgatási hivatal élérõl. Jogilag szabályosnak tûnõ módon, a belügyminiszter javaslatára, valami indokféle is elhangzott: új kormányprogram, új szerkezet, új emberek. Ami tipikusan olyan érv, amit, ha igaz, akkor sem hisz el senki.

Igazából egy percig sem volt kétséges, hogy a múlt szerdán minden szocialista és szabaddemokrata képviselõ ott lesz a parlamentben, és Gyurcsány Ferenc kormányfõi megbízatására fog szavazni. Ennek az elõrelátásához még a minimális jóhiszemûség híján is elég lett volna annyi politikai érzék, amennyi egy parafa dugóba szorult. Az a szocialista képviselõ, akit a pártja nemnyomáson kap, nemhogy saját maga tesz pontot politikai karrierje végére, de nyomtalanul tûnik el a Kárpát-medencébõl, leradírozza magát a föld színérõl, a végtelen sötét univerzumba lövi ki magát szupernóvaként. Ilyen hülye ember nincs: legfeljebb olyan hülye ember lehet, aki abban reménykedik, hogy mégis van.

Látszólag lényegtelen dolog, de ha kicsit belegondolunk, mindjárt aránytalanul megnõ a jelentõsége. Lássuk be, maga az olvasás csupán futó kaland a könyvek életében. Többségüket egyszer, ha olvassuk, s még azokat is, amelyekhez rendszeresen visszatérünk, legfeljebb hetekre, hónapokra tartjuk a kezünk ügyében. Fennmaradó szabad idejükben - márpedig ez teszi ki életük jó részét - becsukva, önmagukba burkolózva állnak a polcon, s csak gerincüket fordítják felénk. Az olvasó ember jól ismeri azt az érzést, ahogy idegen lakásba lépve a könyvespolc felé sandít, hogy néhány pillantással fölmérje a terepet. Ismerõsöket keres ilyenkor, otthonos örömmel fedezi föl egy-egy kedves könyvét, vagy éppen gyors következtetésekre jut az idegenül sorakozó címekre alapozva. A könyvek kirajzolódó mintázata a házigazda Rorschach-tesztje, amit azonnal kiértékelünk.

Nehezen lehetett volna szerencsétlenebb idõzítést találni az európai értékekrõl és identitásról nemrég elindított uniós konferenciasorozathoz. Vagy - más nézõpontok szerint - szerencsésebbet. Magyarán olyat, amikor biztosabb, hogy a rendezvény az általánosságokon túl úgysem jut semmire. Ha pedig mégis, akkor azzal hatalmas öngólt rúg. A decemberig tartó kollektív ötletbörze ugyanis egybeesik az EU új szerzõdése kapcsán felettébb kockázatosnak ígérkezõ népszavazások elõkészítésével; a török csatlakozás körül hamarosan felparázsló vitákkal; az eredeti európai modellhez való ragaszkodását illetõen igencsak gyanús Barroso-bizottság hivatalba lépésével; valamint az amerikai elnökválasztás függvényében alakuló helyezkedési manõverekkel.

Most épp az derült ki a szocpárt egykori fenegyerekérõl, hogy pár éve rendszeresen megfordult az Újpesti rakpart 1. szám alatt, Kulcsár Attila bûntanyáján. A K&H Equities egykori brókere összesen 30-50 milliót nyomott a markába. Ferenc mindig éjszaka érkezett, a legteljesebb titoktartás közepette. Szinte nesztelenül - csak a zakójában koccantak össze olykor a vodkásüvegek, hiába bélelte ki a zsebeit a nagymarosi vízlépcsõ titkos tervrajzaival (ezek még környezetvédelmi miniszter korából felejtõdtek nála).

"Miért nem merült fel benne, hogy törvény ide vagy oda, ez a pénz nem jár neki, azért, mert azt az adófizetõk adták össze, köztük a nálánál nagyságrendekkel szegényebbek? Hogy a parlament alelnökének akkor is türtõztetnie kell magát és családját az állami támogatásoktól, ha egyébként már régóta foglalkoznak mezõgazdasággal, és a földdel kelnek meg fekszenek? És ha ezt nem érti, mennyi pénzre mondaná, hogy elég? Hanyadik százmilliónál kezdene el pirulni, hogy nem, ezt már nem kérem, hisz gazdag ember vagyok, és adják másnak?" - írtuk nem is olyan régen e hasábokon, Wekler Ferenc ültetvényes ügyei kapcsán.

