Balavány György homofób múltjával foglalkozó írásomra válaszolva Vári György kiátkozással vádol (Balavány György kiátkozásáról, október 23.). Valójában persze szerény véleményemnek még annyi hatása sem volt, hogy nemzeti ünnepünkön Balavány ne léphetett volna a sok tízezer tüntető elé a tisztes konzervatív úriember szerepében, vagy bármelyik felszólaló akár csak a legcsekélyebb mértékben is kényelmetlenül érezte volna magát azért, mert együtt szerepel az „elmúlt nyolc évet” derekasan végigtermelő gyűlöletipari szakmunkással. De ha már úgy alakult, hogy Vári összetéveszt a római pápával, talán érdemes részletesebben is megvizsgálni, miért és mennyiben különbözik a véleményünk.
Balavány György felszólal
Fotó: Németh Dániel
Vári elsősorban arra hivatkozik, hogy Balavány idén nyáron már „világosan jelezte”, hogy nem kívánja folytatni korábbi buzizó gyakorlatát. Magam is fontosnak tartottam ezt a jelzést, ezért úgy tartottam méltányosnak, ha idézem Balaványnak ezt a bejegyzését. Mivel jelet adott ugyan, de bocsánatot nem kért. Számomra ez annak a jele volt, hogy Balavány nem is kíván bocsánatot kérni a megsértett szexuális kisebbségektől. „Nagyon zavar, amikor a keresztény testvéreim gúnyolódnak rajtuk és mutogatnak rájuk. Én ezt nem teszem többé” – idézi Vári Balaványt. A bocsánatkérés pedig így hangzott volna: „Nagyon zavar, hogy én magam gúnyolódtam rajtuk és mutogattam rájuk. Én ezt nem teszem többé.” Ennek azért van jelentősége, mert Balavány írásában ez az egyetlen utalás arra, hogy neki magának valami megbánnivalója lenne a melegekkel szemben, ezen túl csak – helyenként meglehetősen ízléstelen és sértő – általános érvelést ad elő a melegeket sújtó keresztény előítéletekkel vitatkozva, így, amikor arra kéri keresztény felebarátait, hogy a melegeket majd akkor üldözzék, ha már végeztek a fegyver- és drogkereskedelemmel; vagy amikor kijelenti, hogy nem merne arról értekezni, mekkora bűn a homoszexualitás, de azt nem vonja kétségbe, hogy bűn lenne. Pedig a korábbi gúnyolódás és mutogatás saját nevében történő megvallása és megbánása még mindig meglehetősen visszafogott bocsánatkérés lenne azért, hogy Balavány György gyűlöletre uszított a melegek ellen.
„Mi történt szombaton? Semmi. Pár bőrfejű és bőragyú alak megpofozott néhány fenékrázó pojácát. (Huh, most kimondtam.)” – írta 2007. július 11-én, amikor a világsajtót a melegfelvonulás után a vérző fejű, megvert társát támogató meleg pár képe járta be. Ez a melegek elleni fizikai erőszak helyeslése, támogatása – nem pedig gúnyolódás. Tényleg nagy kérés a részemről, ha elvárom, hogy ezért a gyűlöletre uszító múltjáért Balavány ne a foga között sziszegjen el valami bocsánatkérés-félét, hanem álljon elénk, nézzen a szemünkbe, és tisztán, jól érthetően tagadja meg a homofóbiáját?
Vári másik állítása, hogy Balavány „Nem a szokásos »mérsékelt« megoldást választotta, nem arról beszélt, hogy az »igazi« melegek-leszbikusok decensek és visszafogottak, hogy ők maguk is elutasítják az önmutogatást és az »ízléstelenséget«” – egyszerűen tévedés. Balavány pontosan ezt teszi, amikor alaptalanul írja a melegfelvonulásról: „A szervezők évről évre kérik a résztvevőket, hogy kerüljék a szélsőséges, obszcén megnyilvánulásokat.” A szervezők sosem kértek ilyet, ellenben a rendőrség tényleg már évek óta, ami ellen a szervezők kifejezetten tiltakoztak. Balavány bizony itt a saját decens elvárását vetíti ki a szervezőkre. A továbbiakban meg szó szerint is felosztja a melegfelvonuláson tapasztaltakat még tolerálható és már nem tolerálható dolgokra: „Csupán két gyomorforgató kivételről hallottam: amikor rózsaszín Bibliával parádézott egy fiú, meg amikor Gyurcsány a meneten smárolt a feleségével.” Hogy miért lenne gyomorforgató akár egy rózsaszín Biblia, akár egy hitvesi csőrözés a melegfelvonuláson, azt sajnos nem tudjuk meg Balaványtól, én meg elképzelni sem tudom, tehát be kell érnünk annyival, hogy még a toleráns Balavány gyomra is meglehetősen forgandó. A szélsőjobb által hamisan interpretált, így kanonizált és a most már évek óta egyre szürkébb melegfelvonulás ellen újra és újra felemlegetett 2007-es „rózsaszín Biblia” toposzának használata 2012-ben; vagy a szöveg végkicsengéseként Jézus felmutatása a melegeknek, amely gesztus megkerülhetetlenül idézi fel a keresztény exgaymozgalmak kigyógyító megoldási javaslatát – bizony, nagyon távol áll egy meleg közösség melletti radikális kiállástól.
