Publicisztika

A kormányváltásban reménykedőket sokkolták a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok. Orbán Viktor bevette az utolsó bástyát, a jegybankot is, érezhetően csökken rajta a külföldi, különösen az európai uniós nyomás, és egyre magabiztosabbnak tűnik. Oka van rá.

A nagyvállalkozók, amióta világ a világ, próbálják a helyes gazdasági útra terelni a nagypolitikát. A 18. századi Angliában sorra jelentek meg azok a pamfletek, amelyekben tapasztalt kereskedők arról győzködik az uralkodót, hogyan kell védővámokkal, a kamatok szabályozásával növelni a nemzet gazdagságát. A politikai filozófus Adam Smith velük vitatkozva fejtette ki a klasszikus politikai gazdaságtan első tudományos elméletét, míg Keynes a 20. század nagy elméletének megírásakor pozitív példaként említette néhány javaslatukat.

Közleményben emlékezett meg tavaly a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a tatárszentgyörgyi gyilkosság harmadik, negyedik és ki tudja még hány, ezután következő egyéb évfordulóiról. (Ez az az államtitkárság, aminek azért van ilyen értelmetlen neve, mert egykori és mostani vezetője kinevezésekor még nem tudta, hogy van-e cigánykérdés, és ha igen, úgy-e, ahogy ő gondolja, csak azt, hogy romaügyekben valami nagyon eredetit fog csinálni.)

Bár a választási kampány még odébb van, ellepték az országot a politikai hirdetések. Az ellenzék térfeléről az MSZP és a Jobbik bombázza hirdetésekkel a polgárokat, a kormánypárt helyett pedig a CÖF mutogatja óriásplakátjait országszerte.

A jobbközép domesztikálja a szélsőjobbot, mert azok a szavazók is kellenek a választási győzelemhez – íme, az 1990 utáni egyik legnagyobb tévhit. Hajdanán a szándék biztos ez volt, de mára előbbi igazodott az utóbbihoz, a taktikából egyre inkább meggyőződés lett.

"A közelmúltbeli események világossá tették, hogy egyes tagországokban fejlesztésre szorul az a keretrendszer, amelyben a média működik, különös tekintettel a médiatanácsokra és szabályozóhatóságokra" - többek között ezt állapította meg az Európai Bizottság úgynevezett "magas szintű munkacsoportja", közismertebb nevén a Freiberga-bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése.

Magukat "fiatal demokrataként" meghatározó gimnazisták blokád alá vették a Parlament bejáratait hétfőn, hogy így tiltakozzanak az "Alaptörvény" legújabb módosítása ellen, amelyről aznap szavazott az Országgyűlés. Az élőlánc miatt a képviselők csak gyalog tudták megközelíteni a Parlamentet. Miután a diákok nem tettek eleget a rendőrök felszólításának és nem hagyták el a helyszínt, előállították és elvitték őket.

Egészen bizonyos, hogy a "történelmi" jelző inflációja nem fenyegeti azt az eseményt, amely 2013. február 11-én következett be a Vatikánban. Ekkor olvasta fel XVI. Benedek pápa - a katolikus egyház bíborosainak jelenlétében, egy rutinszerűen megtartott, eredeti célja szerint szentté avatási kérdésekkel foglalkozó összejövetelen - latinul megírt nyilatkozatát, amelyben bejelentette, hogy lemond hivataláról.

Tavalyelőtt októberben, azaz akkor, amikor már készülődött a felsőoktatáson azóta végigsöprő vihar, e lapban bemutattam és cáfoltam a radikális pusztítást részben megalapozó négy téveszmét (Vödör a fejre, Magyar Narancs, 2011. október 20.). Ezek a következők voltak. 1. "Túl sok a diplomás." 2. "A tömeges felsőoktatás szükségképpen a minőség hanyatlásával jár." 3. "Az állam csak azt a képzést támogassa, amire a piac is igényt tart." 4. "A hallgatói létszám alapú finanszírozás rossz ösztönzőket gerjeszt."

Nem Áder és nem a Fidesz felelőssége, hanem az ellenzék saját impotenciája az oka annak, hogy az állampolgárok általuk történő alkotmányvédelme 2010 után sem létezik. Holott az ellenzék a mentelmi jog révén jóval nagyobb védelemben részesül, mint akiknek a szavazataira hajt.

Olyan sincs, hogy nekünk nem tetszik, amit Orbán művel a jogállammal és az alkotmányossággal, ám Pontának a közel hasonlót nemcsak elnézzük, de keblünkre ölelve díszvendégként ünnepeljük!

A holokauszt és az előremutató emlékezés.

Az elmúlt hónapokban mind erőteljesebbé vált a nyílt elégedetlenség a sportszférába, különösen a labdarúgásba áramló állami, önkormányzati támogatások miatt. Nincs evvel baj, hiszen sokan sokféleképpen gondolhatjuk el adóink ésszerű és hasznos felhasználását. Ám a sportágazat szembeállítása más társadalmi területekkel mégis elgondolkodtató: különösen a kultúra és a sport egymás ellen fordítását értem nehezen, még ha az indulatokra látok is magyarázatot.