Gyurcsány Ferenc egyik elsõ miniszterelnöki elképzelése szerint a pénzügyi intézmények nyereségadóját 24 százalékra kell emelni az eddigi 16 százalék helyett, amit az összes többi iparágban kell fizetni. Az intézkedés miatt komoly tiltakozás indult, az OTP például megfenyegette a kormányt, hogy nyereséges tevékenységeit Szlovákiába telepíti át. Felvetõdött az is, hogy az intézkedés diszkriminatív, és ezért alkotmányellenes. Az ilyen típusú adó azonban közgazdaságilag is elég nehezen védhetõ - errõl szól ez az írás.

Azt az alapos vizsgálatot, amely - akár független szakértõk részvételével - feltárja a moszkvai túszdráma minden részletét, beleértve az elõzményeket és a következményeket, akkor is el kellene végezni, ha ezt még az orosz társadalom többsége sem igényli, és a politikusok között is kisebbségben vannak azok, akik szükségesnek tartják. Meg kell ezt tenni annak ellenére is, hogy aligha vitatható: a Kreml mozgástere a túszválság óráiban rendkívül szûk volt. (...) Világosan kell látnunk, hogy hol történtek csupán kommunikációs hibák, és hol másfajta tévedések. Esetleg olyanok, amelyek tanulságait rendkívül komolyan kell venni, és felelõseit, ha voltak ilyenek, meg kell büntetni. Mindezzel szembe kell nézni. Már csak azért is, mert ez nem gyengítene meg senkit - sõt csak erõsítené Oroszországot" - írtam két évvel ezelõtt, a Dubrovka utcai túszdrámát követõ napokban e lap hasábjain.

Orbán Viktor otthon felejtette az útlevelét, amikor a hét végén Romániába igyekezett egy református templom szentelésére. Megesik az ilyen néha mindenkivel, az õ feje sem káptalan. Ugyanakkor Zilahligeten nyilván várták nagyon, világos: ilyenkor valamit tenni kell, rapid megoldásra van szükség. Mezei halandó ilyenkor fogja a telefont, és odaszól: "Bocsánatot kérek, de voltam olyan kretén, egyszersmind olyan tiszteletlen veletek, barátaim, hogy ez a malõr megesett. Most mentem a menthetõt, üstöllést inalok haza érte, az anyósom lehozza a Moszkva térig, azzal is idõt nyerünk, de így is rámegy fél nap a hülyeségemre. Ha tudtok, várjatok meg, legalább az áldomással! Ígérem sietek, ahogy tudok!" Tudjuk, Orbán Viktor nem így járt el, ugrasztotta a külügyet, ugyan jár-nák már ki neki ezt a kicsiséget. A külügy meg kijárta. Király! De miért?

A Gyurcsány Ferenc belengette bankadó sokféleképpen értékelhetõ (szakmai interpretációját lásd a 16. oldalon), most csak azzal a hatással foglalkozunk, amit a bejelentés a politikai erõtérben váltott ki. Noha az ötlet célja nyilvánvaló (a méretes hiánnyal küszködõ államnak nagy és biztos bevételre van szüksége anélkül, hogy a lakosság terheit növelné, legalábbis közvetlenül), s különösebben eredetinek sem mondható (a közelmúltban Kökény Mihály egészségügyi miniszter próbálta feltölteni az üres gyógyszerkasszát a gyártók profitjának a rovására, míg pár éve, egy árvíz után Orbán Viktor szeretett volna a biztosítók zsebében matatni), jól érzékelhetõ zavart okozott az ellenzék soraiban. Gyurcsány a Fideszre emlékeztetõ módon indította (bankár- és gazdagellenes húrok rezgetése) s folytatta akcióját (az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának dörgedelme után nem visszakozott, hanem legyintett, és megerõsítette szándékát), ami ellenfeleit szemmel láthatóan felkészületlenül érte.