Olvasóinkhoz, valamint TGM-höz

publikálva
1998/15. (04. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az, amit a MaNcs-ban soha meg nem jelent, Vásárhelyi Katalin (Szekeres Imre MSZP-frakcióvezető felesége) egyik üzleti vállalkozásáról szóló cikkről és annak hányattatásairól (és ennek kapcsán a Magyar Narancs hányattatásairól) Eörsi István a Népszabadság 1998. március 27-i számában A sajtószabadság napján című írásában közölt, igaz.

TGM kérdésére (Mi van?, in: MaNcs, 1998. április 9., Olvasói levelek) a válasz tehát: ez van (az, amit Eörsi megírt).

Azon, hogy hogyan történhetett meg az, ami megtörtént, mi is sokat gondolkodtunk.

Legelőször is naivak voltunk. Úgy gondoltuk, hogy az alapvető tisztesség megköveteli: ha egy újság (mint mi, például) valakire nézve kellemetlen tények közlésére vállalkozik, akkor ildomos ezt a valakit is megszólaltatnia. Az illető aztán e tényeket cáfolhatja, ha tudja, vagy védekezhet másképpen, ha nem tudja. Azt viszont nem feltételeztük, hogy Vásárhelyi Katalin (vagy Szekeres Imre) a neki elfaxolt cikkre nem a Narancsnak válaszol majd. Mindazonáltal a minket ért kellemetlenségekért távolról sem őt, az MSZP frakcióvezetőjének hitvesét hibáztatjuk. Õ olyan, amilyen, és biztos neki sem könnyű. (De hogy valamit mégis rosszul tudhat erről az országról, arra az a bizonyíték, hogy az ÉS-ben mégiscsak megjelent a Marco Polo ifjúsági szálloda peripetiáiról szóló történet.) Még csak azt sem mondjuk, hogy többet nem fordul elő, hogy a jövőbeni cikkek azon szereplőit, akikre e cikkek esetleg rossz fényt vetnének, nem fogjuk megkeresni, ha tehetjük, és amíg tehetjük. Ebben az esetben lehettünk volna kicsit okosabbak is, merő önvédelemből: V. K. például ráért volna a megjelent cikkre is válaszolni, különösen, hogy a cikk tervezett megjelenését megelőző két hétben riporterünk megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot (eredménytelenül).

Arról, hogy a Postabank elnökének kéréséről - hogy tudniillik a cikk ne jelenjen meg - tudomást vegyen-e a lap, sokat és keservesen vitatkoztunk a szerkesztőségben. Végül addig őrlődtünk, amíg az ÉS lehozta a sztorit, de ez mellékkörülmény. Rosszul döntöttünk. Ezen nincs mit szépíteni. A Szekeres házaspár tette a dolgát: befolyásolni akarták a sajtót. A de facto laptulajdonos tette a dolgát: azt, amit a maga szempontjából a leghasznosabbnak ítélt. (Azon, hogy nekik pont az-e a dolguk, amit tettek, és hogy meddig érzik még azt, hogy igen, el lehet persze merengeni.) Csak mi nem tettük a dolgunkat, és mi nem cselekedtünk a magunk szempontjából leghasznosabb módon. Ezt mérhetetlenül sajnáljuk, és elnézést kérünk érte az olvasóinktól.

Egy cikk meg nem jelentetésére (vagy épp megjelentetésére) vonatkozó nyomatékos és hatékony kérés a magyar sajtóban hétköznapinak számít: és persze mély hallgatás övez minden ilyen esetet. A MaNcs lassan tízéves története során ilyen - ettől az esettől eltekintve - még nem fordult elő (és lám, amikor előfordult, akkor is nagy balhé lett belőle). És nem is fog többet.

Vagy ha igen, akkor az már nem ez a Magyar Narancs lesz.

publikálva
1998/15. (04. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk