Népszavazás

  • 2004. május 20.

Publicisztika

Az Országgyûlés hétfõn döntött a kórház-privatizációs népszavazás kiírásáról. A kezdeményezõ a Munkáspárt volt, amely (a Fidesz deklarált segítségével) összeszedte a minimálisan szükséges 200 ezer aláírást; és ez utóbbiak hitelesítése, valamint az Országos Választási Bizottság kedvezõ döntése után a Ház nem is dönthetett másképp. A népszavazás idõpontját az államfõ jogosult meghatározni. (A június 13-i országos szavazás miatt leghamarabb július 14-én kerülhet rá sor.)

A szavazólapon az alábbi kérdés lesz olvasható: "Egyetért-e ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyûlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?" Ami nagyon szépen és nagyon demokratikusan hangzik, csak az a baj vele, hogy per pillanat nincs mit megsemmisíteni. Az ún. kórháztörvénnyel ugyanis megtette ezt az Alkotmánybíróság (AB) 2003. december 15-én. Az AB ugyan "közjogi érvénytelenség" miatt meszelte el a törvényt - a kormánytöbbség tudniillik a köztársasági elnöktõl átgondolásra visszakapott szöveget érdemi tárgyalás nélkül fogadta el újra -, a tartalmi (tehát egészségügyi-szakmai) kérdésekkel emiatt nem is foglalkozott, de a megsemmisítés tényén ez nem változtatott. Olyannyira nem, hogy a szaktárca bejelentette: a javaslatot nem nyújtja be újra, igaz, a megkezdett reformokat a meglévõ szabályozók alapján, illetve azok módosításával folytatja. Amikre viszont nem terjed ki a népszavazás kérdése.

Az ügy pártpolitikai része világos: a Munkáspárt nem állhatott le az aláírásgyûjtéssel tavaly év végén, hiszen a parlamentenkívüliséggel együttjáró médiahátrányt csak az akció sikeres folytatásával tudta úgy-ahogy kompenzálni. Ha szerencséjük van, az országgyûlési határozatot megtámadják az Alkotmánybíróságon: ez újabb publicitást jelenthetne, míg a kezdeményezõk számára a legrosszabb eshetõség az, ha az ügydöntõ népszavazást valamelyik forró nyári napra tûzi ki az államfõ.

Ez azonban a kevésbé lényeges. Fontosabb kérdés, hogy ezek után mi mindenért indítanak a jövõben aláírásgyûjtést a különbözõ szervezetek. S itt nem a fából vaskarika "nemzeti petíció" típusú hülyéskedésre gondolunk, hanem a munkáspártiéhoz hasonló kezdeményezésre. Lesz-e népszavazás mondjuk a privatizációról? Vagy arról, hogy a pártok adják vissza a tíz-egynéhány év alatt ellopott adóforintokat? Népszerû témák ezek, nyilván gyorsan összejönne rájuk a többször 200 ezer aláírás is. S ha itt volna az ideje, a választók döntenének a rengeteg valós, ál- és félinformáció meg a még több legenda alapján.

Így döntenek majd (ha lesz népszavazás) a kórház-privatizációról is. Amirõl az illetékes parlamenti pártoknak kellett volna évekig tartó viták után határozni. Egészségügyi stratégiát máshogyan nem lehet kialakítani. E hasábokon az elmúlt években többször is írtunk arról, hogy az egészségügy jelenlegi struktúrája - korszerûtlensége miatt - fekete lyukként nyeli már évtizedek óta a költségvetési pénzeket. Ráadásul úgy, hogy annak túl sok látszatja nincs: s ez nem csoda, mivel elsõsorban permanens tûzoltásról van szó. A nagy mûnek, a szektor ésszerû átalakításának mégsem mert egyetlen kabinet sem nekifogni. Ennek oka nyilvánvaló: a reform rövid távon olyan sok érdeksérelemmel jár, hogy annak politikai kockázatát senki nem vállalja. A teljes politikai konszenzusra, vagyis arra, hogy az átalakulás miatti felzúdulással szemben valamennyi politikai erõ, ha kell, ciklusokon keresztül állja a sarat - nos, erre, különösen manapság, nincs esély. Ahhoz ugyanis a következõ napnál meg a közvélemény-kutatók aktuális mérési eredményeinél tovább kellene látni. Lehetetlent pedig senkitõl, így politikusainktól se kívánjunk.

Vagyis marad minden a régiben: a népszavazás annyit számít, mint halottnak a csók. Legfeljebb a politikai elit a saját impotenciája, a megegyezésre való képtelensége miatti felelõsséget áttolhatja a "népre". E lehetõséggel, ne legyenek kétségeink, mindannyian élni fognak.

Neked ajánljuk