Nem sikerült kevésbé ellentmondásosra az engem megszólalásra sarkalló, romákhoz intézett október 20-ai sajnálkozás sem, ami immár nem csak bocsánatkérésnek látszik, ha erősen nézzük, de annak is hangzik. „A szöveg heves polémiában született, egy... megállapításra-sejtetésre adott dühös válaszként... De a polémia heve, persze, nem mentség” – magyarázkodik Balavány, és valóban, tízévnyi gyűlölködést a Magyar Nemzetnél nehéz lenne a heves felindultsággal indokolni. „Sohasem gondoltam, hogy minden cigány bűnöző, de ez a szöveg – most döbbentem rá, öt év távolából – félreérthetetlenül ezt üzeni” – vallja meg nekünk, amivel, ha lehet, még nagyobb kétségek közé vet, mert vagy elhiszem Balaványnak, hogy a Magyar Nemzet főmunkatársaként képtelen volt értelmezni, hogy mit írt le, és akkor saját bevallása szerint tökéletesen alkalmatlan újságírónak, vagy még ettől is csúnyábbakat kell gondolnom róla.
„Kállai cikke zárlatában lényegében a Milla-tüntetés felszólalóinak erkölcsi kötelességévé teszi, hogy határolódjanak el Balavány személyétől. Nem elég elmondania, mit gondol ma a kérdésről, nem elég jeleznie, hogy többé nem azt, amit addig.” Várival való vitám foglalata tulajdonképpen, hogy véleményem szerint Balaványnak valóban nem elég elmondania, mit gondol ma, mintegy korábbi gondolatai mellé illesztve, és nem elég jeleznie sem, hogy már mást, különösen nem a Millához való csatlakozással. Ha a romák esetében szenvedélyesen kikel a Jobbik cigányozása ellen, és ezen túl még külön bocsánatot is kér tőlük, amikor szembesítik rasszista múltjának ellentmondásaival, és erre a sorsra jut antiszemitizmusa is, akkor bánjon így a melegekkel is. A leghelyesebb az lett volna, ha nem felejtette volna ki őket az október 20-ai bocsánatkéréséből, de ha már így alakult, akkor igen, kérjen bocsánatot utólag. Nem a bocsánatkérésre válaszoltam tehát „stigmatizálással”, ha annak tekinthető véleményem, hogy a melegek elleni fizikai erőszak helyeslését homofóbiának nevezem, hanem éppen ellenkezőleg: a bocsánatkérés hiányára.
„Hosszú, háborús időszak volt ez, aminek legvéresebb részét a jobboldali lövészárokban hasaltam végig. Örülök, hogy vége. Remélem, hogy vége. Azt akarom, hogy vége legyen. Mert az nem mehet tovább (ez a komoly rész), hogy mállékony, hamis identitásokba zárkózzunk egymás elől. Ami engem illet, nem vagyok többé jobboldali” – jelentette be 2010. október 22-én Balavány György, hogy kimászik a lövészárokból és eldobja a fegyvert, amivel egy évtizeden át lőtt bennünket. Tulajdonképpen nem az ő hibája, hogy azt hitte, úgy rázhatja le magáról az addig rátapadt hazudozást, gyűlölködést és uszítást, ahogy a kutya rázza le magáról a vizet, anélkül, hogy elszámolna a hátrahagyott sebesültekkel. Néhány hónap múlva ugyan még bocsánatot kért néhány közszereplő politikustól, akiket indokolatlanul sértett meg, de amivel a legtöbb kárt okozta, antiszemitizmusa, cigányozása és buzizása sértettjeivel sosem mert szembenézni. Miért is tette volna, ha egyszer nemcsak Vári György szerint van teljesen rendben, ha egy újságíró egyszer csak gondol egyet, és másnap reggeltől az ellenkezőjét kezdi el írni annak, amit addig, anélkül, hogy tisztázná viszonyát az addig megsértettekhez és megnyomorítottakhoz, hanem a HVG véleményrovata szerint is?
A legkülönösebb az egész történetben, hogy tulajdonképpen minden maradhatott volna a régiben, ha Balavány nem ijed meg a Mandiner idézetétől, és nem maga ítéli meg úgy, napokkal a Milla színpadára lépése előtt, hogy még sokak bocsánatát kell elnyernie. Aztán persze gyorsan elmúlt az ijedelem, és október 22-én már így írt mindenki számára olvashatóan a Milla-esemény internetes oldalára: „E tekintetben sem fogok a megtért bűnös szerepében vergődni senki emberfia előtt. Magamat nevezhetem (ex)rasszistának, ha kell, de hogy más tegye, azt nem tűröm el. A jobboldali sajtóban az egyetlen kemény antifasiszta én voltam. Voltak szerencsétlen kijelentéseim, ENNYI. Ezek miatt kifejeztem a sajnálatomat. Nem hinném, hogy valamiféle balliberális erkölcsi magaslat előtt kéne hódolnom.” Megbocsátás nincsen megbánás nélkül. Aki a heves indulatok, fel nem ismert jelentések és félrecsúszott mondatok mögött keres menedéket, az nem tartja magát vétkesnek, legfeljebb figyelmetlennek. Az nem kéri a bocsánatunkat, és így nem is kaphatja meg. Nincs bocsánat, amíg nincs bocsánatkérés.
